Régóta mondjuk, hogy azért mert valami animációs, még szólhat felnőtteknek, és azért mert valami a gyerekeknek szól, még nem kell bugyutának lennie. Bár a Pixar filmek mindkét fogalmat kimerítik (meg olykor néha nem, és ez így van jól), összeszedtük azokat, amik a legkedvesebbek a szívünknek, tisztán szubjektív alapon – amibe persze az is belejátszott, hogy melyiket néztük már meg tucatszor!
Mivel a Pixar stúdió elég termékeny, így a folytatásos filmekből szigorúan az első film vesz részt a listában – sajnos valahol meg kell húznom egy határt, különben elég lenne csak felsorolnom a filmeket.
5, Fel (2009)
Tegye szépen mindenki a szívére a kezét, és úgy mondja, hogy nem bőgte el magát a film első negyed óráján – én bizony igen, és nem számít hányszor láttam már, mindig ugyanúgy szíven talál. Itt van egy öregúr, aki már mindent elvesztett, csak a házát nem, és itt van egy fiú, aki előtt nincs példakép, és ahogy ez a kettő találkozik, az valami csodaszép – avagy sosem tudhatod, milyen csoda vár rád a szomszédban, amíg oda nem sétálsz!
4, Némó nyomában (2003)
Ismét egy egyszerűnek tűnő kis mese, ami közel sem az: egy óvó apa, aki túlreagál mindent, és egy gyerek, aki már felnőne, pedig még nem tud. Lélegzetállító kaland arról, hogy mennyire fontos szeretni és szeretve lenni, és néha sodródni az árral és élvezni az óceánt.
3, Wall-E (2008)
A kis drága robot, akiben több szeretet van, mint az egész emberiségben, ami elhagyta a haldokló bolygót? Drága irónia, Pixar a neved!
Nemcsak az egyik legszebb szerelmi szálat hozza Wall-E, hanem még egy nagyon komoly kritikát a környezetvédelemről, az emberiségről, és arról, hogy a nagy dolgok kergetése közben elfelejtjük megtalálni az igazán apró dolgokat.
2, A hihetetlen család (2004)
Ha szuperhősökről van szó, akkor az MCU-éra előtt általában nagy és erős férfiakat láthattunk, akiknek nem kell se család se felelősség, erre a Pixar 19 lapot húzott, és megmutatta, hogy nem attól vagy erős és bátor, ha nincs mit vesztened. Ugye-ugye? Manapság Wolverine és Iron Man is apafigurákká váltak, és ezt bizony A hihetetlen család indította el!
1, Szörny Rt (2001)
Aki valaha látta a Jaj, a szörnyek című animációs sorozatot az Msaton, annak nem volt akkora újdonság a film alaphelyzete, de nem is az alap az, ami annyira erős, hanem a történet – mint mindig – itt van egy óriási szőrös lény, aki bár jó abban, amit csinál, és elégedett is, mégsem felhőtlenül boldog. Milyen tökéletes ellenpéldája Mike Wazowski, aki pedig mindennek úgy tud örülni, legyen bármilyen apró, mintha megütött volna a főnyereményt. Ők ketten pedig mindenkit megtanítanak a barátságra, az elfogadásra, és arra, hogy néha kérdőjelezd meg a dolgokat és gondold át más szemszögből.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!