Lassan célegyenesbe ér a sorozat — már csak három rész van vissza —, és bizony az alkotók minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy nagyot szóljon a kultszéria vége. Akkor is, ha az odáig vezető út nem is annyira kiemelkedő.
Amyék Nobel-mizériája érdekes fordulatot vesz, mikor kiderül, hogy Kripke anno együtt járt egyetemre dr. Pembertonnal, aki már akkor is mások ötleteivel ékeskedett — sőt, Kripke állítja, hogy a pasas a disszertációját is plagizálta, és erre bizonyítékot is tud szerezni, ha Sheldonék úgy akarják. Ez a lehetőség azonban morális vitát szít a srácok közt: vajon mi az etikus, ha kérdőre vonják Pembertont, amivel az nem csak a Nobelt, hanem nagy valószínűséggel az állását is elveszíti, vagy ha szó nélkül hagyják a csalást? Ezzel egy időben Howard megtudja, hogy annak idején Bernie-n kívül a Cheesecake Factory egy másik pincérnője is bele volt habarodva, ami persze erősen legyezgeti az egóját.
Ami azt illeti, kifejezetten tetszik, ahogy az írók építgetik ezt az egész Nobel-vonalat. Szép a történet íve és a szituáció remek lehetőséget nyújt arra, hogy Amy és Sheldon fejlődhessen, akkor is, ha a humor nincs is mindig a helyén. Most is nagyjából ez volt: a morális oldala a dolgoknak ügyesen ki lett fejtve, mindkét fél (ellene-mellette) jó érveket hozott fel, sőt, az alkotók azt is szépen megoldották, hogy ez a
szituáció miként is hat a baráti társaság többi tagjára. Így került például szóba, hogy az ember számon kérhető-e valamiért, amit már nagyon régen tett, mi a legrosszabb dolog, amit a srácok valaha tettek, valamint az, hogy milyen felelősséggel tartozunk a barátaink iránt.
Ez utóbbi Leonard esetében csúcsosodott ki szépen, aki, miután Sheldonék úgy döntöttek, nem tesznek semmit, maga kérte el a plágiumot igazoló bizonyítékot Kripkétől, lehetőséget adva a nézőknek, hogy maguk is elgondolkodhassanak rajta, hogy helyesen cselekszik-e. Az egész történet aztán kifejezetten meglepően és nagyon is kellemesen futott ki egy kisebb csavart követően, ami nekem személy szerint nagyon tetszett.
Sheldonék főszála mellett Howardéknak egészen kevés játékidő jutott, amit azért meg is sínylett a történetük. Az egész kicsit el lett sietve — főleg miután nagyjából az epizód közepén indult az egész —, és mintha nagyobb hangsúly került volna arra, hogy Howard a magas nőkért van oda (de ilyen fétis-
szinten), mint arra, miképpen is befolyásolja a kapcsolatukat az, hogy Bernie anno annyira bele volt zúgva Howardba, hogy képes volt elrettenteni tőle egy másik nőt (ami azért, lássuk be, kicsit retcon, mert hogy az első randijuk Howarddal nem volt éppen fényes siker). Viszont mindezért kárpótol minket az a jelenet, amiben Howard kifejti, hogy nem számít, hogy több nő is odavolt érte, csakis az, hogy sikerült megnyernie magának a legjobbat — ami pillanat számomra az epizód érzelmi csúcspontját jelentette.
Összefoglalva a dolgokat, a „The Plagiarism Schism” önmagában nézve nem olyan hú, de erős epizód, még a csúcspontjai ellenére sem, viszont nagyon ügyesen illeszkedik a nagyobb narratívába, ami lassan, de biztosan a széria fináléjába vezet minket.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
