Múltkor már kiveséztem a Hell on Wheels első évadát, most pedig a második szezonról fogok írni. Az előző felvonás picit döcögősen indult, ám hamar megtalálta a megfelelő tempót. Ezúttal a korábbi bizonytalanságoknak már a nyomát sem lehetett érezni, a cselekmény – bár már több felé elágazik, így jobban kell figyelni, mint az elsőnél – szinte az elejétől a végéig maximum sebességen pörög, és rengeteg meglepetéssel találkozhatunk e tíz epizód alatt.
Cullen Bohannon (Anson Mount), miután kivívta a főnök, Thomas Durant (Colm Meaney), és csatlósa, Svéd (Christopher Heyerdahl) ellenszenvét, menekülni kényszerül és ideiglenesen egy rablóbandához szegődik. Túl sokat azonban nem tud távol lenni Hell on Wheelstől, hiszen ahogy haladnak a vasúttal, úgy fokozódik az indiánveszély, így Durant kényszerből visszahívja főhősünket. Ez a lépés természetesen nincs Svéd ínyére, így mindent megtesz annak érdekében, hogy Bohannont újra elűzze. Az egykori rabszolga és Bohannon cinkostársa, Elam Ferguson (Common) eközben Durant verőembere lesz, az ír testvérek, Mickey (Phil Burke) és Sean (Ben Esler) egyre több területre kivetik a hálójukat, Eva (Robin McLeavy), az ex-örömlány pedig férjhez megy és lelép Hell on Wheelsből, hogy új életet kezdjen.
Az előző szezonhoz képest, ahol inkább csak egy fő cselekményszálra helyezték a hangsúlyt, most azonban szépen kibővítették a sztorit, és egyszerre több vasat is tartottak a tűzben az alkotók. Ez egyébként nem válik zavaró tényezővé, főleg, hogy minden szál összefonódik, nem is egy ponton, és az írók mesterien bántak minden ívvel. Azt hiszem rég mondtam ilyet, de a karakterfejlődés nagy részével abszolút meg voltam elégedve. Külön kiemelném Lily Bell (Dominique McElligott) evolúciójával, aki egy személyes tragédiából felépülve saját kezébe vette a sorsát, és végül Durant megbecsült tanácsosa lett.
Ugyan az előző kritikámban is szerettem volna már körbejárni egy bizonyos témát a sorozattal kapcsolatban, de valamiért kimaradt, úgyhogy most bepótolom. Név szerint azt, hogy mennyire jól bánnak a rasszizmus és a szexizmus kérdésköreivel, hiszen nincsenek a szőnyeg alá söpörve ezek a problémák, ugyanakkor a ló túloldalára sem billennek át és nevezik „korhűségnek” azt. Igen, elhangzanak szexista és rasszista megnyilvánulások bizonyos karakterektől, ám ezek az incidensek mind negatív fényben vannak feltüntetve. Sőt, mi több, az alkotók bőven hagynak teret a női és a nem fehér karaktereknek a fejlődésre, és sokan hihetetlen mérföldköveket érnek el a korszellem ellenére is.
A rohamtempóban haladó évadnak a lezárása is hasonlóan cselekménydús volt, és jó pár kérdést hagyott maga után, amit remélhetőleg a harmadik felvonás megválaszol majd.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
