Múltkor szépen megtárgyaltam a Red Dead Redemption 2-t, most pedig jöjjön a szóban forgó játék elődje, a Red Dead Redemption (a későbbiekben: Red Dead vagy RDR). Annyi csavar van az egészben, hogy a RDR ugyan korábban jelent meg, ám cselekményét tekintve a 2 után játszódik – igen, a Star Wars szindróma ennél a szériánál is befigyel. Ez azonban a game cselekményére és annak élvezetére egyáltalán nincs kihatással, sőt, segít elég sok mindent, ami a 2-ben történt kontextusba tud helyezni, illetve megmagyarázni.
1911-ben járunk, amikor John Marston (Rob Wiethoff), nem sokkal azután, hogy feleségével Abigaillel (Sophie Marzocchi) és fiával, Jackel (Josh Blaylock) együtt visszavonult egy tanyára, a Pinkertonok fogságába kerül. Az egykori cowboyt Ross (Jim Bentley) és Fordham ügynökök (David Wilson Barnes) veszik felügyeletük alá, és új feladata az lesz, hogy levadássza egykori bandájának életben maradt tagjait, Bill Williamsont (Steve J. Palmer), Javier Escuellát (Antonio Jaramillo) és Dutch van der Lindet (Benjamin Byron Davis). Hadjárata során Marston bejárja egész New Austint, sőt, még Mexikóba is eljut, ahol épp egy polgárháború kellős közepébe csöppen, és ilyen körülmények között kell elnavigálnia.
John Marston azok számára sem új főszereplő, akik esetleg a 2-vel játszottak először – ahogy például én is. Számomra a második játékban kicsit semmilyen volt, főleg Arthur Morgan után, ám a RDR-ben egy csapásra megváltozott róla a véleményem. Egy személyiségében teljesen más, ám hasonlóan karizmatikus hősről beszélünk, akinek egy igen szép ívet jár be a karaktere a cselekmény során, így a végére abszolút meg lehet kedvelni őt is. A mellékszereplők itt is meglehetősen sokszínűek, és vannak köztük szerethető figurák, ahogy olyanok is, akiket legszívesebben egy kanál vízben fojtanánk meg.
Mivel már van viszonyítási alapom, ezért ezen a ponton összehasonlítom a két játékot. A felhasználóbarátság tekintetében némely ponton hagy némi kivetnivalót a Red Dead – a lovak konkrétan irányíthatatlanok –, ám sejtésem szerint ez azért lehet így, mert egy kilenc éves game-ről beszélünk, ami még egy korábbi konzolra lett optimalizálva. A grafika azonban ennek ellenére is csúcsszuper, és a menü, valamint az egész játék esztétikája kifejezetten ízléses, és olykor még jobban visszaadja az igazi vadnyugati hangulatot, mint a 2. A RDR esetében szintén open worldről beszélünk, úgyhogy a a 2-höz hasonlóan itt is vannak apróbb questek a fő sztori mellett, amit vagy mellékszereplőkhöz, vagy idegenekhez köthetőek. A fő történetszál hasonlóan csavarokkal és meglepetésekkel tarkított, úgyhogy egy unalmas pillanatunk sem lehet. Időben talán sokkal hamarabb ki lehet végezni ezt a játékot, mint a másikat, de azért így is elég tartalmas ahhoz, hogy egy darabig ellegyünk vele.
Egy szó mint száz, a Red Dead Redemption nem véletlenül kavart anno akkora port, mint tavaly az utódja, hiszen még kilenc év távlatából is bőven megállja a helyét, mind önmagában, mind folytatásként.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback