Oldal kiválasztása

Angliában éppen befejezték az ismert, tizenkét kötetes bestsellerre épülő sorozat ötödik évadának forgatását. Az alkotás folyamatosan nyeri a filmes elismeréseket – többek között a BAFTA-díjat. Hozzánk április 8-ától érkeznek a 3. évad magyar nyelvű részei, az Epic Drama tévécsatornára.

Winston Graham 1945-ben kezdte a Poldark család történetének megírását, amely Ross Poldark nevével indult, majd Bella Poldarkkal fejeződött be 2002-ben, és közben a 18. század megannyi történelmi momentumán ívelt át. A nemzetközi bestseller novellák Cornwallban játszódnak, ahol Graham maga is élete nagy részét töltötte. Az amerikai függetlenségi háborúból ide tért vissza a lázadó szellemű Ross Poldark (Aidan Turner), és már indultak is a bonyodalmak. Az intenzív érzelmi szálak mellett a sorozat nagy erőssége a történelmi korhűség: már az első szériában komoly képi világ szemléltette az ipari forradalom körülményeit, a folyamatban lévő társadalmi és technológiai átalakulást.

A harmadik évad idején 1794-et írunk, amikor Rossnak új családot és új szerelmet kell megélnie, és ezzel egyetemben új csatákat megvívnia. Ezúttal a francia forradalom vet árnyékot Cornwall lakóinak életére. George Warleggan tovább építi birodalmát, s közben a Poldarkok szétzúzására készül. Felesége, Elizabeth elhatározza, hogy múltját eltemetve új életet kezd – miközben olyan titkot rejteget, amellyel nemcsak a maga, de még fia jövőjét, életét is veszélyezteti. Eközben Ross és Demelza továbbra is békét szeretne tartani – a tűzszünet azonban Demelza bátyjának érkezésével kérdésessé válik. Az új évadban új karakterek is feltűnnek, három igen ígéretes fiatal színészt is beleértve: Harry Richardson (Dunkirk), Tom York (Tyrant – A vér kötelez) és Ellise Chappel (New Blood).

– A konfliktusok új szintjeire lépünk, szenvedéllyel és drámával tűzdelve. Ross ámbár idősebb lett, bölcsebb nem, és meggondatlansága árát néha még szerettei is megfizetik. Felülünk egy hullámvasútra, és a tét még sosem volt ilyen magas – árulta el Debbie Horsfield, a Poldark-sorozatok írója és vezető producere.

Szerző

Watchaholics
Blog könyvekről, filmekről, sorozatokról, és minden egyéb jóról az internet gráciáinak digitális tollából!