“when death
takes my hand
i will hold you with the other
and promise to find you
in every lifetime”
Rupi Kaur, az indiai gyökerekkel rendelkező kanadai költőnő neve minden bizonnyal ismerősen csenghet a kortárs feminista költészet kedvelőinek. Nagy visszhangot keltő első kötete, a milk and honey (amiről itt írtunk is) azóta 2018 végén magyarul is megjelent tej és méz néven a Könyvmolyképző kiadó gondozásában, és elég vegyes fogadtatásban részesült. Most a szerző 2017-ben napvilágot látott, második kötete, a The Sun and Her Flowers kerül terítékre.
Én szerencsére azok közé tartozom, akiket a milk and honey is levett a lábáról, de azért picit félve kezdtem bele Rupi Kaur új verseibe, attól tartva, hogy vajon meg tud-e újulni, vagy ugyanazokat a frázisokat fogja ismételni, amikkel már találkoztunk a milk and honey lapjain. És meg is ijedtem az elején, néha úgy éreztem, hogy “oké, szép ez a gondolat, de már hallottam”. Aztán szerencsére az első egy-két szakasz után egyre inkább elhalványult ez az érzés, én meg egyre jobban belefeledkeztem a soraiba.
Továbbra is jó ötletnek tartom, hogy különböző szakaszokra vannak szedve a versek, tetszik, hogy a virágzás fázisairól kapták a nevüket, és mindegyik egy másik téma köré csoportosul. Az első kettőt (wilting, falling) nem éreztem annyira erősnek, nekem egyértelműen a rooting a kedvencem, de utána is minden (rising, blooming) tetszett. Jó, hogy nem csak a megszokott szerelmetes versek kaptak szerepet, nekem most sokkal jobban tetszettek a szülőkről, az anyukáról és a bevándorló család életéről szólók. A kötet minden verse személyes, de ezeknél éreztem igazán azt, hogy most jobban megismertem Rupi Kaurt, hogy valamit tényleg adott magából, amit eddig nem tudtam róla.
Az illusztrációkkal ugyanúgy vagyok, mint az első könyvénél: van, ami egyáltalán nem tetszik, van, ami nagyon. Érdekes módon a rajzok is a rooting résznél kezdtek kivirágozni – csak hogy témába vágjon -, és attól fogva szinte mindegyikben találtam valami szépet, de kettő különösen tetszett: ami az anyukáját ábrázolja, és a virágokkal benőtt nő.
Kicsit hasonlít az írónő másik könyvére, néha van benne egy-két közhely, de összességében tetszett, szeretem az ilyen egyszerű de nagyszerű verseket. Engem egyáltalán nem zavar a központozás hiánya vagy a kis kezdőbetűk, soha nem is volt vele semmi bajom, ezután sem lesz.
Kíváncsi vagyok, legközelebb mivel rukkol elő Rupi Kaur, én biztos el fogom olvasni, mert van a verseiben valami léleksimogató finomság. Hogy a címre reflektáljak, tényleg olyan, mint a virágokat simogató napsugár.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
