The Chilling Adventures of Sabrina – 1. évad

Emlékeztek még a Sabrina, a tiniboszorkányra? Hát én egyenesen imádtam, főleg Salem cinikus stílusát. A Netflix 2018 őszén megjelent a The Chilling Adventures of Sabrinával, én pedig azonnal végignyomtam az évadot, és nagyon szerettem volna írni is róla. Az egyetem azonban megint közbeszólt, úgyhogy már nem éppen újdonság, de azért akkor is nagyon király. Lássuk hát, milyen volt a kezdés.

A Sabrina, a tiniboszorkány sorozattal ellentétben ez a változat a The Chilling Adventres of Sabrina képregények alapján készült. Így aztán, ha valaki a retrós sorozat nosztalgikus élményére vágyik, azt ki kell, hogy ábrándítsam, valami sokkal jobbat, és hátborzongatóbbat fog kapni!

Az évad első részeiben vészesen közeleg Sabrina Spellman (Kiernan Shipka) tizenhatodik születésnapja, amikor is, mint minden boszorkánynak, be kell írnia a nevét a „Szörny könyvébe”, ezzel alárendelve magát a sátánnak, és csatlakozva az egyházhoz. Ekkor válik úgymond „iskolaéretté”, be kell költöznie a boszorkányok bentlakásos intézményébe, hogy ott folytassa a tanulmányait, és meg kell szakítania a kapcsolatot a „halandókkal”. Sabrina viszont csak félig boszorkány, az anyja halandó volt, így aztán a „normális” tini élet felé is húz a szíve. Klassz barátai vannak, jól alakulnak a dolgok a szerelemével, Harvey-val (Ross Lynch), és nem biztos benne, hogy szeretné nekiadni a lelkét az ördögnek, ami persze nagy felháborodást kelt a közösségben, és az egyház vezetőjét, Lord Blackwoodot (Richard Coyle) is magára haragítja. Sabrinának pedig el kell döntenie, beteljesíti-e a sorsot, amit az apja szánt neki, vagy ellenszegül, hogy folytathassa átlagos, boldog életét.

A régi kedvenceinktől sem kell elbúcsúznunk, Sabrina ebbena változatban is a világ legvagányabb nénikéivel él együtt, az egyházat lelkesen szolgáló, ridegnek tűnő, de valójában nagy szívű Zeldával (Miranda Otto), és a mindig vidám és kedves, gyengének látszó, de mögötte igazi kemény csaj Hildával (Lucy Davis). Ezen kívül ott lakik még velük Sabrina kuzinja, Ambrose (Chance Perdomo), aki örök „szobafogságra” ítéltetett egy múltbéli bűne miatt, és persze a korábban mindenki által imádott Salem, aki ezúttal nem a megszokott szarkasztikus pofa, hanem inkább egyszerű macska. Nem tudom, hogy azért változtatták-e így meg, mert Salem viccei túl komolytalanná tennék a sorozat amúgy hátborzongató stílusát, vagy csak így mutatkozik be nekünk, aztán később majd kaphatunk a régi cinikus humorból. A Spellman családnak a boszorkányközösség sok tagjával ellentétben van „halandó” munkája is, temetkezési vállalatot üzemeltetnek.

Hát, Srácok, ez a sorozat valami zseniális! A 2018-as évben ez volt a kedvenc sorozatom, és alig bírom kivárni a folytatást! Hozza magával a régi idők szeretett karaktereit, de teljesen más kontextusba helyezi, így igazi komoly, misztikus és borzongató képet mutat. Minden behoz valami új, mágikus eseményt, amire később majd épít, semmi nem történik véletlenül, de mégsem lehet soha érezni, hogy valamit nagyon eröltetnének.

A szereplők zseniálisak, mind a pozitív, mind negatív oldalon, és egyesekről sosem tudhatjuk, melyik oldalon is állnak. A személyes kedvenceim a Zelda-Hilda páros, Prudence Night (Tati Gabrielle), akiben sokkal több van, mint elsőre látszik, és persze Mary Wardwell (Michelle Gomez), akit már a Doctor Who Missyjeként is imádtam, és itt sem okozott csalódást. Az elsőre kicsit furcsa volt nekem, hogy a boszorkányságot egy sátánista egyháznak mutatja be – hiszen a boszorkányok igazából nem hisznek a keresztélységben, így az ördögben sem -, de ha ettől eltekintünk, az egész nagyon jól működik. Rendkívül szellemes paródiája és emellett erős kritikája is a mai vallásos, szektás, őrülten hívő közösségeknek.

Az egyetlen negatívuma sajnos talán maga Sabrina. A színész nagyon jól játszik, de magával a karakterrel volt némi gondom. Ahogy haladt a történet, egyre inkább azt éreztem, hogy túl tökéletes, hogy bármint is tesz tönkre, dönt romba önfejűen, azért mindig az a vége, hogy senki nem haragszik rá, és jól van az úgy. Kicsit azt érzem, mint a Harry Potter filmekben. „Szép volt, Harry, megint elrontottál mindent… De azért fasza csávó vagy, ötven pont a Griffendélnek.” Remélem, az elkövetkezendő évadokban ebből kcsit visszavesznek, és akármennyire is neki szurkolok, azért néha lehetnének következményei a hülyeségeinek. Ő is ember (vagy félig ember?), vannak hibái, és ez rendben is van. De a többi ember úgymond „megeszi, amit megfőzött”, ő viszont soha.

A borzongató képi világ nagyon jól megy a sötét, kiszámíthatatlan történethez, végig gyönyörű a díszlet, a stílus, a helyszínek, és néhány karakternél a ruhák is szuperek. A zene szintén állati jól passzol, és tényleg hozzáad a „chilling” élményhez. Többször féltem rajta, dehát én gyáva nyúl vagyok, úgyhogy ha horror-thriller rajongó vagy, ez meg se fog kottyanni, de ha hozzám hasonlóan nem vagy ehhez szokva, akkor pont annyira fog megijeszteni, amennyire kell.

Mint mondtam, szeritnem eszméletlenül király egy sorozat, remek karakterekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalommal, mágiával. Egy percig sem unalmas vagy lassú, mindig tud valami újat mutatni, az évad során szépen építkezik, és lesz egyre durvább és izgalmasabb. Mindenkinek ajánlom, akinek egy kicsit is felkeltette az érdeklődését, mert tuti, hogy nem fog csalódni!