Oldal kiválasztása

2019. február 5-én a hetvenes évek egyik remekművét hozzuk el egy egyszeri vetítés erejéig, amikor is a Pólus Mozi Klasszik Filmklubjának keretén belül bemutatjuk a Pokoli torony című izgalmas
katasztrófafilmet. Az eltelt évtizedek során kultikussá vált történet még ma is ugyanúgy megállja helyét, mint bemutatásának évében, 1974-ben.

A Steve McQueent, Paul Newmant, Faye Dunawayt, Richard Chamberlaint és Fred Astaire-t felvonultató mű a nézők elismerése mellett a szakmáét is elnyerte, hiszen számos kisebb-nagyobb díjjal, illetve jelöléssel honorálták. Többek közt nyolc Oscar-díjra jelölték, melyek közül hármat el is nyertek az alkotók, míg az öt Golden Globe-jelölésből kettő lett szoborra váltva.

San Franciscóban a világ legmagasabb felhőkarcolójának átadására készülnek. Az eseményre a felső tízezer képviselőin túl hivatalos mindenki, aki részt vett a gigantikus épület megalkotásában. A hanyag kivitelezés azonban már az első éjszakán soha nem látott tragédiát okoz. A 81. emelet egyik eldugott raktárhelyiségében egy zárlatos kábel tüzet okoz, amely viharos sebességgel terjed és falja fel az épületet, a biztos halált ígérve minden bent tartózkodónak. Az épületben rekedtek csak a felhőkarcoló bátor tervezőjére, Doug Robertsre (Paul Newman) és a lehetetlent nem ismerő, O’Hallorhan parancsnok (Steve McQueen) vezette tűzoltókra számíthatnak.

Az alkotást a Pólus Mozi nagytermében, 120 m2-es mozivásznon vetítik, digitálisan felújított kópiáról, magyar szinkronnal.

Szerző

Watchaholics
Blog könyvekről, filmekről, sorozatokról, és minden egyéb jóról az internet gráciáinak digitális tollából!
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.