„És ha tested minden négyzetcentiméterét tetoválások borítanák, és minden szó, amit kimondtál, a testedre lenne írva, az elég lenne ahhoz, hogy leírjon téged? Elég lenne arra, hogy valaki megismerje, milyen is vagy valójában?”
Alice Broadway első regénye egy különleges, színes világba kalauzolja el olvasóit. Az Inknek vannak hibái, de igazi csemege lehet a tetoválások szerelmeseinek.
Képzelj el egy világot, ahol minden tettedet és életed minden jelentősebb eseményét a bőrödre tetoválják!
Saintstone-ban nincsenek titkok: születésed pillanatától kezdve megörökítik a bőrödön az elért eredményeidet, kudarcaidat és életed minden fontos pillanatát. Vannak megbecsült jelek, amelyek azt üzenik a külvilág felé, hogy jó ember vagy. És vannak szégyenletes jelek, amelyek árulóként megbélyegeznek. Leora az apja halála után abban talál megnyugvást, hogy az apja bőre gyönyörű történeteket mesél. Ez egészen addig tart, amíg Leora föl nem fedez az apja tarkóján egy jelet… a jel a Saintstone-ban elkövethető legnagyobb bűnt szimbolizálja. Leora rádöbben, hogy nem ismerte a saját édesapját. Miközben próbálja az igazságot kideríteni, megismerkedik Oscarral, aki egy bűnöző fia. Ahogy a fiatalok lassan közelebb kerülnek egymáshoz, Leorában úgy erősödik a kérdés: a fiú jelenti majd számára a megoldást, vagy csak bajt hoz a fejére?
Az Ink alapötlete rögtön megfogott (na jó, először a borítóra figyeltem fel), nagyon tetszik, hogy az emberek az egész életüket a tetoválásaikban örökítik meg. Én még nem találkoztam ilyesmivel más könyvekben, és eleve a kötelező tetoválás egy érdekes dolog, elvégre mégiscsak a lázadás eszközeként indult. Itt pedig éppen fordítva van, az a lázadó, akinek „üres” a bőre.
Az emberek szigorúan szabályozott társadalomban élnek, mindenkinek megvan a maga feladata, és egy karizmatikus, de veszélyes elveket hirdető vezető irányítja őket. Mindenki szó szerint mindent magára varrat, az érdemeit, a bűneit és élete nagy eseményeit. Akik nem teszik, azok lázadóként élnek a városon kívül. Amikor valaki meghal, a bőréből az úgynevezett nyúzók elkészítik az élete könyvét, így állítva emléket az életének. Nálam ezek a bizonyos bőrkönyvek egy kicsit kicsapták a biztosítékot, én biztos hozzá nem nyúlnék, sőt, bármekkora könyvmoly is vagyok, így végezni sem szeretném.
Viszont ezt leszámítva a világfelépítést elég felületesnek érzem, nem tudunk meg valami sokat. Vannak az üresek, agymosó hatalom, és ennyi. Az is zavaró, hogy nem tudjuk, hogy ez most egy teljesen fantázia szülte világ, vagy disztópia, vagy mi. Mert ugye egy ponton emlegetik az amerikai uhut, de nem derül, hogy ki Amerikában van-e a város, vagy nem, meg hogy egyáltalán van-e még Amerika. Remélem, hogy a folytatásban jobban belemegyünk a részletekbe, mert így az egész történet picit ingatag lábakon áll. Egyébként is úgy érzem, hogy a nagy dolgok a második részre lettek tartogatva, ez még nagyon bevezető jellegű. A történet is lassan indul be, de azért olvastatta magát, én egy fél éjszaka alatt végeztem vele, szóval lehet benne valami.
A szereplők közül egyelőre Obel, a titokzatos tetováló tűnik a legérdekesebbnek, a többiek elég furák. Valahogy Leora kapcsolatai olyan bizonytalannak látszottak, én nem éreztem azt a nagy harmóniát se Verityvel, a barátnőjével, se az anyjával. Veritytől valami rejtélyes oknál fogva mindig azt vártam, hogy egyszer csak elárulja. És ha már Verity, az hogy lehet, hogy ő már valami fontos pozíciót töltött be azon a helyen, ahol a szakmai gyakorlatát (vagy valami olyasmit) végezte, meg saját irodája volt, miközben Leora épp kipróbálhatott valamit? Elvileg egyszerre kezdték; és még ha két teljesen különböző munkahelyről van is szó, akkor is furcsa volt ekkora különbséget látni.
A szülőkkel való családi drámát szerintem egyetlen mély beszélgetéssel meg lehetett volna oldani, én komolyan nem értem, miért hiszi azt sok író, hogy a túlzott titokzatoskodás jót tesz a történetnek. Inkább olyan kis béna lesz az egész, elvileg itt egy teljesen harmonikusnak látszó család, mindenki imád mindenkit, és nem képesek kommunikálni egymással. Fura.
A polgármesterrel biztos lesznek még gondok, eddig ugyan nem sokat szerepelt, de az máris világos, hogy nem egy szimpatikus vezető.
Az alapkonfliktus tetszik, jó volt az együttműködés Oscarral, akit egyelőre még nem tudok hová tenni, és én kifejezetten örültem, hogy a romantikus szál még nem kapott nagy teret. De annyival többet is ki lehetett volna hozni ebből a sztoriból. Viszont az nagyon is bejött, ahogy az írónő kissé átalakítva beleszőtt néhány ismert mesét és mitológiai történetet (pl. Ízisz és Ozirisz, Pandora és Csipkerózsika), érdekes volt egy másfajta tálalásban olvasni őket, ami eltér az eredetitől, de mégis nagyon ismerős.
Most valahogy úgy jött ki, mintha nagyon lehúztam volna, de azért a hibái ellenére is élveztem, vannak nagyon egyedi vonásai, és tényleg látom benne a fejlődés lehetőségét. Kíváncsian várom a folytatást, mert úgy érzem, pont akkor ért véget a történet, amikor beindult volna.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet