Oldal kiválasztása

Kissé bajban vagyok a DC Comics stream csatornájának első nagy durranásával kapcsolatban: élveztem, piszkosul élveztem, de az évad utolsó két epizódja, az annyira rosszra sikeredett, hogy nehezemre esik eldönteni, hogy szerettem-e amit láttam vagy sem!

Richard Grayson (Brenton Thwaites) Detroit egyik rendőre, aki bár kissé érces stílussal rendelkezik, de fáradhatatlanul keresi az igazságot, és védi a jót – és amikor leteszi egyenruháját, előkapja jelmezét, hogy az éjszaka leple alatt Robinként védje a város utcáin élőket. Azonban ezúttal egy érdekes ügy kerül hozzá, egy riadt lány, Rachel Roth (Teagan Croft) azt állítja, hogy bántani akarják, ráadásul már korábban valaki megölte az anyját, ám a többiek biztonsága érdekében őt kell elzárni. Grayson nem hisz a lánynak, de valahol az agya mélyén mégis ott motoszkál benne egy gondolat, ami tettekre sarkallja őt.

Eközben egy érdekes idegen, Kory (Anna Diop) is a lány nyomában van, és bár tudtán kívül ő lehet az igazi védelmezője a bajban, azonban Kory elvesztette az emlékeit, és miközben próbál visszaemlékezni, egy kusza nyelvet talál az agyában, és egy személyiséget, aki még csak nem is hasonlít a mostanira.

Nem tagadom, szerintem fantasztikus lett a Titans, minden egyes epizód bevezetett valamit a DC Comics világából, miközben haladtunk előre a magunk kis történetében. Ráadásul a négy főszereplőnk karakterisztikája is elsöprő – bár Dick Grayson még mindig nevetségesen fiatalnak van beállítva, mert ennyi idősen nem lehet senkiből nyomozó. A kissé darkos, nyers és olykor erőszakos jelenetek nem azért voltak sokkolóak, hogy a nézőt sokkolják, hanem mert helyük volt a történetben, és ezt nagyon sok széria elrontja.

Az egész évad alatt végig azt éreztem, hogy a széria készítői nagyon felhúzták magukat, amiért még az első epizód előtt lejárató hadjáratot indítottak a színészek és az egész produkció ellen, és ez a düh vezette végig a kezüket, egyúttal pedig fantasztikus, részletekben is lenyűgöző és összetett mű született. A DC képregények rajongóinak igazi csemege a történet, számos alak felbukkan benne, teljesen új hátteret kapva, és eközben végig ott lebegnek a nagy nevek, mint például Batman, aki itt szó szerint egy sidekické vált, és ez jó, hiszen ez a sorozat nem róla szól. Ráadásul igen ügyesen mutattak meg olyan jól ismert alakokat is, hogy ikonikus dolgokon kívül nem láttunk semmit: például felbukkan a mindenki által kedvelt Joker (én mondjuk nem kedvelem, de ez lényegtelen), és csupán annyit látunk belőle, hogy tudjuk ő az, de semmi egyebet.

Ugyanakkor a széria utolsó rész, maga a finálé egyszerűen nem finálé, hanem pazarul megírt fillerek, de nincs bennük semmi katarzis, semmi lezárás, de még csak a szokásos félbevágás sem (amúgy meg ezer örömmel kiirtanám ezt a félbevágási marhaságot a sorozatoknál), egyszerűen kapunk egy történetszálat amellett, hogy mi van Rachellel, és ezzel elmegy az idő, ennyi, slusszpassz. Ez pedig azért húz fel, mert ez egy briliáns széria, és ha az első nyolc epizódot meg lehetett írni egyszerre világépítősre és mégis előremutatóra, miközben volt egy fantasztikus történeti íve az egésznek, akkor ezt miért kellett az utolsó két epizódban kidobni a kukába?

Az biztos, hogy várom a második évadot, mert ez az első, nos, ez csak egy félévad volt, rendes évadzáró nélkül, én pedig nem szeretem a hiányosságokat.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.