Az Agymenők egészen jó ötletekkel telepakolva térnek vissza a téli szünetről, csak kár, hogy ezekből túl sokat akartak egy epizódba gyömöszölni.
Leonard és Penny paintball-meccset szervez a bandának, ám igazából mindenkit lefoglal a maga kis élete és baja: Amy és Sheldon valódi sztárrá lép elő, miután megjelenik tanulmányuk, amit az egyetem ki is akar használni, azonban Siebert igazgató igyekszik elérni, hogy – érthető okokból – csak Amy kerüljön a média szeme elé; Raj rajtakapja Anut, hogy a nő volt barátjával találkozik; Denise erősen utalgat arra, hogy szeretne összeköltözni Stuarttal, akinek viszont ettől inába száll a bátorsága; Howard és Bernie meg csak élvezi a többiek drámáját.
Szóval az a nagy harci helyzet, hogy önmagában az összes kis történetszál tök jó: Sheldon egyszerre nagyképűsködik és féltékenykedik, meg persze tikkel? Klasszikus! Az egész banda együtt paintballozik? Buli! Stuart szerencsétlenkedik? Király! Raj és Anu közt végre kezdenek összeomlani a dolgok… Oké, tudom, szemét vagyok, de én ennek is örülök – Raj ennél jobbat érdemel, pont.
Sőt, tovább megyek: Amy és Sheldon szála egészen remekül működött. Szépen ingadoztunk Sheldon nagyképűsége és aközött, hogy képtelen elviselni, ha nem éppen ő van a rivaldafényben, miközben az íróknak a karakter finom jellemfejlődését is sikerült szépen beleszőniük a sztoriba – lám, Sheldon már nem (mindig) hisztizik, ha úgy alakul a helyzet, képes beismerni, ha valami túlmutat rajta. Ezzel egyidőben Stuart finom fejlődése is nagyon tetszik, az, hogy a karakter többé már nem konstans lúzer, hanem fejlődik valahová, van egy működőképes kapcsolata, ami persze számtalan nevetséges helyzetet szül, de nem csak szimplán a poénokra megy rá, hanem valami mondanivalója is van. Más szavakkal Stuart többé már nem csak egy szimpla poénforrás, hanem ő is éppen olyan karakterívvel rendelkezik, mint a többiek. A paintball-meccs is valami zseniális volt, az írók remek kis poénokat hoztak ki belőle, a kis mikró-jelenetek haláliak, és néhol szinte már a hasamat fogtam a nevetéstől. Ja, és ezen a történetszálon számomra kérdés nélkül Howard és Bernie vitte a prímet – főleg amikor Bernie lopta a zászlót.
Ami pedig Rajot és Anut illeti… Nem rejtettem sosem véka alá, hogy nem tetszik a csaj, és valószínűleg ezzel nem lehetek egyedül, mert úgy érzem, mintha az írók ezzel a lépéssel kezdenének úgy igazából reagálni a nézői visszajelzésekre. A kapcsolat alapból elég felemásan indult, Anu a viselkedése alapján unszimpatikus volt, Raj rá adott reakciójából kiindulva azonban szimpatikus, megadva a lehetőséget az íróknak arra, hogy bármelyik irányba elvigyék a karaktert. Egy darabig a szimpatikus felé mentek (pl. a halloweeni rész), de úgy tűnik, a dolog nem igazán működhetett, úgyhogy most elindultunk a másik irányba. Anu és Raj kapcsolata repedezni kezdett, és – már bocsánat – remélem, már nem is fog megjavulni. Mondom, Raj jobbat érdemel.
Most pedig, ennyi szép meg jó után, jöhet a feketeleves – avagy mi is volt rossz ebben a részben? Hát az, hogy túl sok minden történt. Mondom, nagyon élveztem, tök jók voltak a poénok, meg minden, viszont az alkotók annyi történetszálat suvasztottak egymás mellé, hogy ez egyes mellékszálak szinte elsorvadtak egymás mellett – ennyi ötletből két rész is kijöhetett volna. Ugyanakkor viszont az is igaz, hogy a paintball meccs, ami egy helyre vitte az összes karaktert, tök jó táptalaj volt mindehhez, hiszen a harctéren gyönyörűen összetalálkozhattak a szálak. Akkor meg mondok egy másik alternatívát: miért nem lehetett ebből egy dupla részt csinálni?
Összességében tehát erősen nyitott az The Big Bang Theory utolsó évadának második fele, bár tény, hogy mintha kicsit túltengett volna benne a teljesítési vágy, emiatt túl sok minden történt, amiből nem feltétlenül sikerült mindent megfelelően kibontani. Persze az epizód humorából ez semmit sem vesz el.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
