The Love Witch

Úgy találtam ezt a filmet, hogy láttam róla pár képet a neten, és mindig is azt hittem, hogy valami régi, retrós darabról van szó. Aztán megláttam, hogy 2016-an készült, amin nagyon meglepődtem. Szóval, ki kellett derítenem, mi lehet ez a már íg is furnak tűnő micsoda.

Elaine (Samatha Robinson) egy gyönyörű, fiatal, szomorú boszorkány, aki úgy érzi, sosem találja meg a szerelme. Miután férje, Jerry elhagyta, Arcatába költözik, hogy új életet kezdjen. Mentora, Barbara (Jennifer Ingrum) felajánlja kiadó lakását, ahol Elaine varázslatos kézműves csecsebecséket kezd el készíteni. Hamarosan neki is kezd az ismerkedésnek, próbálja megtalálni élete férfiját, akiken szerelmi varázslatot alkalmaz. A férfiak azonban túlságosan a szerelmi varázs hatása alá kerülnek, érzelgősek lesznek, nem bírnak lászállni róla, végül meghalnak. Elaine tehát továbbra is szomorú, és hamarosan a rendőrség is elkezd nyomozni utána. Ekkor ismerkedik meg a sármos nyomozóval, Griffel (Gian Keys), akivel egymásba szeretnek, bűbáj sem kell hozzá. De vajon kiderítheti-e a nyomozó, mi történik Elaine körül?

Hát ez a film tényleg nagyon fura, de főleg azért, mert úgy forgatták, mintha a ’60-as években játszódna. A jelmezek, a sminkek, a zene, a stílus, minden olyan, hogy leginkább hasonlíson a klasszikus camp horrorra és a technicolorra. Ez elég jól sikerül, a korra jellemző hosszú jelenetek és kamerakezelés viszont néha kissé kínos.

Az egész film a nőiesség és a női szexualitás metaforája. Elain a modern nő, akit csapdába ejtenek az érzelmei, mert a társadalom szerint csak akkor van értelme egynő életének, ha szeret egy férfi. A boszorkányok inkább a feministákra utalnak, akik nem félnek a női testtől, és nem próbálják bezárni, hanem tudják, milyen ereje van, és használják is.

Amellett, hogy szimbolikus, paródia is, a ’60-as évek horrorját utánozza és neveti arcon. Komolynak mutatja magát, de közben ironikus, abszurd és groteszk. Elaine direkt beszél olyan agymosottan, a többi nő direkt egy szabad hippi vagy egy bezárt feleség, ez adja az egész lényegét.

A színészek nagyon jók, különösen Robinson, de a többiek is nagyon jól hozzák a paródia vontatott, egyszerű párbeszédeit.

Összességében az egész nagyon fura, és bizarr élmény. Már az elején sejteni lehet, hogy mi lesz a vége, és nem okoz túl sok meglepetést, de a maga ironikus megformálásával elé szórakoztató, a feminista utalások pedig nagyon jól vannak benne felépítve. Nem egy könnyed, esti pihenős film, inkább azoknak való, aikben már eleve felkeltette a kíváncsiságot. Nem hiszem, hogy ha csak véletlenül belefutok, tetszett volna, vagy hogy egyáltalán végignézem, de így, hogy kifejezetten érdekelt, mi lehet, tetszett. Boszorkányos filmnek nem igazán mondanám, de paródiának elég jó.