Bazi nagy francia lagzik

Csak nekem ugrik be egy régebbi sikeres film a cím alapján? Elsőre biztos voltam benne, hogy egy Bazi nagy görög lagzi koppintást láthatunk majd modern francia köntösben, ám erről szó sincs. Ez a film korunk egy fontos társadalmi problémáját fogja meg, de olyan könnyeden tálalja, hogy filmnek is élvezhető legyen.

A Verneuil házaspárnak, Claude-nak (Christian Clavier) és Marie-nak (Chantal Lauby) négy lánya van, akiket mind hazafias francia és katolikus szellemben neveltek. Ám ahogy a lányok felnőnek, hármuk egész más felé találja meg a boldogságot. Isabelle (Frédérique Bel) férje, Rachid (Medi Sadoun) muszlim arab, Odile (Julia Piaton) Davidhoz (Ary Abittan), a zsidó férfihez megy hozzá, Ségolene (Emilie Caen) pedig a kínai származású Chao (Frédéric Chau) mellett találja meg a boldogságot. A szülők próbálnak jó képet végni a dologhoz, de amikor már négyből három lányuk más etikumú és vallású családokba házasodott, már görcsösen kezdenek az utolsó reményükbe, azaz legkisebbik lányukba, Laure-ba (Elodie Fontan) kapaszkodni. Hamarosan örömteli hírt kapnak, ugyanis Laure bemutatni készül a vőlegényét, Charles-t (Noom Diawara), aki hál’ istennek, hithű katolikus családból származik. Az egyetlen gond csupán az, hogy a srác történetesen fekete. Ez persze teljesen kikészíti Verneuil-ékat, de nem ők az egyetlenek, akik nem helyeslik a frigyet. Charles családja szintén nincs oda az ötletért, és ezt a családtagok különbözőképpen próbálják feldolgozni. Míg az anyák hamar összebarátkoznak, és rájönnek, milyen komoly előítéleteik is voltak, az apák egyre csak azon vannak, hogyan tegyenek keresztbe egymásnak, és hogyan akadályozhatnák meg az esküvőt.

Hú, Srácok, ez a film nagyon odatette magát. Vicces és komolytalan köntösben kezdi feltüntetni a rasszizmus problémáját, ami segít, hogy könnyebben emészthető legyen, de a végére nagyon megkomolyodik, és kellő súlyt ad a jelenségnek, és hogy ez mennyire sokrétű, és sokféle formát ölt. Ott vannak a szülők, akik az igazi régimódi, nem rosszindulatú, de rosszul nevet oldalt képviselik. Aztán a szerelmespár, Charles és Laure, valamint Charles húga, egyedül ők hárman mondhatók az igazi nyitott, előítéletektől mentes szereplőknek. Akik pedig igazán érdekesek, azok a nővérek és a férjeik, akiknek habár már saját bőrükön is meg kellett tapasztalniuk a kiközösítést és a rosszalló szavakat, mégsem tudják tárt karokkal fogadni az új fiút. Bennük is ugyanúgy megvannak a sztereotípiák és a rosszalló vélemények, annak ellenére, hogy nem is olyan rég még ők voltak ugyanebben a cipőben. A végére természetesen mindenki nagyon elszégyelli magát, és egy kellemes, mindenki lelkének megfelelő befejezést kapunk, ami kicsit megmelengeti a szívünket, hogy ilyen vége is lehet egy rosszul induló ismerkedésnek.

Ami a történet mellett még igazán kiemelkedő, az az, hogy a mellékszereplők is nagyon kidolgozottak. Mindenkinek más-más, igen eltérő jelleme van, a családtagoknak teljesen más a kapcsolatuk egymással. A külföldi férjek sztereotípiáit pedig jól összekavarták, amiért külön plusz pont jár, ebből csak még viccesebb szituációk kerekednek.

A humor a tipikus, francia filmekre jellemző, amit én személy szerint nagyon szeretek, szóval igazán élveztem , és rengeteget nevettem.

A színészi játék is fantasztikus, az igazi nyerő páros a két apa, Clavier és Nzonzi, akiknek az egymás elleni áskálódása valami fenomenális.

Amellett, hogy végig szórakoztat, és könnyed esti vicces filmnek is megfelel, igazi, mai mondanivalója is van, ami miatt csak még jobb lesz. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a francia vígjátékok stílusát, abból is azt a fajtát, amelyik nem ordenáré. A sok nevetés mellett tanulsággal is szolgál, amire azért nem látunk mostanában olyan hú de sok példát, szerintem mindenképpen megér egy megnézést!