Avagy ez történik, ha egy jó alapanyaghoz (Tom Clancy), kellő tisztelettel és odafigyeléssel nyúlnak, miközben átemelik a modern korba – meg ez is példázza, ha elkap a gépszíj, pillanatok alatt letekerem a szériát a pilotmustra után.
Jack Ryan (John Krasinski) a CIA elemzője, aki a közel-keleti pénzmozgásokat figyeli, különös tekintettel a terrorista gyanús utalásokra. Az új főnök, James Greer (Wendell Pierce) érkezése kicsit felbolygatja a kedélyeket, ám Ryan köti az ebet a karóhoz, és nem hajlandó letenni az új Bin Laden vezér elméletéről, akit Suleimannak neveznek. Ryan makacssága odáig fajul, hogy ellentmond közvetlen felettese utasításának, ám ennek köszönhetően a helyi katonai erők elfognak két gyanús alakot, így Ryannek és Greernek Jemenbe kell repülnie. Ám az addig sima terrorizmusnak hitt eset hamar túl nagyra nő, és ez már a nagyobb kormányügynökségeket is érdekelni kezdi.
Nem is tudom, hol kezdjem az Amazon legújabb sorozatának az elemzését, és bármennyire is próbálok fogást találni rajta (nem hiszek a tökéletességben), nem találok, mert ez egy igen jó széria, és képtelen vagyok a dicséreten túl mást írni róla.
Tom Clancy által jegyzett történetek ravaszak, pörgősek és akciódúsak, de meg kell hagyni, a nemrég elhunyt szerző munkái felett valamelyest eljárt a kor, azonban az Amazonos alkotók ezzel tökéletesen tisztában voltak, és szépen átemelték Jack Ryant a huszonegyedik századba, annak minden technikai előnyével és technikai hátrányával együtt. A főszereplőnk által üldözött terroristák már nem telefont használnak, hanem videojátékot, Ryan pedig drónok segítségével figyeli az ellent, de ezek a modernkori ráncfelvarrások tökéletesen aládolgoznak a történet szövevényes nagyszerűségének.
John Krasinski alakítása rendkívül hiteles – és szerencsére tökéletesen ellentmond az Office-ban látott szerepének – ő egy elemző, aki bár katonai kiképzést kapott, az életében történt valami, ami arra késztette, hogy visszahúzódjon a terepről. Ahogy haladunk előre a sorozatban, úgy látjuk át, hogy Jack mennyire összetett személyiség, hogy nem egy tökéletes irodista, de nem is egy tökéletes katona, ő egy ember, aki néha hibázik, aki jobb hellyé akarja tenni a világot, és akinek van annyi szíve és lélekjelenléte, hogy néha kilépjen a megszokottból és kitekintsen a dobozból.
Az Amazon (Bosch, Vanity Fair, The Marvelous Mrs. Maisel) az utóbbi időben nagyon ügyesen válogat a szériák között, és alig várom már a Jack Ryan folytatását – amiről bár nincs hír, én szeretnék még hasonló kalandokat látni.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!