2018. december 10-én az Il Volo formáció Magyarországon, egészen pontosan a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel először magyar közönség előtt. A hangulat fergeteges volt, a hangok szinte csillogtak, a srácok pedig elképesztően profi előadók, a vérükben van a zene.
Sokat hallottam már az Il Volo trióról, mert Édesanyám nagyon szereti a munkásságukat, de talán nekem sem ártott volna egy-két számot meghallgatnom, mielőtt elindultunk a koncertre. Nem tettem, viszont semmi esetre sem mondanám azt, hogy negatív élményben volt részem, hiszen ilyen tiszta hangokat nem mindennap hallhat az ember lánya.
Az olasz nemzetiségű előadók – Gianluca Ginoble, Piero Barone és Ignazio Boschetto – gyermekkoruk óta énekelnek, folyamatosan gyakorolnak, képezik magukat, fellépésekre járnak. Valamikor, tíz évvel ezelőtt még ugyan szóló énekesek voltak, de a Ti lascio una canzone címet viselő olasz televíziós tehetségkutató után egy szerencsés döntés következtében együtt folytatták pályájukat, és 2010-től Il Volo néven énekelnek és építik tovább karrierjüket. A srácok egyébként zsenge koruk ellenére – Piero (25), Ignazio (24) és Gianluca (23) – már most is fergeteges karrierrel rendelkeznek. Rengeteg fellépést tudhatnak a hátuk mögött, és elismeréseknek sincsenek híján. Megjelent lemezeik száma pedig a mai napig egészen pontosan hat – Il Volo (2010), Christmas Favorites (2011), We Are Love (2012), Buon Natale: The Christmas Album (2013), Sanremo Grande Amore (2015), Grande Amore / Grande Amore International Version / L’amore Si Muove (2015) –, amik közül kettő – Christmas Favorites és Sanremo Grande Amore – úgynevezett középlemezek. Dalaik elérhetőek a videómegosztó oldalakon is.
És most tényleg mesélek a koncertről. A srácokat, Marcello Rota karmester – Andrea Bocelli állandó karmestere – vezénylésével, a Győri Filharmonikus Kamarazenekar kísérte végig. Én abszolút nem értek a karmesterek munkájához, vagy a hangszerekhez, de olyan fantasztikus összhang volt minden résztvevő között, hogy öröm volt nem csak hallgatni, hanem nézni is az előadást.
A színpadhoz viszonylag közel sikerült jegyet váltanunk, azonban a helyszín nem ismerete miatt egészen oldalirányból néztük a koncertet, valamint a kivetítőt sem lehetett tökéletesen látni. Ettől függetlenül a hangok – nem is értem, hogy kerül ilyen csodás hang emberek torkába – tökéletesen eljutottak hozzánk, sőt teljesen betöltötték az egész aréna területét. Ezek a fiúk tényleg színpadra születtek.
A koncert két részes volt, közepén egy 15 perces szünettel. Főleg komolyzenei műveket adtak elő, de hallhattunk popposabb, saját szerzeményt is, valamint így, karácsony közeledtével, az ünnepre hangolódás jegyében, karácsonyi dallal is elkápráztatták a hallgatóságot. A legtöbb dalt közösen énekelték, de akadt egy-két szóló szám is a repertoárban.
Az együttes talán legvidámabb, legviccesebb tagja, Ignazio folyamatosan érdeklődött a zenekar első hegedűsétől bizonyos magyar kifejezések után, így például nagyon szépen megtanulta a köszönöm szavunkat, amit aztán szinte minden előadott dal után nagyon vidáman ismételgetett is. Piero magyarul kívánt boldog karácsonyt, valamint Ignazio beavatta társait abba is, hogy a gulyás egy nagyon finom, magyar étel.
Semmi kétség nincs afelől, hogy nem csak dalaikkal, de a dalok közötti kis időben is élettel töltötték meg az előadást. A nézőtéren senkit sem hagytak unatkozni. Az esemény vége felé – ahogy azt komolyzenei koncertek esetében nem láttam még – a nézőközönség odament a színpadhoz, a fiúk pedig leguggolva, lehajolva énekeltek. Nem egy szelfi készült el a srácok keze által, és Ignazio még egy nagyon szerencsés kislányt is felvitt a színpadra, akinek aztán énekelt. Csodálatos élmény volt hallani őket és nem kevésbé volt szívet melengető látnom, hogy sikereik ellenére az emberségüket sem veszítették el, és valódi, mélyről jövő hálát sugároztak egész végig.
Abszolút feltöltődve és egy fantasztikus élménnyel gazdagabban indultam haza a koncert után Édesanyám társaságában, akinek hasonlóan csillogott a szeme, hogy láthatta és élőben hallhatta kedvenceit.
Szerző
