Egyre közeledik a karácsony, vagyis az embernek lassan már a könyökén jön ki a Jingle Bells, a plázákat pedig katasztrófa sújtotta területté lehetne nyilvánítani. Viszont ez még messze nem jelenti azt, hogy a képregénykiadók téli álomra készülnének, vagy akár csak hogy lelassítanának egy kicsit is – sőt, a héten is számos izgalmas újdonságot kaptunk.
Első körben a DC, minden bizonnyal már a filmre készülve, előrukkolt a legújabb Shazam! sorozatával, aminek az első száma, hát… nem nyűgözött le annyira. Úgy érzem, mintha ez valami soft-reboot akarna lenni, hogy bevonzzák az új olvasókat – ha jól látom, tényleg jó ideje nem volt Shazam! széria –, viszont a történet rögtön a dolgok közepébe vág, méghozzá hat gyerek főszereplővel, akik varázsszóra lesznek felnőtt szuperhősök (tehát az tizenkettő karakterdizájn), így aki nem ismeri az előzményeket (pl. én), annak nagyon nehéz követnie az eseményeket. Mindemellett a történet sem olyan jó: random harc, random beszólongatás és csipkelődés, random pillanatok, amikben a gyerekek túlharsogják egymást. Igazából ez egész eléggé felszínesnek érződik, amolyan „dobjon ki valamit a piacra”—próbálkozásnak, mintha igazi célja nem is nagyon lenne az egésznek. Azt azonban le kell szögeznem, hogy ez valószínűleg csak a látszat, az első lapszám pedig csak az olvasócsalógató bevezetés, amin át kell verekednünk magunkat, mielőtt beindulna a valódi cselekmény. Mert az tény, hogy a fejezet vége tartogat pár érdekes fordulatot, úgyhogy azért én a második számra mindenképpen befizetnék.
Aztán a múlt héten ugye a DC jelentkezett egy téli különszámmal (amit nem, még mindig nem olvastam), most pedig, természetesen, a Marvel. És nagyon beletrafáltak! A Merry X-Men Holiday Special olyan, mint egy kis képregényformátumba öntött adventi kalendárium: a kiadvány húsz egyoldalas és egy kilencoldalas (három darab egyoldalas felvezetés, egy hatoldalas lezárás) kis történetből áll, amelyek mindegyikét más és más író és rajzoló jegyzik, és amelyek mind más és más X-Men téli/karácsonyi/ünnepi kis kalandját mutatja be. Ezek közt akad cuki és vicces (Vadóc és Gambit megküzd az egyik macskával Kelly Thompson történetében; Gabby a titkos mikulása után kutat Vita Ayaláéban; Iceman ajándékosztást szervez az intézet diákjai közt Sina Grace-ében), az ünnep körüli feszültségeket feldolgozó (Stormnak meggyűlik a baja egy anti-mutáns bigottal Charlamagne The God törtnetében, Cannonball szembesül vele, hogy az univerzum minden szegletében vannak konzervatív idióták Al Ewingében), és egészen tragikus is (Beast fültanúja lesz, hogy a szülei mennyire nem tudják kezelni azt, hogy mutáns Rainbow Rowellében; Hope Cable-t hiányolja Tini Howardéban). És ez a számos, vizuálisan és hangulatilag annyira különböző történetecske olyan gyönyörűen összefoglalja az ünnepi szezon számos oldalát, hogy szebb különkiadást el sem tudnék képzelni.
Azonban ezen felül is készült újdonságokkal a héten a Marvel: először is kijött a Winter Soldier mini első száma. Bucky, aki önmaga is annak köszönheti az életét, hogy valaki második esélyt adott neki, most azon dolgozik, hogy másoknak is megadja ezt – embereket ment ki a Hydra karmaiból és segít nekik új életet kezdeni (kvázi maszek tanúvédelmi programba helyezi őket). Ez azonban egy ponton szúrni kezdi a Hydra szemét, akik aztán, természetesen, bérgyilkost küldenek Buckry. Az első lapszám kellőképpen érdekes, szépen lavírozik Bucky belső vívódása és a tényleges akció közt, amit aztán gyönyörűen megtámogatnak Rod Reis akvarell-szerű, néha egészen innovatív rajzai. Hacsak nem mennek rá túlságosan az akcióra és hanyagolják el a lelki, pszichológiai dimenziókat, akkor ez egy nagyon kis pöpec kis történetet lesz – még azt is megkockáztatom most, az első lapszám után, hogy ez a koncepció megérdemelne egy ongoing szériát is. Az egyetlen dolog, ami miatt mondjuk húztam egy kicsit a számat, az a macska volt: a széria megjelenés előtti népszerűsítésében elég nagy szerepet kapott az a tény, hogy a sorozatban Buckynak lesz egy macskája, ám a cica végül csak úgy nagyjából két panel hátterében jelent meg, anélkül, hogy bármiféle jelentős interakciója lett volna a karakterekkel.
Bucky után egy másik hányattatott sorsú karakter is kapott egy saját minit a héten, ez pedig nem más, mint Killmonger. Az igazat megvallva, nem tudom, pontosan hányadán is állok ezzel a szériával. A történet elvileg még az előtt játszódik, hogy Killmonger Earth-616–verziója visszatérne Wakandába, és a történet is erre utal (Erik szüleit Klaw ölte meg, ami után a kisfiút elragadták Wakandából), azonban vizuális téren a lapszám sok helyen egyértelműen a Black Panther filmre utal, ami miatt elég nehéz elhelyezni (nem lett volna jobb ötlet mondjuk a filmes Killmonger 
előtörténetét feldolgozni?). Ráadásul Erik maga sem olyan karakterként jelenik meg, akivel könnyű lenne szimpatizálni – persze, megértjük a motivációját, mi is éppen annyira vágyunk a bosszúra, mint ő, de ez nem változtat azon a tényen, hogy nem egyszer nettó szemétség, amit művel. Például van egy jelenet, amiben elcsábítja majd ágyba viszi a (fehér, szőke, kék szemű) egyetemi tanácsadóját, hogy aztán az éjszaka közepén kiosonjon annak lakásából, de előtte még megvetően odaköpje a nőnek, hogy „Colonizer”. Haver, akkor meg miért kellett megdugni? Viszont tény, derül ki a lapszám végén lévő levélből, hogy az író, Bryan Hill szeretné olyan provokatív irányokba elvinni a karaktert, amik nem feltétlenül lesznek az olvasók kedvére, viszont nagyon őszintén csengenek majd – ezt viszont adom.
Ezen felül a héten debütált még egy kisebb event is, a The Best Defense, rögtön két lapszámmal, amik egyikében Hulk, míg a másikban Namor áll a középpontban. Aztán a jövő héten jön majd Doctor Strange és Silver Surfer, két hét múlva pedig a team up lapszám, amiben összeáll az eredeti Defenders csapat. Bevallom, én próbáltam mind a Hulk, mind a Namor sztorit elolvasni, de nekem annyira nem feküdt egyik sem, hogy pár oldal után mindkettőt feladtam. Ez nem jelenti azt, hogy rosszak lennének, csak éppen egyik sem az én stílusom.
És akkor már csak a visszatérő szériák maradtak: új történetszálba kezdett a West Coast Avengers, ami eddig nekem nagyon bejön (jó, Kelly Thompson írta, mire számítottatok?). Kate csapata próbál beilleszkedni a keleti parton, ám publicitás, ami ezzel jár, két dolgot jelent: egy, Amerika Kapitány kiakad Kate-re, amiért az megkérdezés nélkül használta fel az Avengers nevet, és kettő, a 
környék összes gonosztevője, élükön Madame Masque-kal, rájuk szál. Az előbb említett hölgy ráadásul az egész csapatot (valamint Ramone-t) foglyul ejti egy megbütykölt/megbájolt vidámparkban. Már az alapkoncepció nagyon buli, ráadásul Kelly továbbra is remekül szövögeti a szálakat: szépen mászik bele Quentin és Gwen alakuló kapcsolatába, ügyesen boncolgatja az utóbbi képességeit, ismét felmerül Kate anyjának kérdése, valamint felvezet egy jelenetet, aminek nagyon könnyen lehetne szexista/homofób kifutása, helyette viszont egy nagyon megható, testvéri pillanattal zárul.
Folytatódott a Shatterstar is, ami, hiába voltam oda az első lapszámért, egyre zavarosabb és egyre inkább meh. Az alkotók azért még próbálkoznak némi lelki mélységgel, és nem azt mondom, az néha működik is, összességében azonban elég nehezen követhetők az események, és ha nem vesszük figyelembe a flashbackeket, akkor nagyon erős túlsúlyba kerülnek a szimplán harcra épülő jelenetek. És bár ebben a lapszámban feltűnt egy nagyon érdekes pillanat – amikor a Grandmaster erőt kínál a mi világunkból származó Tina Cooke-nak –, sajnos az sem lett annyira kifejtve, mint lehetett volna. Mindhatnám ez a mellékszál látszólag pont ott ér véget, ahol kezdett volna érdekes lenni. Közben bár az X-Men: Extermination még nem ért véget, máris kaptunk egy X-Men The Exterminatedet, ami tulajdonképpen egy kis lelkizős különszám, de annak nem rossz. A kiadvány két történetet tartalmaz, az egyikben Hope és Jean együtt járják végig a halott Cable védett házait, miközben az előbbi valami rejtélyes mementó után kutat, míg a másikban Cable maga mesél el egy történetet, ami még babakorában esett meg a szüleivel, vagyis Scott 
Summersszel és Madelyn Pryorral. Ezek közül az első egészen megható, és rendelkezik pár nagyon erős pillanattal – sőt, egy-két kifejezetten viccessel is, hála Deadpoolnak –, míg a másik… érdekes. Mármint kicsit úgy érzem, valamivel többet akar elmondani, mint ami beleférne az oldalkeretbe, és az embernek tisztában kell lennie az X-történelemmel, hogy értse, mi is folyik benne, de attól még egész jó.
Végezetül pedig kaptunk egy Infinity Warps #2-t, benne egy Kamala Khan/Kang, egy Punisher/Power Pack, és egy Emma Frost/Wolverine kombóval, amikkel már megint az volt a legnagyobb baj, hogy pont akkor zárultak le, mikor kezdett volna érdekes lenni a dolog – ez pedig különösképpen igaz a „Kamala Kang” sztorira. Zárásként pedig volt egy Marvel Knights 20th #3, ahol egyre jobban bonyolódnak az események, és ami lapszámról lapszámra egyre érdekesebb – a héten például felbukkant Thor, Loki és Skarlát Boszorkány, akik már önmagukban is kimondottan érdekesek ebben a kifacsart világban, szóval nagyon kíváncsi leszek, hogyan folytatódik tovább ez a széria.
Ennyi lett volna a mondandóm mára, de tudjátok, mi a dörgés: ha van valami képregény, amiről szívesen olvasnátok, de én még nem írtam róla, csak dobjatok egy kommentet, és meglátom, hogy mit tehetek. Találkozunk a jövő héten!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
