Az epizód eléggé a kötelező köröket futja, mint az X-Men mítosz, mind a midseason finálék konvencióit illetően, de attól még működik.
Lauren meggyőzi szüleit, hogy Dr. Risman tervei nem éppen olyan mutáns-barátok, mint amilyennek tűnnek – pontosabban a doktornő az egész mutáns-fajt meg akarja szüntetni, nem gyilkossággal, hanem az X-gén kiiktatásával –, mire a család együtt fog titkos akcióba, hogy megsemmisítsék a Madeline kutatási anyagát. A Belső Kör elkapja Rebeccát és nem éppen humánus körülmények közt tartja őt fogva, amivel Andrew nem éppen ért egyet, és úgy dönt, tesz is ellene, ami viszont súlyos következményekkel jár. Mindeközben John, Marcos és Clarice elrabolja a Regimen egyik technikusát, hogy megtudják, mire készül a Belső Kör, Jace pedig mutáns-ellenes polgárőrséget szervez a Tisztogatók élén.
„A mutáns gyógyszer” – az őrszemek után talán ez az egész X-Men mítosz legnagyobb kliséje. Legalábbis annyi biztos, hogy előbb-utóbb minden feldolgozásban feltűnik (olyannyira, hogy még a SHIELD ügynökei is eljátszotta, csak ugye Inhumanekkel). Viszont az az igazság, hogy ettől függetlenül még működik. Itt is ez a helyzet: aki csak egy kicsit is ismeri a franchise-t, az tudja, hogy mire fut ki ez a probléma, azonban ez mit sem változtat a tényen, hogy megéri foglalkozni ezzel a kérdéssel. Szóval nem fogom elítélni a The Giftedet sem azért, mert elővette ezt a konfliktust. Főleg azok után nem, hogy Risman karaktere kifejezetten érdekesre sikeredett: a nő igazi anya (vagy inkább nagymama) alkat, gondoskodó, kedvesnek tűnik, és ez az álca nem is omlik össze egészen az utolsó jelentig, amikor végül kibújik a szög a zsákból. Na, és ez a jelenet is, bár végtelenül kiszámítható volt, nagyon hatásosra sikeredett, hála Risman jól megírt szövegének és Noah tetteinek. Vagyis mindezzel csak annyit akarok mondani, hogy a klisék okkal klisék: mert működnek.
A Belső Kör tekintetében csak azt tudom továbbra is hangsúlyozni, hogy milyen jól sikerült Rebecca karaktere: na, kérem, ilyen egy igazi pszichopata. Édes, cuki, és első körben hajlik rá az ember, hogy szimpatizáljon vele. Aztán jönnek a kis „apróságok”: a pusztítás utáni vagy, az öröm, amit a rombolás okoz, a bűntudat nélküli gyilkolás. És ez a kettőség volt az, ami nagyon eladta a karaktert, és ami, ennek következtében, szépen árnyalta Andyt is – mert mit tegyen az ember, ha vonzódik valakihez, de közben lassan rádöbben, hogy az egy vérengző őrült? Mindennek a tetejébe kettejük utolsó jelente (bár szintén eléggé kiszámítható volt) nagyon erősre sikeredett.
Ami viszont a Belső Kör tényleges terveit illeti – mivel azokra végre fény derült –, hát… „Íróként” megértem, hogy miért kellett ez a lépés, sőt tetszik is, mert megosztó, mert káoszhoz vezet, mert nagyon szépen összeáll az egész csoport eszméivel, mert nagyon szépen lehet folytatni. Azonban normális, logikával élő, emberi lényként: haver, ti normálisak vagytok?! Szép esze,, hogy mindenkit kiszabadítunk, de mi van ha… Van olyan mutáns, aki jogosan van börtönben, mert amúgy egy vérengző őrült? Tudjátok, mint az, amelyik éppen most nyírt ki harminchét ártatlan embert. Szóval… narratív szempontból tök jó volt ez a lépés, de biztos vagyok benne, hogy a Belső Kör tagjai még nagyon meg fogják ezt bánni.
És akkor most jön a feketeleves: Marcosék szála nem nagyon tetszett. Mármint Marcos menő volt, de Clarice és John veszekedése és vacak kommunikációja egyre jobban idegesít. Én ezeket a karaktereket a kezdetektől fogva szerettem, mert jófejek voltak és lehetett velük szimpatizálni, most viszont mindkettőt legszívesebben felpofoznám. Na, jó, Johnnak jár a piros pont az utolsó jelenete miatt (ami most szintén egy olyan szituációhoz vezetett, aminek nagyon érdekes lesz a folytatása), de ez sem menti fel a korábbi szemétkedései alól. Végezetül hogy a Tisztogatókról is mondjak valamit… érdekesek. Igazából szépen dolgozik velük a széria, ügyesen mutatja be, hogy működik az ilyen csoportok gondolkodása, hogy miként is tekintik a tagok hősnek magukat, és hogy miért is veszélyes ez az egész – mert a jó marketinggel a nagyközönség meggyőzhető, hogy nekik van igazuk. Azonban azért én továbbra is Jace Turner pálfordulását várom.
Szóval ez volt a The Gifted második szezonjának első felvonása – kicsit döcögve indultunk, de a végére szépen beindultak a dolgok. A tétek egyre nagyobbak, a szálak egyre szövevényesebbek, a feszültség pedig egyre nő – szóval most biztos, januárig tűkön fogunk ülni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.