Ritka az az alkalom, amikor én echte „csajos” sorozatot nézek, de néha a sci-fik és akciósoroztak armadájában szükségem van valami romantikusra, bájosra, és valami igazán szépre. A Providence pont egy ilyen széria, a maga öt évada pedig nem mentes a kliséktől vagy a fillerektől, de még is igazi felüdülést nyújt az ember szívének.
Sydney Hansen (Melina Kanakaredes) sikeres plasztikai sebész Beverly Hills-ben, ám mikor hazautazik családjához Providence-be a terhes húga, Joanie (Paula Cale) esküvőjére, rá kell döbbennie, hogy valami mégiscsak hiányzik a csillogó életéből. Ráadásul a boldognak indult napot egy igazi tragédia árnyékolja be: Sydney édesanyja öngyilkos lesz, húga pedig úgy dönt, elhagyja leendő férjét. Sydney ezért úgy dönt, visszaköltözik Providence-be az állatorvos apjához, és a testvéreihez, és azon túl, hogy minden erejével a családját igyekszik egyben tartani, megpróbálja betölteni az űrt is az életében.
Amikor a bevezetőmben azt írtam, a Providence „csajos”, abban egy csepp túlzás sem volt részemről, még olykor nekem is kicsit kilengtek a romantika iránti mérőim, de ugyanakkor a széria minden klisés eleme mögött ott egy nagy adag életigenlés, bölcsesség, és valami elképesztő báj, ami tényleg feltölti az ember lelkét.
Mikor úgy éreznénk, hogy a Hansen család tökéletes, rá kell döbbennünk, hogy nem azok, ők is csak emberek, mint mindenki más, néha hibáznak, néha rosszat tesznek, néha meg jót, és olykor olyan akadályba ütköznek, amit nem tudnak legyűrni, no, nem azért mert nem igyekeznek, hanem mert ilyen az élet. Külön érdekesség, hogy pont az életapróságait mutatja be egy olyan sorozat, aminek pilotjában egy öngyilkosság történik, és ami után a főszereplőnk folyton anyja szellemével álmodik, aki olykor házsártos, irányításmániás, és eközben végletekig szereti a gyerekeit.
Rendkívüli színészi munkáról nem lehet beszélni, de minden színészünk korrektül hozza a neki kijutott szerepet, és ahogy haladunk előre az évadokkal, egyre jobban és otthonosabban mozognak benne, miközben rájuk is hatással van a közeg. Valahogy így lehet leírni leginkább a Providence című sorozatot, hatással van ránk, még két évtized után is hatással van a nézőkre, és sok díjesővel megáldott széria fele ennyit sem tud felmutatni.
Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki megkönnyezte a Vakkantó karácsonyi kutyasüti akcióját a menhelyi kutyáknak, vagy nem csak nekem szorult össze a szívem Sydney apjának a levelén – pont emiatt is állítom, hogy a Providence-t egyszer mindenkinek látnia kell, mert sírunk, nevetünk és megtelünk boldogsággal tőle!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
