Mindig bajban vagyok, ha az Expanse-ről (első évad) kell írnom, na, nem azért, mert ne lennék elégedett a sorozattal, hanem mert a megtekintés után hetekkel, akár hónapokkal is akkora hatással van rám, hogy nehéz a véleményem szavakba önteni.
Ebben az évadban kicsit eltértek a készítők a megszokottól és két részre lehet szedni az eseményeket, amiket a téli szünet választott el. Az évad első felében a fennálló problémára kerestek megoldást hőseink, vagyis a Rocinante legénysége, Chrisjen Avasarala (Shohreh Aghdashloo) a túlélésért küzdött, miután az ENSZ egyik vezető politikusa csapdába ejtette, és eközben a pattanásig helyzet feszültben elszabadult egy háború, ami olyan pusztítást vihet véghez, amit még sosem láthatott az emberiség, és ehhez nagyban hozzájárul az ismeretlen protomolekula is.
Az harmadik évad második fele, egyértelműen az elsőre épül, de számos korábbi főszereplőnk kicsit háttérbe kerül, azért, hogy olyanoknak adjon helyet, akik emelik a sorozat színvonalát, és akik szintén rendkívül fontos szereplői lesznek a közeledő új világnak. Anna Volovodov tiszteletes (Elizabeth Mitchell) felbukkanása egyszerre volt üdítő és félelmetes, ugyanis a vallások sokszor pusztítóak és kegyetlenek, de ha egy igazi hívő kezében van, akkor a világ legnagyobb csodája is lehet!
Számomra egy igazán jó sci-fi ismérve, hogy hónapokkal, évekkel, évtizedekkel később is hatással van a nézőre, felteszi magában az akkor megfogalmazott kérdéseket, visszapörgeti az eseményeket, és mintha egyszerre összeszorulna a szíve a lelke és az elméje, amik nem egymással vívnak csatát, hanem a világszemlélettel, az idővel, a térrel, és szó szerint mindennel, ami körülveszi. Na, pont így érzem magam az Expanse (második évad) alatt és után – és ilyet eddig csak a Star Trek vagy a Firefly volt képes produkálni.
Amikor belekezdtem a harmadik évadba, már tudtam, hogy lesz folytatás, mivel az Amazon megmentette a Syfy kaszájától a sorozatot – amúgy shame on you kedves Syfy! –, így sokkal nyugodtabban kezdtem bele a szériába, annak ellenére, hogy tudom, a könyvek is várnak még rám, szerintem A Térség világa olyan nagy, hogy érdemes mind a sorozattal, mind a kötetekkel is külön foglalkozni, befogadni, átélni, és örökre megszeretni.
Igyekszem nem szuperlatívuszokban beszélni, de nagyon nehéz dolgom van, mert az Expanse bizony az elmúlt évtized legminőségibb sci-fi sorozata – bocsi Star Trek: Discovery, imádlak, de ez az igazság. A science fiction nem csak űrhajók, vagy tudomány, hanem egyben filozófia, társadalomkritika és útkeresés: az emberiség a sci-fin keresztül egyszerre képes ítélkezni önmagán, várni az ismeretlent, és eljátszani azzal, hogy már itt van az az ismeretlen. Ez történt a harmadik évadban is, ahol minden egyes alkalommal felállítottam egy elvárást az eseményekről, és aztán nagyon gyorsan a kukába is dobtam őket, mert az alkotók történetmesélése, csavarjai, és úgy az egész világ változása olyan nagy volt, olyan megjósolhatatlan és olyan fantasztikus, hogy alig bírtam abbahagyni az epizódokat – így is összesen öt nap alatt bedaráltam az egészet.
Amikor bekerült Volovodov tiszteletes, én tényleg aggódtam, hogy miképpen lehet behozni a vallást egy hardcore sci-fibe, de az alkotók ezt mesterien megoldották – mert Volovodov a tökéletes bizonyítéka az igazi, valódi és feltétel nélküli hitnek, ami egyszerre törődik, óv, ugyanakkor kutatja és keresi a válaszokat az életben. Volovodov szerepében végre kiteljesedett Elizabeth Mitchell, akit pedig annyit szidtam a Revolutionben, de most adózok színészi tehetségének, rendkívüli hangszínének és persze az általa játszott karakternek.
Rendkívül jó volt szinte állandó szereplőként viszont látni Drummert (Cara Gee), aki egy rendkívül felelősségteljes pozícióba került az évad második felében – de persze minden Expanse rajongó előre tudta, hogy ő ott van, ahol lennie kell, és hogy nincs előtte akadály!
Érdekes, hogy mindig mire megnézem az egyik évadot, már forgatják a következőt, és így van ez most is, ugyanis már forog a negyedik évad, és a szívem már attól hevesebben ver, ha csak belegondolok, mi vár ránk a következő évadban – csodák, sírás, az elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan, természetesen elképzelve és megvalósítva, és ez a Science Fiction!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
