*** SPOILERVESZÉLY! ***
Nagyon kellemes és szép befejezése ez a kötet az Ambrózy báró esetei sorozatnak. Ha pedig figyelembe veszem a sorozat címét, akkor valójában teljesen hű is maradt hozzá ez a történet. Bennem mégis egy nagyon apró, szúró érzés alakult ki, amolyan parányi kis hiányérzet, vagy nem is tudom. Ettől függetlenül egy nagyon jó lezáró könyvet kaptam, aminek sikerült utolsó szavaival még a könnyeimet is kicsalnia a szemeimből.
Az Ambrózy báró esetei sorozat egy igen erős eseménnyel, még pedig – ahogy azt a címe is mutatja: Leányrablás Budapesten – egy leányrablással kezdődik. Egész végig ezen a vonalon is mozog a kötet, majd folytatódik A Rudnay-gyilkosságok című résszel, ahol a sok apró bűneset úgy kapcsolódik a főszálhoz, akár a rózsa tövisei a szárához, mégis a rózsával ellentétben, itt a töviseken, akarom mondani az apró esetek volt a hangsúly. A harmadik kötetre – Ármány és kézfogó – újból az eredeti nyomozás kerül górcső alá, azt követhetjük végig, mígnem kapunk egy lezárt nyomozást. Igen, a harmadik kötet végén egy teljesen megoldott leányrablásunk lesz, és a történet számomra itt és így kerek egész is volt.
Aztán következik a negyedik kötet, a Nász és téboly.
Igazán erőteljes cím, bár emlékszem, hogy megjelenés előtt még a lehetséges borítókat és címeket szavaztatta a kiadó az olvasókkal. Személyes kedvencem a „Míg a halál…” volt, a borítók közül pedig azt favorizáltam, amelyiken csak a báró volt. Így utólag azonban örülök, hogy nem a két személyes kedvencem lett a befutó, mert olvasás után belátom én is, hogy a végső választások hűen tükrözik a történetet. Azt a történetet, ami olyan számomra egy picit, mint a manapság oly menő előzménysztorik ellentéte, tehát egy utósztori, amolyan utógondozás. Mégpedig azért, mert bár a leányrablás rejtélye, avagy a békebeli bűnügy megoldódott, azonban a szívügyek bizony még erősen lezárásra szorultak.
Talán nem árulok egy túl nagy titkot azzal, hogy bizony ezen van a hangsúly az utolsó kötetben és pedig nem is akárhogy. Böszörményi Gyula egy fantasztikus történetet, s egy igazán érdekes nyomozást kerekített a mi morc bárónk és a felettébb makacs Milink köré. A sztori ütős, az utolsó(?) nyomozás szépen felépített, élmény volt megismerni az alig húsz esztendős Richárdot a visszatekintések által, de mégis kicsit olyan érzésem volt, mintha egy hangyányit elfogyott volna a lendület így a negyedik kötetre. Mégpedig azért, mert valahol a történet felénél erős sejtéseim voltak arról, hogy vajon ki rángatja azokat a bizonyos szálakat a háttérben, hogy kicsoda lehet a Lipótban kezelt kislány, akinek az elején szinte alig volt jelentősége, és mégis így a végére kulcsfontosságúvá vált. Ennek kifejezetten örülök amúgy, mert a leányka végig nagyon szimpatikus volt.
A karakterekre sincs panaszom. A szereplők élnek, szépen kidolgozottak, mint eddig is. Mindig élmény új karaktereket megismerni, akár kitalált, akár a történelemből vett személyek. Utóbbiak esetében érdekes belegondolni, hogy vajon tényleg ilyenek lehettek az életben is? Gyula bátyó által életre hívott szereplők vajon hasonlítanak azokra, akik akkor, abban a korban éltek? Szívem szerint ilyenkor visszamennék az időben, hogy találkozhassam Krúdyval, Agáta mamával, vagy akár Paul Gauguinnal, és fényt derítsek eme titokra.
Természetesen ez a rész is bővelkedik érdekességekben. Nem kevés, szám szerint 186 lábjegyzet hirdeti, hogy ki kicsoda, mi hol található és egy-egy korabeli szó mit is jelent manapság. Kétség nem férhet a tartalmas és kiváló kutatómunkához, amely megelőzhette a könyv megjelenését.
A szerkesztés és a helyesírás a helyén van, az utóbbira érzékenyebb olvasóknak sem lehet oka panaszra.
A Nász és tébolyt, de valójában az egész sorozatot kiegészítő kötetekkel – Beretva és tőr, Bitó és borostyán – együtt, jó szívvel ajánlom 15 éves kórtól felső korhatár nélkül bárkinek. Tökéletes olvasmány arra, ha valaki szeretne a krimi műfajával ismerkedni, ha szeretné megismerni a békebeli Budapestet és ha szereti, ha mindez egy csipetnyi romantikával van fűszerezve. Pazar ifjúsági olvasmány, nem csak az ifjú olvasók számára.
Szerző
