Oldal kiválasztása

Amerika – többek közt – az önsegítő könyvek országa, azon könyveké, amik elmagyarázzák az egyszeri olvasónak, hogyan legyen szexi, sikeres, magabiztos, stb. Hosszan magyarázhatnám, hogy honnan is ered ez a műfaj (nem fogok ilyet tenni), de helyette inkább felteszek egy költői kérdést: szuperhősöknek nincs szüksége egy ilyen könyvre? Chelsea Cain (Mockingbird, Man-Eaters – tudjátok, azok az expliciten feminista, végtelenül humoros képregények, amiket imádok) és férje, Marc Mohan szerint igenis lenne. Úgyhogy írtak egyet.

A Does This Cape Make Me Look Fat – Pop Psychology for Superheroes olyan kérdésekre próbál választ adni – könnyed stílusban, gazdagon illusztrált, félig-meddig képregényes formában –, amik felmerülhetnek egy szuperhősben: hogyan válasszak kódnevet? Mi a helyzet a titkos személyazonossággal? Hogyan is néz ki egy jó főhadiszállás? Mihez kezdjek, ha meghal a szárnysegédem? Hogyan kezeljem, ha az egyik szülőm szupergonosz? És mindezt teszi olyan módon, olyan bravúrral, aminek hála az egész könyvet többféleképpen is olvashatjuk.

Először olvashatjuk egyszerű, könnyed, némi szerepjátékkal megfejelt szórakozásként. Mert hát persze a kötet úgy íródott, mintha valóban szuperhősöknek készült volna, és ennek nyomán az olvasót is mint szuperhőst szólítja meg. Így bizony nagyon könnyű kényelmesen elhelyezkednünk a kanapén, és úgy tenni, mintha valóban egy szuperhős-képregényben élnénk, és éppen arra keresnénk megoldást, hogyan is alakítsunk ki jobb viszonyt a szárnysegédünkkel. Meg aztán ott van Chelsea Cain remek humora – emlékeztek még, hűséges olvasók, mennyire odavoltam a Mockingbird humoráért? –, ami aztán még egy ilyen borongós, novemberi napon is képes őszintén megnevettetni az embert.

Aztán olvashatjuk a szuperhős műfaj szatírájaként is a könyvet. Mert bár ugyan egy szuperhőst sem nevez meg név szerint – gondolom, jogi okokból –, azért akik egy kicsit is tisztában vannak a képregényes világokkal, azoknak rögtön feltűnik, amikor Cain és Mohan éppen Batmanre (szárnysegédként ne hagyjuk, hogy gazdag hősünk örökbe fogadjon), Wolverine-re (lelki tumultus esetén az út gyakran japánba vezet), vagy éppen Spider-Manre (mit tegyünk, ha elrabolják a nagynéninket?) utalgat. Meg hát Gotham név szerint is feltűnik. Az egyes eseteken túl persze a műfaj konvenciói is górcső alá kerülnek: a könyv például rámutat arra, hogy persze, a legkisebb maszkkal is el lehet kendőzni a valódi személyazonosságunkat, utána meg figyelmeztet arra, hogy vigyázzunk a klónokkal, meg a halálból visszatért társakra.

Majd olvashatjuk sima, rendes önsegítő könyvként is – mert lehet, hogy az adott fejezet arról ír, mihez kezdjünk, ha az anyánk főgonosz és meg kell vele küzdenünk, de ez könnyedén levetíthető a való életre is. Mert lehet, hogy az anyánk nem főgonosz, de előfordulhat, hogy idővel rájövünk, hogy nem jó ember, hogy árt nekünk, és ilyenkor bizony alkalmazhatóak a könyv által adott tanácsok – nem csak ebben az esetben, hiszen több fejezet tematikája is átültethető a mi szürke, szupererő nélküli valóságunkba.

Végezetül pedig olvashatjuk útmutatóként is arra vonatkozóan, hogyan alkossunk meg egy szuperhős-karaktert. Tudom, talán erre fogják a legkevesebben felhasználni ezt a könyvet, de a lehetőség akkor is ott van, hiszen a kötet szépen felsorolja mindazokat a dolgokat, amikre oda kell figyelnünk, amikor megalkotunk egy ilyen karaktert, kezdve a civil személyazonosságtól, az ősellenségen át, egészen a szupererő a jellemre tett, negatív hatásaiig.

Végezetül igazából csak egyetlenegy negatívumot tudok felhozni a könyv ellenében: azt, hogy nagyon rövid. Mindössze száznegyven oldal, aminek, hála a sok illusztrációnak és paneles felosztásnak, még a szokottnál is gyorsabban a végére érünk. Az egész könyv elolvasása, borítótól borítóig, nem tart tovább egy-két óránál. Valamint, azt hiszem, a negatívumok közé sorolandó az is, hogy elég nehéz beszerezni – miután 2006-ban jött ki, webshopokban már nem nagyon kapható, nekem is a Thriftbooksról sikerült végül beszereznem (igen, ez itt a reklám helye).

Összességében tehát lehet, hogy nem túl hosszú, sőt, nem is könnyű beszerezni, ám mégis mindenkinek teljes szívvel ajánlom: mert nagyon vicces, ráadásul okosan vicces, úgy, hogy miközben fogod a hasadat a nevetéstől, még el is gondolkodsz az olvasottakon. Szóval hajrá, lépjetek kapcsolatba a bennetek élő szuperhőssel!

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.