Ezúttal tényleg nem tettem magasra a lécet, csak annyit vártam el a Legendás állatok és megfigyeléseik folytatásától, hogy legyen egy koherens történet, amiben jó szereplők érdekes kalandokon vesznek részt – nos, a folytatásnak háromból semmit sem sikerült hoznia! Figyelem, innentől spoilerezve folytatom tovább, és kicsit sem kímélem a filmet.
Göthe Salmander (Eddie Redmayne) az amerikai fiaskó után szigorúan ellenőrzött személlyé vált, vagyis ahhoz, hogy utazhasson, engedélyre van szüksége, amit meg is kér a Mágiaiügyi minisztériumtól, ám azok olyan elváráshoz kötik az engedélyt, amit Göthe nem hajlandó vállalni. A meghallgatás után azonban Dumbledore hasonló küldetéssel bízza meg korábbi tanítványát, aki kissé vonakodva, de végül kötélnek áll, és kicsit sem legális módon eljut Párizsba, hogy ott megtalálja Credence-t (Ezra Miller), aki után nemcsak az aurorok kutatnak, hanem egy nemrég kiszabadult ellenség, Gellert Grindelwald (Johnny Depp) is.
Az a baj, hogy a film annyi sebből vérzik, mint a Star Wars 7, és belekezdeni is nehéz a hibáiba, de talán a legszembetűnőbb, hogy amint véget ér a film, és a hihetetlen látványvilág, majd a néző kifelé kászálódik puha székéből, és pörgeti vissza az eseményeket, az egész darabjaira hullik.
Van egy valamelyest fő cselekményszálunk, amit úgy anblokk nem befolyásolnak a szereplőink, velük vagy nélkülük minden ugyanúgy történne. Ráadásul mindenki azért úszik be a képbe, hogy elmeséljen, vagyis inkább megmutasson valamit, ami a régmúltban történt, és amihez elég lenne három mondat, mi ehelyett az egészet láthatjuk – így vált minden szereplőnk szó szerint mellékszereplővé a filmben, és került előtérbe az Emlék. Mindenki emléke, minden haszontalan vagy kevésbé haszontalan dologról. Láthatjuk Léta Lestrange (Zoë Kravitz) emlékét Göthéről a Roxfortban, és hogy mennyire jóban voltak, miközben a szokásos mumus-próba előtt Léta megmutatja félelmét, ami valójában nem félelem, ez bűntudat – kedves készítőknek feladnám az eredeti köteteket leckének!
Gellert Grindelwald bűnei, nos, végignézve a filmet elárulhatom, egy bűncselekményt követett el, egyetlen egyet, és azon túl, hogy nagy szervezkedésekbe kezdett, igazából nem tett semmit Grindelwald, meg az egész bandája. Igen ez is a baja a filmnek, ez is egy felvezető film, aminek nincs vége, nincs benne valami nagy és katartikus, valami extra vagy lezárás, egyszerűen felvezeti a következő epizódot – és tekintve, hogy már volt egy ilyen történetünk, maga az első film egy bevezető volt, így ennek már kicsit sem lehet ezt elnézni!
A Goldstein lányok mondjuk bájosak, Tina (Katherine Waterston) önmagában semmit sem tett hozzá a filmhez, de Queenie (Alison Sudol), na most ő lett badass, és nem azért mert átállt a rossz oldalra, hanem Tinával, meg a többiekkel ellentétben ő tette azt, amit a szíve diktált, és ahhoz az emberhez csatlakozott, aki szabadságot ígért neki, azt a szabadságot, hogy hozzámehessen ahhoz a férfihoz, akit szeret, ennyi, nem egy világot akart megváltani, vagy uralni, csak boldog akart lenni és megszabadulni egy hülye szabálytól.
És itt a probléma, hogy mennyire jó is lehetett volna ez a film Grindelwald ugyanis karizmatikus vezető, aki az igazat mondja (ahogy teszi ezt minden gonosz), csakhogy az igazságnak vannak rétegei, amiket elhallgat. Különösen érdekes volt a nagy fináléban a temetőnél mondott beszéde, ahol kitért az emberekre, és a varázslényekre egyaránt. Különösen tetszett a jövőre vonatkozó jóslata, a következő nagy háborúról – ne feledjük, itt még csak az első világháborún vannak túl az emberek –, amitől okkal retteg mindenki, hiszen nemrég vívták az utolsónak hitt háborút, amiről azt hitték, felemészti a világot.
És itt van nekünk az elviselhetetlen Lestarnge katyvasz, vagyis, hogy Léta testvére nem az aki, és hogy az anyját megbabonázták, és hogy most már mindenki mindenkinek a rokona, miközben betolakodik egy új Dumbledore – és így egy egészen elképesztő szappanoperát kapunk, amit eltart egy ideig felfogni, kibogozni, megemésztetni. Egyúttal üzenem azoknak, akik szerint Grindelwald hazudott Credence-nek arról, hogy ő egy elveszett Dumbledore: ott a főnix, az a madárfaj, amit maga Albus említ meg a film elején, és hogy mennyire kötődik a madár a családjához az ínséges időkben. Mondanám, hogy ez a legsokkolóbb csavar a filmben, de már eléggé kiborított a nevetségesen rossz a dinamikája, a színészek háttérbeszorítása, a lehetetlen cselekményvezetés és az indokolatlan látványos hadakozások ahhoz, hogy ezen boruljak ki!
Még a film premierje előtt kiderült, hogy a titokzatos szereplőnk maga Nagini, vagyis Voldemort kígyója, aki a varázsló egyik horcruxának volt az őrzője. Persze azonnal felbolydult az internet népe, hogy ez mégis hogyan lehetséges, amire maga Rowling ígérte meg, hogy kapunk magyarázatot. Végül is, igazat mondott, mert kaptunk, egy egész mondatot, és ezzel le is tudtuk a karakter minden hozzáadását a filmhez. Nagini azon túl, hogy kiakasztotta a rejongókat, semmit sem tett hozzá az egész filmhez, és ha kivágják minden jelenetét, sem tűnt volna fel.
Dehogy ne csak szidjam a filmet, a látvány jó volt, különösen a párizsi jelenetek, ahol láthattuk egy varázslócirkuszt meg számos újabb varázslatos lényt.
Nem az a baj, hogy a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei nem olyan, mint a korábbi Harry Potter-filmek, hanem hogy szimplán rossz, és kizárólag azért alkották meg, hogy egy újabb bőrt lehúzzanak a történetről, miközben senki nem vette a fáradságot ahhoz, hogy rendesen végiggondolja a cselekményszálat.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
