Oldal kiválasztása

Amondó vagyok, hogy egy történet kétféleképpen lehet drámai és szomorú és tragikus: lehet felemelő és katartikus, vagy hatásvadász és olcsó. A múlt heti epizód az előbbi kategóriába tartozott. Aztán ezek után lehet találgatni, hogy az eheti melyikbe passzol.

Meredith és Koracick Los Angelesbe utazik, ahol Catherine egy kiemelten fontos pácienssel várja őket, akinek a kezeléséhez mindkettejük szakértelmére szükség lesz – ez a páciens pedig nem más, mint Catherine maga. Otthon Seattle-ben a mindenki által imádott és tisztelt, várandós nővér, Frankie, hirtelen rosszul lesz, és úgy tűnik, műtétre szorul, azonban kardoskodik, hogy várjanak egy kicsit a baba védelmében, hátha a probléma megoldódik magától – természetesen nem oldódik meg, az eset pedig nagy hatással lesz Richardra. Mindeközben reggeli turbékolás közben Maggie véletlen megtudja, hogy Jackson több nővel is SMS-ezget és beszélget, ami kapcsolatok bár alapból nem romantikus természetűek, mégis arra késztetik kettejüket, hogy újraértelmezzék a kapcsolatukat.

El nem tudom mondani, hogy mennyire haragszom erre a részre, mert az egész célja, most komolyan, az volt, hogy mindenki szenvedjen. De leginkább Richard. Nem viccelek: kis spoiler következik (bár erre már attól a pillanattól kezdve számítani lehetett, hogy Frankie először feltűnt a szezonban a nagy hasával), méghozzá az, hogy Frankie-nek szimplán azért kellett meghalnia és árván hagynia a babáját, hogy Richard szenvedjen. Meg hát persze Catherine-nek is azért kell most kvázi haldokolnia, hogy Richard szenvedjen (mert természetesen nem valami apróság miatt hívatta magához Meredith-t és Koracickot). Szóval most a hajamat tépem. De nézzük csak sorjában.

Frankie és Richard: mondom, Frankie még az egyik korábbi epizódban tűnt fel először, és már abban a pillanatban, hogy megláttam, tudtam, hogy baja lesz. Baja is lett. Meg is halt. Aminek, mondom, azon felül semmi értelme nem volt, hogy Richard szenvedhetett miatta. Ami nem csak szadista, hanem szimplán problematikus is – mert tudjátok, mekkora története van az olyan fikciós női szenvedésnek, ami egy férfi történetét segíti előre? Segítek: hosszú. Emellett a történetszál mellett maximum annyit tudok felhozni, hogy az epizód végén a Richard által hozott döntés legalább meglepő volt, és nem nyúlt vissza regresszív és karakterromboló narratív trükkökhöz. Persze, Richard így is vacak egy helyzetben van jelenleg, de ez a helyzet legalább érdekes.

Ami Catherine-t illeti, ha most hosszútávon baja lesz, akkor lázadunk. Legalábbis én biztos. Amúgy ez a történetszál kétfelől is dühít: egyfelől azért, mert nagyon szeretem Catherine-t, a csaj valami irtózatosan menő és badass, és erre most őt is kínozni kell, másfelől pedig azért, mert azért kell kínozni, hogy Richardnak szar legyen. Most komolyan?

És akkor végezetül ott van Jackson és Maggie. Nagy sóhaj. Én mindig is bírtam Jacksont. Mikor mentek a hülyeségei Aprillel, számomra valahogy mindig is úgy tűnt, hogy neki volt igaza, és April volt az idióta, erre a pasas most sorban hozza a hülyeségeit – nem mintha Maggie ártatlan lenne, legalábbis most nem. Jó, az első megdöbbenést megértem, persze, hogy kiakadt, amikor csak annyit látott, hogy egy nő szivecskéket küldözget a pasijának, na de attól kiakadni, hogy Jackson szokott beszélgetni – mélyre menő beszélgetéseket folytatni – Aprillel, a gyerek anyjával?! Most nem akarok nagyon belemennia  dolgokba és sorról sorra kivesézni a jeleneteiket, de maradjunk annyiban, hogy az egész történetszáluk valami borzalmas erőltetett és izzadságszagú, aminek (látszólag) az az egyetlen célja, hogy szétszedje a két karaktert – ami amúgy egyáltalán nem organikus, és valószínűleg csak azért csinálják, hogy valamelyikük később összejöhessen valaki mással.

Viszont csak annyit még hadd tegyek hozzá, hogy baromi zavar, hogy Jackson hirtelen ilyen „istenes” lett. Nem, nem az, hogy hitet talált. Hanem az, hogy ennek mindenképpen a kereszténység keretein belül kellett maradnia (valószínűleg amúgy azért, mert ugye April elment), és mert eléggé lekezelően nyilatkozik mostanában erről. Miért nem indulhatott volna egy szimpla spiritualiszta úton? Vagy lehetett volna mondjuk buddhista? Vagy kóstolhatott volna bele a létező több száz vallás egyikébe, ami nem a kereszténység? Nem, Jackson abban a pillanatban, hogy rájött, márpedig létezik valami felsőbb hatalom, el is döntötte, hogy az bizony a bibliai Isten. Ez bevallom, azért idegesít valami borzalmasan, mert azt a nézetet erősíti, hogy valaki, aki „mainstream” (tehát mondjuk nem a Közel-Keletről származik vagy nem zsidó felmenőkkel rendelkezik), annak csak két választása lehet: vagy ateista, vagy hívő keresztény. Ezt a mentalitást amúgy kicsiny országunkban is jelen van, akkor is, ha elsőre lehet, nem tűnik fel – tudom, mert az én életemre is (negatív) hatással volt éveken keresztül.

Amúgy pedig emellett a rengeteg szenvedés mellett a héten kimaradt, hogy mi van Bettyvel, akinek ugye nyoma veszett, nem volt Alex és Jo, se a borzalmas Dr. Kim, és Link, se Teddy, se… senki, akinek a történetszála egy kicsit is szórakoztató lehetett volna. Mert nincs fontosabb a szenvedésre fókuszáló hatásvadászatnál.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.