És igen, a The Gifted végre kezd úgy istenigazából magára találni, Skyler Samuels pedig vita nélkül vitte a héten a prímet.
Lorna kezdi kétségbe vonni a Belső Kör tervet – pontosabban azt nehezményezi, hogy semmibe sem vonják, csak elvárják, hogy vakon teljesítse a parancsot –, ezért ultimátumot ad Reevának, aki viszont a Kakukkra bízza, hogy érjék el, Lorna együtt működjön velük. Sophie és Phoebe azon az állásponton vannak, hogy egyszerűen csak bele kéne nyúlniuk Lorna fejébe, de Esme – aki egyre több egyéniséget kezd mutatni – amellett érvel, hogyha egy új világot akarnak építeni, akkor azt nem lehet hazugságokra alapozni, és azt kéri Reevától, hadd próbálja meg meggyőzni Lornát, aminek nyomán végül a Frost testvérek eredetét is megismerjük. Jace eközben próbál észérvekkel hatni a Tisztogatókra – persze nem amellett érvel, hogy álljanak le a mutánsgyűlölettel, csak azt próbálja megértetni velük, hogy nem viselkedhetnek gyűlöletcsoportként, mert akkor senki sem fog melléjük állni. A csoport végül hallgat is rá és belemegy a tervébe: kifüstölnek egy csapatnyi mutánst egy templomból (ahol védi őket a törvény), majd követik a menekülőket a Mutáns Underground egy állomására. Mindez idő alatt Caitlin és Lauren meglátogatja azt a pszichiáternőt, aki a legutóbb z intézetből kiszabadított mutánsokat kezelte, azonban igencsak felkavaró híreket kapnak tőle.
Mit is hiányoltam annyira az évad elejéből? Na, mit? A szociális-társadalmi vonatkozásokat, és úgy tűnik, az imáim most meghallgatásra találtak, mert a héten aztán jött ez a téma dögivel: szóba került például egy mutánsellenes bank, aminek kapcsán megtudtunk olyanokat, hogy létezik mutáns rabszolgaság, meg hogy már a hetvenes években voltak anti-mutáns törvények, amiket lobbisták hoztak össze. És ez csak egy jelenet volt! Ezen túl kaptunk egy nagyon szép életképet az Underground tevékenységéről (amit ugye eddig a szezonban hanyagoltunk), és a Tisztogatók bemutatása is egyre szebb és rémisztőbb. Mármint az egész olyan 
gyönyörűen tükrözi például a KKK mentalitását, azt, hogy ezek az emberek meg vannak győződve róla, hogy helyesen cselekszenek, és hogy teljesen rendben van, ha mindenhová fegyverrel járnak és akár még gyilkolnak. Vagyis nem hiszem, hogy ők ezt gyilkosságnak fogják fel – hiszen a mutáns nem ember. Ami viszont érdekes lesz, hogy ebben a részben Jace megölt egy mutánst, és azért látható, hogy őt igenis megviselte ez a dolog – komolyan, már azt várom, hogy mikor lesz egy fordulat ennek a karakternek a viselkedésében, mert a narratíva egyértelműen nem rosszfiúként kezeli, akkor sem, ha a hősök ellen cselekszik.
Ezen kívül amúgy a héten a főbb „jófiúk” eléggé mellékvágányra kerültek – nem mintha történtek volna velük relatíve fontos dolgok, csak azoknak a súlya eltörpült a többi esemény mellett. Marcos, John, és Reed például ugye a templomból menekülő mutánsoknak segített, ami közben ostrom alá kerültek – ami izgalmas, csak nem éppen újdonság. Ami viszont valóban izgalmas, az az, ahogy Reed próbálja kiismerni az erejét, de ezt a témát még mindig csak most ízlelgetjük, a java még csak most jön. Ezzel párhuzamosan Caitlin és Lauren szála is érdekes volt, akadt pár nagyon intenzív jelenetük, amik gyönyörűen árulkodtak a karakterükről, de összességében csak olyan dolgokat tudtak meg, amikkel mi, nézők, már gyakorlatilag tisztában voltunk – például azt, hogy Rebecca egy pszichopata.
Na de Esme! Vagyis Skyler Samuels (aki ugye három szerepet is játszik) akkorát alakított, hogy én most úgy beajánlanék neki valami díjat. A csaj már az első évadban is jó volt, ahogy gyönyörűen manipulálgatta Marcosékat, a második szezonban azonban eddig még nem kapott túl nagy teret – a hangsúly az eddigen. A szokásos flashback-jelenet az epizód elején mosta kiskamasz Frost-lányokat mutatta be, pontosabban azt, hogyan használták ki őket alkotóik, ami enyhén szólva is megrázó volt. Komolyan, nem akarok erről a jelenetsorról többet beszélni – vagyis még annyit, hogy a sorozat behozta azt, hogy eredetileg öt Stepfordi Kakukk volt –, ezt látni kell. De utána is, ahogy Esme lelkiismerete és egyénisége szépen, lassan ébredezik, ahogy ellentmond a testvéreinek, ahogy Lornát győzködik… Mind csodás volt, de a csúcspontot az egész akkor is az epizód végén, Esme könnyes vallomásával érte el. Szóval igen, le a kalappal Skyler Samuels előtt.
Szóval igen, köszönöm, ez az, amit elvárnék ettől a sorozattól: nagyon morális kérdések, szociális kommentár, dráma és izgalom. Úgyhogy ebből többet még, ha lehet.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
