Jelentem, megszakadt a tizenegyedik évadban eddig folyamatos, „egy jó, egy kevésbé jó” sorozat, ám sajnos azért, mert a múltkori után ismét egy gyengébb epizódot láthattunk. A totális katasztrófa még mindig nem ütött be, ám ismét az az érzés volt bennem mindvégig, hogy ezt nem gondolták át valami alaposan az írók. A The Tsuranga Conundrum szórakoztató és egy bizonyos fokig izgalmas is, ám több ponton is darabokra hullik a cselekmény, már korábbról ismerős okok miatt.
A Doktor (Jodie Whittaker), Yaz (Mandip Gill), Ryan (Tosin Cole) és Graham (Bradley Walsh) egy galaktikus roncstelepen kutakodnak, amikor is egy hirtelen robbanás hatására megsérülnek. Mikor a TARDIS Team tagjai legközelebb magukhoz térnek, egy idegen űrhajón találják magukat, ami gyakorlatilag kórházként funkcionál, ám gyanúsan alacsony a személyzet létszáma. A még sérült Doki és társai fel akarnák térképezni a hajót, ám a jelenlévők ellenállásába ütköznek, főleg a két ápoló, Astos (Brett Goldstein) és Mabli (Lois Chimimba) tartaná vissza őket. Az amúgy sem idilli helyzet még jobban fokozódik, amikor a kis csapat furcsa hangokat kezd el hallani a szellőzőnyílásokból, majd a hajó szép lassan elkezd leépülni – arra azonban senki sem számított, mi is okozza mindezt.
A legnagyobb problémát megint ugyanaz okozta itt is, mint az előző héten: behoztak az amúgy is nagynak számító TARDIS csapat mellé még öt mellékszereplőt, akikből kettőt reflexből a kukába is lehetett volna dobni, mert gyakorlatilag semmit nem tettek hozzá – még úgy is, hogy azért páran meghalnak a végére. Kár értük, mert egyébként volt bennük potenciál, így viszont, hogy nem kaptak elegendő műsoridőt, az őket övező mellékszálak nem sikeredtek eléggé ütősre, vagy, ami még rosszabb, az útitársaktól vették el a kibontakozási lehetőséget. Nem azt mondom, hogy csak a companionökre kell fókuszálni, de amíg például Yaznak ez volt a második olyan epizódja, amiben alig pár mondatot ejtett ki a száján, addig nem gondolom, hogy a kisebb karaktereket kéne jobban szerepeltetni.
Akadt azért két nagy pozitívum is ebben a részben: először is maga a Doki, másodszor pedig a heti főgonoszunk. Tizenhármas még mindig imádnivaló, a gyenge sztorik ellenére is, és ezen a héten igazán megmutathatta a tudományos oldalát, mert hogy a forgatókönyv tele volt ilyen beszéddel. Egyszerűen inni lehetett minden szavát, amikor az űrhajó felépítéséről beszélt, vagy éppenséggel amikor a megoldáson törte a fejét. Az új alienünk pedig a Pting, ami hosszú idők óta a legmeglepőbb Doctor Who gonosz – ez a lény igazi horrorfilmbe illő felvezetést kapott, ám amikor pedig végre megláthattuk az arcát, én szó szerint elkezdtem vinnyogni, annyira cuki volt. Félre az útból, Adipose, itt az új trónkövetelő!
Még nem vagyok teljesen hitevesztett, ami a tizenegyedik szezont illeti, főleg a jövő heti rész előzetesét látva, ami igazán kalandosnak ígérkezik. Csak legyen is igazam!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
