Újra itt a hétfő, tehát ismét jelentkezem a szokásos heti összefoglalónkkal, és az eheti adagunkat talán úgy lehet a legjobban leírni, hogy fullban nyomjuk az eventeket!
A bár Marvel – igen, most a Marvellel kezdek – most nem készült az egész univerzumra hatással levő crossover-eventtel (azt hiszem, abból kicsit besokalltak az olvasók), azért az egyes karakter/történetcsoportokat nem kímélte, hiszen, mint ahogy azt az utóbbi hetekben is láthattuk, számos kisebb eventet futtat egyszerre, aminek a súlyát talán most a héten éreztem a legjobban.
Először is ott van a már elég sokat emlegetett Spider-Geddon, aminek a főszálából ugyan a héten kaptunk folytatást, de ettől még a mellékszálakon szépen haladtunk előre. Újdonságként kaptuk például a Vault of Spiders első számát, ami különböző univerzumok pók-személyeit mutatja be rövidebb történetecskék formájában. Volt itt cowboy-pók, a kibertérben bűnt üldöző póklány, Tarzan-pók, sőt, egy manga-jellegű betét is, ami ráébresztett, hogy nagyon nem nekem találták ki ezt a műfajt (ugyanakkor viszont a szóban forgó szegmens nagyon szépen hozza a japán képregények képi világát). Emellett kaptunk még egy Spider Force #1–et is, amiben pár pók-személy – különböző univerzumokból – útra kell arra a radioaktív bolygóra, ahol az Inheritorok voltak száműzetésben, hogy megszerezzék és biztonságba helyezzék azt a kristályt, ami az előbb említett pókzabálók családfőjének tudatát rejti. A sztori nagyon akciódús és izgalmas, erős érzelmi töltöttel, aminek nyomán már minden kétséget kizáróan kimondhatom, hogy ennek az eventnek a mellékágai sokkal jobban lekötnek, mint a főfolyam. Ugyanakkor viszont van egy kis kifogásolni valóm: hol van Silk?! (Jó, a Peter Parker: Spectacular Spider-Man a témába vágó számát még nem olvastam, ha Cindy ott tündököl, akkor eme panaszomat most visszazsívom.)
Mindeközben persze az X-Men háza táján sincs nyugalom: folytatódott az Extermination, méghozzá az utolsóelőtti számmal, ami igencsak idegtépő cliffhangerrel zárult. Igazából ez is nagyon gyors tempójú, meg persze tele van bunyóval, tehát lehetne nagyobb, mint okosabb (mint azt a múltkor a Spider-Geddon kapcsán kifejtettem), azonban ebben a szériában mégis van valami extra töltet, ami jobban meg tudott fogni – sőt, Cable a szóban forgó lapszámban előadott monológja a múlt és a jövő megváltoztatásáról nagyon ott volt a szeren, le a kalappal előtte, mind szövegileg, mind képileg. Az Extermination mellett a héten kijött az X-Men Black ötödik és egyben utolsó száma is, ami most Emma Frostot vette górcső alá, aki felkereste az X-Ment, hogy a segítségüket kérje a Hellfire Club leszámolásához – persze azért megvoltak a maga hátsó szándékai. Szerény véleményem szerint a füzet kifejezetten erősre sikerült, néhány remek sorral és izgalmas sztorival, amiatt pedig csak magamban kuncogok, hogy Vadóc milyen „extrém” szerkókat kap az ilyen történetekben, ahol csak vendégszerepel – az X-Men – Wakanda Foreverben két méretes copfot, itt meg garbónyakú poncsót.
Még egy kicsit az X-Menhez tartozik az a What If füzet, amit a héten kaptunk, és ami a What If Magik Became Sorcerer Supreme? címet kapta. Bár a sztori rajzolásától nem voltam elájulva, a történet egészen szépen működött, ügyesen mutatta be a Limbóból szabadult Ilyana bizalmatlanságát a rajta segíteni szerető Dr. Strange felé, és frusztrációját, mikor nem akart sikerülni neki a teremtő mágia, a kis családiasság a végén pedig már csak extra bónusz. Az eventekhez – pontosan az Infinity Wars eventhez – 
tartozik még az Iron Hammer második és egyben befejező száma, ami, csak úgy, mint az első, nagyon szépen hozta a hatvanas évek képregényeinek narratív stílusát, valamint képes volt elszakadni a kettős alaptól, és valami egyedivel lezárni a történetet – külön tetszett például a Tíz Gyűrű és a tíz birodalom összemosása. Másfelől nézve azonban Iron Man technológián alapuló narratívája nem mindenütt működött túl jól Thor mitikus világával, így a végeredmény néha az erőltetett és a nevetséges határmezsgyéjén mozog.
Mindezek mellett a héten befejeződött a Multiple Man mini is, ami… Oké, őszinte leszek, én erről a miniről külön akartam írni. Anno. Még mikor kijött az első rész. Mert amúgy nagyon mókás meg elborult volt ez az egész, de ember legyen a talpán, aki végig tudta követni, ugyanis ezek a fickók – vagyis egy fickó számos verziója – folyamatosan az idősíkok közt ugrált, előre küldve a jövő múltbeli énjeit, hogy megakadályozza azt a jövőt, ami egy másik verziójának a jelene – nem vicc, komolyan ez volt! Szóval jó olvasást a Multiple Manhez, de úgy álljatok neki, hogy a harmadik lapszámra már sajogni fog a fejetek a számos idősíktól, és lehet, hogy a végére fogalmatok sem lesz róla, hogy mi is történt valójában. Aztán volt egy West Coast Avengers #3-unk is, amiről csak annyit szeretnék elmondani, hogy még mindig imádom Kelly Thompsont, és a sztori továbbra is nagyon menő és vicces és izgalmas, és végre az is rendesen tisztázódott, hogy mi is a helyzet B.R.O.D.O.K.-kal, valamint úgy tűnik, a narratíva Gwenpoolra is Quentinre is szeretne kicsit jobban ráfókuszálni, pontosabban arra, mit is jelenthet a (feltételezhető) kapcsolatukban, hogy Gwennek valójában nincs semmi szuperképessége. Végezetül pedig volt egy Avengers 
Halloween Specialunk is, amit tematikájában leginkább a múltkor tárgyalt Cursed Comics Cavalcade-hoz tudok hasonlítani. Igazából a kiadványban található egyik kisebb történet sem nyűgözött le igazán, mert bár volt, amelyik érdekes ötletből indult ki, egyik sem kapott elég teret ahhoz, hogy szépen ki lehessen fejteni.
És igen, végezetül jöjjön a hét nem-Marvel kiadványa, ami nem más, mint a Man-Eaters második száma, amit továbbra is imádok, mert zseniális és vicces és szubverzív – mármint ebben a lapszám volt egy egész oldal a helyes tamponhasználatról, hogy aztán pár oldallal később meg már óriásmacska által szétkaszabolt hullákkal találtuk szembe magunkat (mindezt persze úgy, hogy az egész arra megy rá, hogy metaforikus szinten gúnyt űzzön a férfiak a menstruációtól és menstruáló nőktől való viszolygásából). Ezen túl amúgy még volt egy Heroes in Crisis #2 is, amit bevallom, hiába imádtam az első részt, egyelőre nem volt időm elolvasni. De ami késik, nem múlik!
Ennyi lettem volna már, a jövő héten találkozunk ugyanitt, ugyanekkor, de addig is tudjátok, mi a dörgés: ha van valami képregény, amiről szívesen olvasnátok, csak dobjatok egy kommentet, én meg meglátom, mit tehetek.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
