Nagy fába vágtam a fejszém. Már biztosan feltűnt, hogy legtöbbször könyvekről, színházi élményekről olvashattok tőlem, vagy éppen egy interjút hozok Nektek. Nos, most megtört a jég, következik az első filmes élménybeszámolóm.
Hamarosan a mozikba kerül a legújabb Vincent van Goghról és művészetéről szóló film, amely a Búzamezők és borús égbolt címet viseli. Erről az élményről mesélek most.
Persze nem túl nagy elrugaszkodás ez a szokásos témáimtól. Nem egy akció vagy éppen thriller, hanem vérbeli művészet, azon belül is a festészet és van Gogh élete áll a középpontban.
Önarckép (1887)
A Van Gogh: Búzamezők és borús égbolt című film Giovanni Piscaglia rendező és munkatársai által kifejezetten mozivászonra megalkotott műremek, amely A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő darabja.
A sorozatot a Pannonia Entertainment hívta életre, ezzel sok műkedvelőnek szerezve örömet. Mi sem bizonyította ezt számomra jobban, mint amikor a film díszelőadásának vetítése előtt Zsarnai Gábor, a Pannonia Entertainment kommunikációs munkatársa üdvözlő és megnyitó beszédében elmondta, hogy a sorozat következő epizódja is hamarosan elkészül és látható lesz, amely két szintén hatalmas tehetségű művész munkásságát dolgozza majd fel. Ez a két alkotó pedig nem más, mint Gustav Klimt és Egon Schiele. S amikor ez a két név elhangzott, bizony a nézőtéren egybegyűltek száját elhagyta az a bizonyos örömsóhaj. A következő rész előzetesében a szemfüles sorozatrajongók – és itt nem A művészet templomai sorozat rajongóira gondolok, hanem inkább a modern, televíziós sorozatokat kedvelőkre –, bizony felfedezhették azt is, hogy egy igen kedvelt szériában, az American Horror Storyban használt betűtípust választották az alkotók a videó szövegezéséhez. Én ezen kellemeset mosolyogtam, mert egy teljesen más témához kötöm magát a betűtípust.
A film országos bemutatójára – november 22. – még ugyan várni kell, de az Uránia Filmszínházban már tartanak a premier előtti vetítések. A film nem csak Vincent van Gogh (1853-1890) életét és művészetét dolgozza fel, hanem munkásságának egyik legnagyobb rajongójáról, Helene Kröller-Müllerről (1869–1939) is mesél, aki élete során a művész közel háromszáz alkotását vásárolta fel, valamint céljául tűzte ki, hogy a festőnek és munkásságának adózva megnyitja az első Vincent van Gogh-nak szentelt múzeumot, a Kröller-Müller Múzeumot.
Helene, mint van Gogh talán legnagyobb rajongója valahogy önmagára ismert a művész rajzai és festményei által közvetített érzésekben, párhuzamba állította a festőt önmagával. És fel is ismerhető a két lélek közti párhuzam, hiszen mindketten rengeteg levelet írtak, mindketten keresték a saját útjukat, keresték Istent, önmagukat és célt. Keresték az igazságot a világban. Helene tisztelte, szerette Vincent munkásságát és a legnagyobb – élete során – el nem ismert és meg nem értett művésznek tartotta. Céljául tűzte ki, hogy örökéletűvé teszi ezt a fantasztikus alkotót.
A valamivel hosszabb, mint egy órás ismeretterjesztő film alatt a készítők bemutatták Vincent életének főbb állomásait, amelyek a legnagyobb hatással voltak festészetére. Ilyen volt Párizs vagy a dél-Franciaországi Provence tartomány, de életének utolsó időszakát is részletesen tárgyalta. Kifejezetten tetszett, hogy festészete révén meséltek életéről, feltételezett érzéseiről, gondolatairól, részleteket mutattak be levelezéseiből, melyeket öccsének, Theonak vagy éppen művésztársának és barátjának, Paul Gauguinnak írt.
Éjjeli kávézó (1888) – részlet
Élmény volt látni, hogy egy-egy új impulzus hatására hogy változott van Gogh technikája. A kezdeti sötét, földszínek használatát és a szegény emberek ábrázolását hogy váltotta fel a fény mindjobban megragadása, a természet megfestése, az éjszakai fények és színek alkalmazása, majd hogy alakult ki az egyre élénkebb színek felvitele a vászonra. Hogy változott technikája, alkalmazta az apró pöttyöket és vonalakat, hogy az ecset és festékhasználatában is felfedezhetők voltak érzelmeinek változásai. Életének utolsó szakaszában, amikor önszántából vonult be saint-remy-i szanatóriumba, képei hol a nyugtalanság és bezártság, hol a nyugalom érzését keltik. Általam talán legjobban kedvelt festményét, a Csillagos éjt is itt festette meg 1889. júniusában. Vincent ezután már csupán egy évet élt, 1890-ben életét vesztette.
A film különlegessége számomra, hogy olyan alkotásait is felvonultatta, amelyeket általában a nagyközönség nem láthat, mert azokat a papír védelme érdekében elzárva tartják, és csak igen ritkán, egy-egy kivételes kiállítás alkalmával veszik elő. Mind csodálatos alkotás. Vincent nem csak kiváló festő volt, de gyönyörűen is rajzolt, ezt bizonyítják a korai képei is. Az igazságot és a valóságot igyekezett megragadni, határozottan egyedi stílusával.
Az alkotók tökéletes aláfestő zenéket választottak és az apró bejátszások is még közelebb hozták a festő életének egy-egy ominózus pillanatát a nézőhöz. Határozottan érzelemgazdag alkotás lett a sorozatnak e része.
Hollók a gabonaföldek felett, 1890
Két dolgot tudnék kiemelni, ami számomra negatív, illetve amit hiányoltam a film során. A narrátorhölgy, Valeria Bruni Tedeschi hangja és beszédstílusa. Sajnos nekem valahogy nem tetszett, zavaró volt. Illetve hiányoltam a kultikussá vált, Van Gogh szobája Arles-ban című festményt, melynek különlegessége, hogy háromszor is megfestette. A filmben Auvers-sur-Oise mellett Arles is hangsúlyos szerephez jutott.
Minden Vincent van Gogh rajongónak szinte kötelező filmként tudom ajánlani, én magam sokkal nagyobb lelki gazdagsággal jöttem ki a moziteremből. Úgy gondolom, hogy a díszbemutatónak az Uránia Filmszínház díszterme tökéletes választás volt, hiszen egy ilyen nagy alkotó életét és munkásságát bemutató filmhez illik ez az előkelőség. Bár élete során van Gogh mindig szerényen élt, kijár neki ez a fajta elismerés.
Szerző
