Vannak olyan filmek, amik ha megfeszülnek sem tudnak viccesek lenni, de még csak szórakoztatónak sem mondhatóak. Aztán vannak a vicces, de egyszernézős darabok, és végül vannak az olyan ritka elmebeteg gyöngyszemek, amik egyszerre nevettetnek és ha kell megríkatnak – ilyen film a Pofonok Földje (Kung Fu Hustle) is.
A 2004-ben napvilágot látott film a 30-as évekbeli Hong Kongba kalauzol minket, ahol az első öt percben szem és-fültanúi lehetünk egy bandákközi leszámolásnak. A Baltás Banda kegyetlen feje Brother Sum (Danny Chan Kwok-Han) nem ismer irgalmat, ám azt nem is sejti, hogy kikkel fogja még összehozni az élet. Eközben a város másik felén lévő kis Szutyok közben lakók belekezdenének reggeli rutinjukba, ha a hírhedten vérmes Házinéni (Yuen Qiu) nem zárta volna el a vizet – anyagi megfontolásból természetesen – és vág szó szerint rendet a lakbért annyira nem fizetni akaró bérlők között. Ezt a két világot pedig két idióta főhősünk hivatott összekötni: a pitiáner tolvaj Sing (Stephen Chow) és az ő vajszívű társa Bone (Lam Chi-chung).
Mi akkor a teendő, ha még a világ emlékszik az olyan darabokra, mint a Részeges Karatemester vagy éppen a Bruce Lee filmjei, de már a közönségnek elege van a Wuxia stílusból? Hát kreálni kell egy olyan vígjátékot, ami még megtartja a komolyabb elemeket, de emellett egy olyan humorfaktorral is szolgál – ami részben karakterekből, részben az irreális szituációkból ered -, ami miatt nem lehet teljesen komolyan venni filmet. A kegyetlen bandavezér, aki csoportos táncot lejt, a béna késdobálós duó – és akkor még nem esett szó, a világ legkegyetlenebb nagypapis gyilkosáról, Fenevadról (Siu- Lung Leung) sem.
Igen, a Pofonok Földje – függetlenül az amúgy remek rendezéstől – messze nem lenne ott, ahol most áll, ha nem lennének elsőranguak a karakterek; kezdve szerencsétlen főhősöktől perverz, de folyton pórul járó Háziúron (Wah Yuen) át, a már-már ikonikus masasságokba emelt Házinénivel bezárólag. Az én személyes kedvenceim a három kung fu mester Coolie (Xing Yu), vagy magyarosan Söpredék, Tailor (Chiu Chi-ling) és Donut (Dong Zhihua). Szerepeljenek akármennyit a vásznon, minden karakter hozzá tesz valamit a nagy egészhez, és pont emiatt érezhető a filmen az, hogy szívüket-lelküket beletették az alkotók.
Stephen Chow (aki nem csak rendező, hanem színész, forgatókönyvíró és harcművész) már korábban is megmutatta nekünk, hogy ért az ilyen humor mesteri szintű kezeléséhez (Shaolin Soccer), de nem véletlenül ez a film a főműve: ezzel tetőzött be mindent, amit eddig korábban alkotot.
A színészek és a játékuk elsőrangú, a harci jelenetek remekek, és maga a történet is egyszerre komolyan vehető, de közben mégis baromira szórakoztató. Aki még nem találkozott a Pofonok Földjével, az nagyon gyorsan pótolja be eme hiányosságát – különben egy papuccsal lesznek megkergetve.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
