Eszméletlen cuki sztori egy nagyon vagány kacsa legborzalmasabb kalandjáról. Ezekbe a kiskacsákba beletörik a szárnya.
Le kell szögezzem én nagyon finnyás vagyok az animációk megrajzolására és sokszor döntő szempont, hogy miért nem nézek meg egy-egy jónak ígérkező darabot. De ha ehhez ki kellene emelnem valamit az a humor mellett a csodaszép grafika.
Főhősünk, Peng egy igazi megrögzött agglegény, akinek nem lött be a feje lágya. Gúnyolódik az idősebbeken, lenézi az ügyetlenebbet, lassabbat. Nem szereti a szabályokat és nem is foglalkozik velük. Ezért a vadkacsa csapat vezetője „büntetésként” a kiskacsa csapatot bizza rá. Főhősünk azonban a tél közelettével is boldogan szunyókál a fészkén nem törődve mások készülődésével. A csapat végül nélküle megy el.
Annyira nagyra van magával, hogy azt hiszi, fél úton beérheti őket, ám ez nem jön össze, mert egy kissé defektes cicus az útját állja. Alaposan móresre tanítja a macskát, ám másnap reggel a cicus visszavág. El tud menekülni, de a szárnya megsérül és képtelen repülni.
Kétségbe esik, hogy egyedül kell eljutni a a földön a Menedékbe. Az útjába sodrodik két kiskacsa. Az egyik egy igazán felvágott nyelvű kislány, Chi, a másik egy félős, de örökké éhes kisfiú, Chao. Épp a végzet felé terelték a kis totyogósokat, amikor egy mutatvány során főhősünk a kicsik közé robbant és ezek ketten leszakadtak a többiektől.
Megígéri nekik, hogy segít eljutni a céljukhoz, ám esze ágában sincs tartani a szavát. Azonban a kicsik nem adják fel és iszonyatosan aranyos kalandokat élnek át. Láthatunk elnyomott kakas, ahol tyúkanyó az ól úrnője, a hibbant macsek is előkerül újra meg újra, minden álma, hogy megszerezze a két kiskacsát, vacsorának.
Találkozhatunk egy szörnyen ostoba, de eszméletlen vidám mókussal, aki folyamatosan kétszáz százalékon pörög és ő szándékozik megmenteni sebesült főhősünket. Barlangi kalandba keverednek, feldúlnak egy éttermet és megmártozik egy fagyos folyóban, majd hatalmas hóviharban próbálnak eljutni a Menedékbe.
Főhősünk bár végig tagad, lassan benő a feje lágya, hajlandó felelőségteljesen gondolkozni és gondot visel a két kicsire. Kiderül hogy pocsék mesemondó, de igazi harcos alkat ha arról van szó, hogy meg kell védeni a kiskacsákat.
Chi egy nagyon okos kiskacsa, folyamatosan átlát főhősünkön és nem hisz neki. Mégis kitartóan próbálja a jó útra terelni őt.
A kissrác egy igazi tünemény. Kicsit félős, kicsit szeplős. Állandóan éhes, ha lehetne felfalna mindent, ha a nővérkéje nem vigyázna rá.
Ezek ketten mentik meg a főhősünket a végén, és a maradék kis szakaszon eljuttatják a Menedékig, ahol a többiek nagy boldogan fogadják őket és végre agglegényünkre is rátalála az igazi kacsaszerelem.
Szerző
Korábbi cikkek
Anime2018-11-08Gokukoku no Brynhildr (2014)
Animációs film2018-11-01Hotel Transylvania 3. (2018)
Animációs film2018-10-25Jönnek a kacsák (2018)
Anime2018-10-17Yamada-kun és hét boszorka (2015)