Egy meglehetősen lagymatagra sikeredett második rész után a Ki vagy Doki ismét visszatért a régi kerékvágásba, és egy fenomenális epizód jutott nekünk erre a hétre. A The Ghost Monument alulszereplését követően a Rosa címre hallgató felvonás üde változást hozott, és egy minden szempontból tökéletes egy órának lehettünk szem- és fültanúi. Sőt, mi több, meg merem kockáztatni, hogy ez a rész a széria több mint ötvenéves történetének egyik legjobbja, ha nem A Legjobb. Ha nem hisztek nekem, olvassatok csak tovább!
A Doktor (Jodie Whittaker) és három útitársa Sheffield helyett ismét máshol landol, ám ezúttal nem egy alien bolygón ragadnak, hanem a Földön. A TARDIS 1955-ben teszi le őket, méghozzá az Egyesült Államok déli részén, egy alabamai kisvárosban, Montgomeryben. Mivel a Doki – és az űrhajója is – furcsa energiát észlel a városban, ezért úgy dönt, maradniuk kell, hogy felderítsék, mi is okozza ezt az anomáliát. A jelek egy rejtett, rég nem használt buszgarázshoz, valamint egy jövőből érkezett ex-fogolyhoz, Kraskóhoz (Josh Bowman) vezetnek, aki földönkívüli technológiával próbálja befolyásolni a múltat, és vele együtt a jövőt is. A szökevény egészen pontosan egy varrónőre áll rá, aki nem más, mint Rosa Parks (Vinette Robinson), aki csak egy napra van attól, hogy történelmet írjon azzal, hogy a bőrszín szerint szegregált buszon nem adja át a helyét egy fehér utasnak. A Dokinak, Ryannek (Tosin Cole), Yaznak (Mandip Gill) és Grahamnek (Bradley Walsh) tehát az a dolga, hogy biztosítsák azt, hogy mindez megtörténjen az adott napon és az adott órában.
Az epizód legnagyobb erőssége, hogy piszkosul reálisan mutatja be a rasszizmus kérdéskörét. Az ötvenes évek Amerikájában még javában élt a rasszok szegregációja, és Rosa Parks akciója volt a szabadságjogokért folytatott harc első lépése. Ebben a részben az alkotók gyönyörűen vontak párhuzamot az akkori és a mai társadalmi helyzet között, Rosán és Ryanen keresztül. Sajnos vannak dolgok, amik még a mai napig sem változtak a nem fehérbőrűek megítélésével kapcsolatban, ám maga Ryan is ráeszmél arra, hogy ma már olyan sok mindent megtehet, amit hatvan évvel ezelőtt nem, és mindez pont az olyan embereknek köszönhető, mint Rosa és társai. Azért pedig külön dicséret jár Chibnalléknak, hogy beleszőttek egy olyan jelenetet a sztoriba, amiben a két nem fehérbőrű karakter, a pakisztáni gyökerekkel rendelkező Yaz, és a fekete Ryan osztják meg saját tapasztalataikat az őket ért diszkriminációval kapcsolatban.
A fent említettek mellett a Rosa kicsit a hősiesség fogalmát is segített más színben feltüntetni. A történelemkönyvekből kideríthetjük, hogy ki volt Rosa Parks, mikor élt, mit csinált, és ez milyen hatással volt a történelemre. Azonban azt már talán kevesebben tudják, milyen árat fizetett a tettéért, annak mikor lett gyümölcse, meg egyáltalán arról is csak esetleg egy idealizált képünk lehet, hogyan is zajlott ez az egész. A Doctor Who azonban ezen a héten lerántotta erről a leplet, és sci-fi sorozat létére, az arcunkba tolta a kőkemény valóságot: Rosát ugyanis ott helyben letartóztatták és hónapokat töltött börtönben, aztán maga az esemény is inkább szívszaggató és félelmetes volt, mintsem felemelő, a feketék pedig még legalább egy évtizeden keresztül küzdöttek a jogaikért. A konklúzió tehát az, hogy fontos megemlékezni a hőseinkről, azonban sosem szabad elfelejtenünk, mennyi áldozatot hoztak ők azért, hogy nekünk a jövőben jobb legyen.
Picit elszaladt velem a ló, ami a szavak számát illeti, ám higgyétek el, tudnám még ezen felül is ragozni, mennyire fenomenális volt ez a Ki vagy Doki felvonás. Az új évad egyelőre – az előző részt leszámítva – remekel, és kívánom, hogy ez így is maradjon a folytatásban!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
