Megint az a fránya finálé – és egyben egy meglepetés, amiről hirtelen nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Az előző cikkemben azt merészeltem mondani, hogy a Better Call Saul évadok eddig (az előzőt leszámítva) nem értek olyan nagy bummal véget. Hát, a Winner ezúttal jött, látott és jól hátba döfött. Így visszagondolván a cselekményre és a végkifejletre, még most is valahol a padlón keresem az államat. Arra lehetett számítani, hogy a karakterek, a végletekig feszített határaik miatt előbb-utóbb robbanni fognak, ám ennek mikéntjét nem sejthettük. Annyit elöljáróban elárulok, hogy Gould és Gilligan pontosan tudják, hogyan kell a rajongók szívét összetörni.
Egy flashback jelenettel indítunk, amiben átélhetjük azt a pillanatot, amikor Jimmy McGillt (Bob Odenkirk) először avatják ügyvéddé, illetve az utána tartott karaoke buliba is betekintést nyerhetünk. Ezután azonban rögtön vissza is térünk a kőkemény jelenbe, ahol Mike (Jonathan Banks) fél Új-Mexikón keresztül szimatol az eltűnt Werner (Rainer Bock) után, hogy megtalálja mielőtt Gus (Giancarlo Esposito) meggondolja magát, és inkább a vérebeit küldi rá. Az öregnek nincs egyszerű dolga, hiszen furfangos tervet eszelt ki a német, ráadásul még a rendkívül unatkozó Lalo (Tony Dalton) is rácuppan, és Mike csak nehézkesen tudja lerázni a kíváncsi Salamancát. Eközben Jimmy és Kim (Rhea Seehorn) felkészülnek Jimmy ügyének újratárgyalására, ugyanis fellebbeztek az ügyvédi kamara korábbi döntésének. Így, ha ez a meghallgatás sikeresen zárul, Jimmy újra praktizálhat – a kérdés csak az, meddig kell ehhez elmennie a párosnak, és milyen kihatással lesz ez a kapcsolatukra.
Úgy hiszem, említettem már, de ha nem, akkor most kimondom: Mike magánakciói olyan szinten szórakoztatóak, hogy őszintén szólva, el tudnék nézegetni egy egész szériát, ami csak rá és a seggrúgási technikáira fókuszál. Ezek a szcénák nincsenek teletűzdelve golyózáport produkáló összecsapásokkal, vagy éppenséggel akciófilmbe illő autós üldözésekkel, mégis a szék sarkán ücsörögve és a körmeinket rágva nézzük végig ezeket a képsorokat. Ahogyan az öreg ebben az epizódban elintézte Lalót, azt tanítani kéne a rendőrtisztin – nem hiába mondják, hogy öreg róka nem vén róka, főleg ha Mike Ehrmantrautnak hívják. Kedvenc nagypapinkhoz azonban ezen a héten nem csak a lazaság fűződik, hanem egy roppantul megrendítő jelenet is, mégpedig az, amikor végre lecsap Werner Zieglerre. Ezek után belegondoltam, mennyire nem fair az, hogy idén Banks még Emmy jelölést sem kapott!
A rész másik sarkalatos pontja Jimmy meghallgatása volt, valamint az ami előtte és utána történt. Amikor Kim és Jimmy együtt dolgoznak, gyakorlatilag nem létezik olyan akadály, amit ne tudnának legyőzni, hiszen a személyiségük és az ötleteik tökéletesen kiegészítik egymást. Nem volt ez másként a tárgyalás esetében sem, hiszen ismét igazi power duóként működtek együtt. Azonban bekapcsolódott valami Jimmyben – egyelőre nem tiszta, hogy a felkészülés vagy maga a meghallgatás alatt –, és hirtelen előbújt belőle valami (pontosabban valaki), amiről eddig is tudtuk, hogy benne lakozik, és már csak idő kérdése volt, mikor bukkan fel. A finálé záró jelenete pont emiatt sikeredett olyan ütősre, a hirtelen befejezés pedig csak dobott egy jó nagyot a hatáson.
Ez volt tehát a Better Call Saul negyedik szezonja – ezen a ponton még nem tudjuk, mennyit kell majd várni az ötödik felvonásra (azért remélhetőleg nem annyit, mint a mostanira), ám legalább tuti biztos, hogy lesz folytatás.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
