Így az évad harmadik részének magasságában kezdem végre úgy érezni, hogy tartunk is valahová.
Dawn súlyos sárgaságban szenved, amin semmi sem akar segíteni – az egyetlen gyógymódnak Marcos képessége tűnik, és Reeva bele is egyezik, hogy a kislány apját a Belső Kör főhadiszállására hozzák, de a látogatás természetesen nem egészen úgy zajlik le, ahogy azt tervezik. Caitlin ráveszi Reedet, hogy vigye magával Lauren gyógyszerbeszerző útjára, hogy végre együtt tölthessenek egy kis időt, az út azonban közel tragikus fordulatot vesz, amikor a felszínre törnek Reed képességei. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy Turner ügynök is a nyomukba ered. Mindeközben John és Blink lelátogat a csatornákba, hogy felkeressék azt a mutánst, aki Evangeline szerint segíthet nekik – aki viszont keményebb diónak bizonyul, mint aminek hitték.
Szóval bár még mindig nem tudjuk igazán, hogy mire is készül a Belső Kör – igaz, azért már kapunk kis nyomokat –, legalább a héten végre úgy éreztem, haladunk is valahová, méghozzá nem is egy szálon: mint Marcos és Lorna, a Strucker-család, és a Mutáns Underground tagjainak a története is szépen halad előre.
A mostani epizódot számomra minden szempontból Marcos vitte: először is láthattuk őt a szokásos flashbackben, hat évvel a sorozat jelene előtt, ahogy meglátogatta haldokló apját egy zárda kórházában. A jelenet rávilágított viharos kapcsolatukra – az apja elhagyta Marcosékat –, és gyönyörűen megalapozta a srác mostani érzéseit. Marcos apa akar lenni, odaadó apa – még egy csörgőt is csinált Dawnnak, egyem a szívét –, és azáltal, hogy Lorna (és a Belső Kör) ezt nem hagyja neki, úgy érzi, elbukott, és a saját apjává vált. Gyönyörű itt a karakterépítés, az, ahogy a konfliktussal bánnak az írók, plusz a jelenet, amikor Marcos először a karjába foghatta kislányát, plusz az, amikor el kellett őt engednie, majdnem megbőgetett.
Mindeközben a Strucker család drámája is szépen alakul, bár, bevallom, nem egészen értem, Reed miért titkolja ennyire, hogy kezdenek előtörni a képességei – két gyereke már mutáns, most komolyan, kit lep meg ezzel igazából? Úgyhogy ilyen szinten nekem kicsit erőltetett volt a dolog, de ettől függetlenül jól működött az apa-lány kapocs, az, ahogy most Lauren látta el főleg a gondoskodó szerepet, és ha arról volt szó, vezetővé is elő tudott lépni. És ezt szintén szépen ellensúlyozta az, ahogy Andyt láthattuk a Belső Kör főhadiszállásán – szóval itt is leszek még érdekes dolgok, amiket egyszerre várok és félek tőlük.
Ami pedig John és Blinket érinti: behozták a Morlockokat! X-Men rajongó pici szívem ennek nagyon örül, mert a Morlockok amúgy baromi érdekesek – akkor is, ha személyesen nem értek egyet az életfilozófiájukkal (jó, békében akarnak élni, de muszáj ezt egy messze nem összkomfortos helyen, úgy, hogy még direkt el is vágják magukat a „normális” világtól? Persze, ugyanakkor meg megértem, hogy büszkék arra, kik is ők, és ezt ki is akarják mutatni, de… á, hagyjuk. Bonyolult. Mindenestre én soha nem vagdosnám össze az arcomat, pont.) Szóval itt is éppen csak most ízlelgetjük ezt a történetszálat, amibe, előreláthatólag, Clarice nagyon-nagyon bele fog keveredni, amiből pedig nagyon bajok is lehetnek – ami persze csak nagyobb akcióhoz vezet a mi szemszögünkből (meg lehet, hogy kicsit összetörik a szívünket, de az már részletkérdés).
Vagyis most, három rész után, kezdem azt érezni, mintha lassan magára találna a széria – lassacskán kristályosodik a végcél, miközben a karakterek kapcsolatrendszere is ügyesen fejlődik. Csak így tovább, srácok!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
