Tudjátok, hogy gyengéim a kórházi drámák, bár a legújabbnak ezeknek a sorában, a New Amsterdamnak még nem sikerült egészen meggyőznie.
A New Amsterdam Amerika legrégebbi közkórháza – ami annyit jelent, hogy olyanokat is fogadnak, akiknek nincsen egészségbiztosítása, viszont éppen emiatt folyamatosan küzdenek a figyelemért – vagyis a pénzért –, és hogy be tudják bizonyítani, ők is képesek olyan ultramodern beavatkozásokra, mint a magánintézmények. Ennek a küzdelemnek a legújabb harcosa pedig Dr. Max Goodwin (Ryan Eggold), a kórház gyógyászati személyzetének új vezetője, akinek egy célja van – a beteg ellátást a pénzszerzés elébe helyezni –, aminek eléréséhez drasztikus lépéseket tesz – például már az első napján kirúgja az összes szívsebészt, mert azok akkor is vágnak, ha nem is lenne rá szükség, csakis azért, hogy számlázhassanak, amit Goodwin nem tűr meg.
Az első gondolatom erről a sorozatról, vagyis inkább ennek a sorozatnak a pilotjáról, hogy nagyon sok és nagyon politikailag korrekt. Mondjuk ezek közül egyik sem kifejezetten jó vagy rossz.
Az alatt, hogy „nagyon sok”, azt értem, hogy, atya ég, annyi minden történik ebben a részben! Van egy afrikai kissrác, aki lehet, hogy ebolás, és lehet, hogy terroristák küldték; az ENSZ székházában gázszivárgás történik, ami miatt egy csomó nagykövet kórházba kerül; egy mexikói illegális bevándorló nőről kiderül, hogy évek óta félrekezelik; a pszichiátria vezetője megpróbál befektetni az osztályára egy állami gondozott kamaszlányt, akit már háromszor hagyott cserben a rendszer; meg kell műteni egy rabot, akit a rikers börtönben késeltek meg; Goodwin terhes felesége kórházba kerül; és aztán még Goodwinről is kiderül, hogy rákos! És ezek csak a tényleges orvosi ügyek, az egyes orvosok magánéletébe bele sem mentem. Szóval egyfelől ez így baromi sok, viszont ráfoghatjuk, hogy ez csak amolyan pilot-itisz, és hogy a többi epizód majd valószínűleg kiegyensúlyozottabb lesz. Másfelől viszont tök jó, hogy ennyi minden történt ebben az epizódban, mert a készítők így mutatták be, hogy mi mindenre számíthatunk.
És akkor ott van a politikai korrektség, ami egyfelől Goodwin viselkedésében, másfelől a szereplők sokszínűségében nyilvánul meg. Itt is az van, hogy nekem speciel nagyon imponált, hogy például kaptunk egy végtelenül kompetens, akcentussal beszélő, idősebb orvost, aki mellett még számos kisebbségi karakter is feltűnik, meg persze Goodwin is minden sanyarú sorsú beteg fényes páncélú lovagja – aki lazán eldumálgat spanyolul a nővérekkel –, de van egy pont, ahol mintha azért már átmennének azon a bizonyos határon. Számomra ez amúgy abban a jelentben történt meg, amikor a néger Dr. Floyd Pearson (Jocko Sims) közölte a fehér Dr. Laura Bloommal (Janet Montgomery), hogy a bőrszíne miatt nem akar randizni vele – mivel már szeretne megházasodni, és mindenképpen fekete lányt akar elvenni, hogy a fekete nők ne érezzék úgy, hogy a fekete férfiak elárulják őket. Ami persze egy valós problémának a lenyomata, de akkor is kicsit sok, amikor egy sorozat pilotjában(!) így kerek-perec közlik ezt a nézővel. Ez az a pont, ahol a pozitív üzenet átmegy szájbarágós propagandába, amit viszont már nem minden néző díjaz.
És persze, hogy Goodwin a megváltó, akinek a munkamániáján kívül nincs hibája. És persze, hogy minden összejön neki, amit csak akar. És persze, hogy minden munkatársát magával ragadja. És persze, hogy beteg, lehet haldoklik is. Mert kell a dráma.
Szóval… rezeg a léc. Látom, mi lehet vonzó ebben a szériában, viszont azt is, hogy a készítők milyen könnyedén átbillenhetnek a ló túloldalára. És az az igazság, hogy jelen pillanatban négy orvosi drámát nézek, úgyhogy egy ötödik nem feltétlenül hiányzik – de ettől függetlenül biztos lesz, akinek tetszeni fog.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
