Nincs szerencsénk nekünk geekeknek az X-Men filmekkel, hiszen egy-kettőt leszámítva nem sikerült még igazán maradandót alkotni ilyen téren a Foxnak. Érdekes, hogy ami a képregényekben, sőt, az animált és immáron élőszereplős sorozatokban is működik, az valamiért a nagyképernyőn elhasal. A fenomenálisra sikerült utolsó felvonás után most a legelső Farkas moziról fogok írni, ami annak idején kapott hideget-meleget egyaránt, és meg merem kockáztatni, hogy a legtöbben még most sem tartják túl közel a szívükhöz ezt a filmet. Én azon kevesek közé tartozom, akiknek tetszett, és kissé nehéz lesz elfogulatlanul beszélnem a kedvenc X-Men karakteremet feldolgozó műről a seregnyi hibája ellenére.
Adott egy halhatatlan mutáns testvérpár, Logan (Hugh Jackman) és Victor (Liev Schreiber), akik a kezdetektől fogva elválaszthatatlanok – együtt élnek túl egy családi traumát, ahogy a négy háború alatt szerzett sebeket is. A jelenben csatlakoznak a Stryker ezredes (Danny Houston) által vezetett, fajtársaikból álló titkos csapathoz, ám szétválnak útjaik, amikor egy bevetés során civileket készülnének lemészárolni, amit Logan nem hajlandó megtenni, így otthagyja az alakulatot. Logan ezután Kanadába költözik, ahol békésen él párjával, Kaylával (Lynn Collins), míg egy nap újra felkeresi őt Stryker, majd nem sokkal később Kayla életét veszti – a tettes pedig nem volt más, mint Victor. Főhősünk ezek után vonakodva ugyan, de elfogadja, amit Stryker először felkínált neki ahhoz, hogy meg tudja állítani Victort. Ennek viszont az az ára, hogy kísérleti patkánnyá lesz: az ezredes ugyanis szert tett egy különleges fémötvözetre, az adamantiumra, amit beültet Logan csontozatába, legyőzhetetlenné téve a férfit. Az immáron Farkas álnevet viselő Logan elindul, hogy ráleljen bátyjára és bosszút álljon rajta, ám útközben olyan dolgokra derül fény, amire nem is számított.
Szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok azzal, miért nem tetszik sokaknak ez a film, és abszolút egyetértek az ellene irányuló negatív kritikákkal. Valóban eléggé kliséhalmaz-szagú a történet, Deadpool (Ryan Reynolds) karakterét – nincs rá jobb szó – egy az egyben meggyalázták, és Gambit (Taylor Kitsch) is messze nem szerepelt eleget, és az sem volt tökéletes. A másodikat, mint tudjuk, azóta Reynolds saját kezűleg helyre tette – de még hogyan! –, az elsőn is valamennyire tudott szépíteni James Mangold a Logannel, Gambitre még sajnos várnunk kell, ám amíg az X-Men filmes jogok a Fox kezében vannak, addig nem fűznék hozzá túl nagy reményt (Innen is kérnék elnézést a Foxtól, de most mondjátok, hogy nincs igazam?).
Akkor mégis mi az, ami szerethető a filmben? Ebből a szempontból mások véleményére nem tudok reflektálni, csak a sajátomat megosztani. A szereposztás kezdésből egy hatalmas plusz: igen, tudjuk, túl magas, Hugh Jackman mégis éli és lélegzi a szerepét. És igen, még mindig szomorú vagyok, hogy többé nem láthatom Farkasként! Liev Schreiber is remek Kardfog, valamint kiemelném még Danny Houston Strykerjét is – na, nem az Oscar-díjas alakítása miatt, hanem leginkább azért, mert annyira tenyérbemászóvá varázsolta az ábrázatát, hogy nem tudjuk nem gyűlölni Strykert. Imádtam még a zenei betéteket is, úgyhogy le a kalappal Harry Gregson-Williams előtt, valamint a verekedős szcénák (beleértve az elején a háborús flashbackeket) szintén csodálatosak.
Egy szó mint száz, az X-Men Kezdetek: Farkas nem egy díjnyertes film, ám egyszer mindenképp ajánlatos megnézni azoknak, akik érdeklődnek a karakter iránt, fanatikusoknak meg egyenesen kötelező.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.