Ritkán szoktam ennyire bajban lenni, ha pilotmustráról van szó, de a Kidding, vagyis Jim Carrey nagy visszatérése rendesen kifogott rajtam – a megtekintése után is hosszú percekig ültem a kanapén, pislogtam és próbáltam valami értelmet találni az egészben, nem sok sikerrel.
Jeff Piccirillo (Jim Carrey) Amerika egyik sztárja: az egyik legkedveltebb gyerekműsort vezeti, mindenféle fantázia-állatkával, és közben fontos és okos dolgokról beszél a kicsiknek. Ám a mosoly mögött igazi tragédia húzódik: Piccirillo ugyanis szinte mindent elvesztett, és ez a veszteség arra sarkallja őt, hogy ezt a fontos mondanivalót is megossza közönségével, ami ellen természetesen a producere és támogatói is ágálnak. De vajon lehet-e gyerekeknek úgy beszélni a veszteségről, hogy megértsék azt, és ne féljenek, hanem elfogadják?
Nehéz megnevezni, mi is a Kidding, mert komédiának túl komor (és egyáltalán nem vicces), drámának nem elég erős, családi filmnek nem elég érdekes – szóval úgy összességében az egyetlen, amivel el lehet adni ezt a szériát, az a főszereplő Jim Carrey, aki amúgy szintén egy hosszú depressziós időszak után vállalt munkát.
Carrey, mint mindig remek, ezúttal nem az a jópofa gumiarc, amit megismertünk tőle, hanem egy érző emberi lény, nekem mindig is tetszettek azok a munkái, ahol kilépett a nevettető szerepéből (A 23-as szám, Egy makulátlan elme örök ragyogása), ám most túltolta a dolgot. Egyszerűen azért, mert semmi érdekes nincs ebben a történetben, semmi új vagy egyedi, sem a tragédia, sem annak feldolgozási fázisai, vagy a főszereplőink jelleme… Egyszerűen nem érdekes az alapötlet, és ez baj, méghozzá nagyon nagy!
Az utolsó jelent sort tudom igazából értékelni a pilotból, amikor Piccirillo megpróbálja a lehetetlent, és szembe megy minden utasítással, és meg kell mondanom, itt látszik az írók nagyszerűsége, csak az a baj, hogy ezen kívül egy dögunalmas, koncepció nélküli szériát hoztak össze.
Sajnálom, mert igen megörültem Carrey visszatérésének, de ez nem az, amire vártunk, ez nem nagy dobás, ez nem kitűnő munka, és tartok tőle, hogy a további epizódok is ugyanilyen laposak lesznek. Mindenesetre engem nem győzött meg, pedig én igen elnéző vagyok a kedvenceimmel szemben, de a Kidding halott ötlet Carrey nélkül, és sajnos vele is az.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!