Jelentem, Gilliganék ismét megcsinálták – az írópáros hétről-hétre nemhogy az elvárt szintet hozza, hanem bőven át is lépi. A múltheti pazar epizódot egy annál jobb új résszel fejelték most meg, innentől kezdve meg már valószínűleg nem fognak alábbhagyni a tempóval, úgyhogy jobbnál-jobb felvonásokat fogunk kapni. A Talkban elindított változások folytatódnak, a karakterek sorsa tovább kacifántosodik, némelyikőjük talán már megtalálta azt, amit keresett, néhányan viszont még mindig bizonytalannal tűnnek.
Jimmy (Bob Odenkirk) új marketing stratégiája nehezen ugyan, de meghozza gyümölcsét: az volt a terve, hogy egy frappáns szlogen segítségével bűnözőknek kezd el telefonokat eladni, ám egészen addig döcögősen folyik a biznisz, amíg ki nem megy civilként az éjszakába. Főszereplőnk ezután látogatást tesz az ügyvédi kamaránál, ahol összefut a meglehetősen rossz passzban lévő Howarddal (Patrick Fabian), és szóba elegyedik vele. Kim (Rhea Seehorn) pár ügy erejéig visszatér állami ügyvédi pozíciójába, és remekel is benne, ám ezen próbálkozásai a Mesa Verde rovására mennek, amit alkalmazója, Paige Novick (Cara Pifko) egyáltalán nem néz jó szemmel. Mike pedig (Jonathan Banks) elvállal egy melót, aminek során Gusnak (Giancarlo Esposito) segít mérnököt választania egy titkos metamfetamin labor megépítésére.
Nehéz helyzetben vagyok, mert úgy kéne említést tennem a nyitójelenetről, hogy nem lépek nagyon spoilerveszélyes területre, de azért megpróbálkozom vele. Ahogy így körülnéztem mostanában a rajongótáborban, elég nagy számban vannak azok, akik türelmetlenül várják már Saul Goodman érkezését. Valóban, én is nagyon kíváncsi voltam, mikor lesz a meglehetősen ügyetlen, tutyimutyi Jimmyből egy határtalan önbizalommal rendelkező, minden jogi kiskaput ismerő bűnöző ügyvéd. Hát, a Quite a Ride-ban megkaptuk Saul Goodmant, ám szerintem nem sokan számítottak arra, hogy pont egy ilyen formátumban látjuk majd őt viszont. Annyi biztos, hogy roppantul hatásos volt az entréje, na meg az is, hogy Peter Gould és Vince Gilligan tudják, hogyan játsszanak a rajongók idegeivel!
Imádtam Kim és Mike ívét is ezen a héten – Kimnél picit az az érzésem van, hogy két szék közül a földre huppant azzal, hogy próbál mindkét munkahelyén helytállni. Az alkotók nagyon jól érzékeltették, mekkora különbség van Kim munkamoráljában és teljesítményéban, amikor a Mesa Verdének dolgozik, illetve amikor állami ügyvédként ténykedik. Hatalmas ebben a hölgyben a megfelelési kényszer, ám az utolsó szcénájában már sejthető, melyik pálya felé kacsintgat inkább. Mike természetesen hozta a formáját, és ismét megmutatta, milyen jól működik a baromság-detektora, hiszen egyből kiszúrta, melyik mérnök nem lesz megfelelő Gus számára.
A Better Call Saul negyedik évada nagyon jól halad afelé, hogy a kedvencemmé váljon, lekörözve ezzel az első és a harmadik felvonást. Persze még nincs vége, de ha a „statisztikát” nézzük, innentől csak még fantasztikusabb lesz.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.