Oldal kiválasztása

Mindig bajban vagyok a pilot időszakban, mert egy, rengeteg új széria tetszik meg, kettő, ezek az addig futtatok sorozatok rovására mennek – de nem én lennék, ha nem szeretnék bele egy új, minőségi darabba, ez pedig az Amazon Jack Ryan sorozata!

Jack Ryan (John Krasinski) a CIA elemzője, aki a közel-keleti pénzmozgásokat figyeli, különös tekintettel a terrorista gyanús utalásokra. Az új főnök, James Greer (Wendell Pierce) érkezése kicsit felbolygatja a kedélyeket, ám Ryan köti az ebet a karóhoz, és nem hajlandó letenni az új Bin Laden vezér elméletéről, akit Suleimannak neveznek. Ryan makacssága odáig fajul, hogy ellentmond közvetlen felettese utasításának, ám ennek köszönhetően a helyi katonai erők elfognak két gyanús alakot, így Ryannek és Greernek Jemenbe kell repülnie. Ám az addig sima terrorizmusnak hitt eset hamar túl nagyra nő, és ez már a nagyobb kormányügynökségeket is érdekelni kezdi.

Igazából nem kellett sokat dolgoznia a sorozatnak, hogy megfogjon magának, mivel az első pár perc után már látszik, hogy minőségi darab, ami nem fél kimondani az igazságot sem a katonákról, sem a terrorizmusról, sem az erőszakról. A végeláthatatlan harcok újabb áldozatokat szülnek, ami újabb harcokat szül, ami újabb áldozatokat – a saját farkába harapó kígyó ez, amit meg kell törni, és bár a pilotban ezt a törést nem láthatjuk, bízom benne, hogy az éved további részeiben fogjuk látni.

Jack Ryan karaktere egy szimpatikus férfi, akinek megvannak a maga démonai, és amikkel minden nap megküzd, néha hibázik, néha hülye, néha makacs, de ez kell, mert pont ettől lesz egy szereplő emberi és élhető – a nem tökéletes a tökéletes.

Ahogy a főnöke, Greer is az elején egy igazi seggfejnek tűnik, de ahogy haladunk előre a történettel kitűnik, hogy neki is rengeteg oldala van, és ugyanez igaz a másik oldalt képviselő terroristákra is, ők sem szimpla szörnyetegek, megvan a maguk terve, ideája, családja – az már egy másik kérdés, hogy az erőszakot semmi sem legitimizálja, de ez meg mindkét oldalra igaz!

A Jack Ryan nem egy szimpla katonai sorozat, amiből árad a tesztoszteron és az adrenalin, hanem egy okos széria, ami még egy két poént is megenged magának – nagyon emlékeztet a Six-re, és ez bizony jó, mert azt is kedvelem.

Az első évad valószínűleg a Suleiman után hajszával fog foglalkozni, miközben egyre jobban megismerjük szereplőink múltját, jelenét és jövőjét. Az már most biztos, hogy az Amazon berendelte a második évadot, tehát a stream csatorna bízik a sikerben, okkal.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.