Töredelmesen bevallom, hogy nagyon ritkán olvasok színműveket. Ennek leginkább az az oka, hogy főleg a regények iránt érzek vonzalmat. A napokban viszont Diana Sotonak köszönhetően elolvashattam a Csak a bolondok boldogok című drámai színművét és egyszerűen lenyűgözött az, amit ettől az alkotástól kaptam.
Diana Soto alkotásai közül ez volt az első, amit kezembe vettem, pedig nem az első mű, amit kiadott a kezei közül, vagyis kiadni készül, ugyanis a kötet október hónapban kerül majd kereskedelmi forgalomba.
A történet egy család életéről, problémáiról, megpróbáltatásairól szól, amelybe valamilyen úton-módon belefolyik a szomszéd házaspár is. A nyitójelenetben megismerhetjük a főszereplők, Pákozdiék otthonának egy részét, bepillantást nyerhetünk a mindennapi életükbe, szokásaikba, majd egy nem várt esemény, történetesen egy áramszünet beindítja a cselekményt. Fény derül a háttérben megbúvó apró és kevésbé apró titkokra, ugyanis az áramszünettel megszűnik a közösségi média elérhetősége: nincs képfeltöltés, megosztás, hamis mosoly a külvilágnak. Eljött a valódi beszélgetés ideje. Mint már említettem drámáról van szó, így azt hiszem, nem árulok el azzal nagy titkot, hogy nem szükséges várni a happy endet.
A történet nem túl bő karakterszámmal dolgozik, konkrétan egy anyával, apával, két gyerekkel, a nagypapával, a két szomszéddal és Annával. A szereplők szépen kidolgozottak – bár nekem ennek ellenére is maradt még kérdésem –, fantasztikusan beleillenek a mai társadalomban oly gyakori negatív családképbe. Úgy érzem, hogy egy igazán korrekt jóslatot képesek adni arról, hogy mi lehet egy ilyen családi élet sajnálatos következménye.
Az írónő stílusa már egy elolvasott könyve után kifejezetten megtetszett, legalábbis az, ahogy ebben a műfajban alkot. Még több ilyet kérek szépen, mert ez páratlan. Figyelte, hogy a sorok rímeljenek, figyelte, hogy a történet a komoly és súlyos mondanivaló ellenére dallamos szövegezést kapjon. Egy-egy ponton belecsempészett korábban már megjelent versei közül is, ami még inkább emelte számomra a darab – ha írhatom ezt – színvonalát, hiszen rajongom a versekért.
Képes volt úgy megalkotni ezt a művet, hogy olvasás közben láttam magam előtt a színpadot, rajta a teljes átéléssel játszó színészekkel együtt. Elhittem, hogy ott ülök a nézőtér székeinek egyikében és igen, a végén elfutották a szememet a könnyek. Bár nem egy színházban ülve éltem át Pákozdiék szomorú sorsát, mégis kedvem volt az utolsó szó elolvasása után megtapsolni a karaktereket, Dianaval együtt.
A borító pedig riasztó. Nem tudok rá jobb szót sajnos, így pedig, hogy már a történetet is olvastam még inkább azt mondom, hogy az. Elsőre ugyan nem értettem a két nőalak szerepét, de mostanra tisztában vagyok a jelentőségével és fontoságával.
Bevallom a fülszöveg alapján nem számítottam egy ennyire komoly alkotásra, de kellemeset csalódtam, és ezt nagyon köszönöm Diananak.
Mindezt ráadásul két felvonásban kaptam kézhez és továbbra is szorgalmaznám, hogy még több színművet alkosson meg az írónő.
Szereted a színházat, a színműveket? Szereted, ha egy szöveg könnyen olvasható, mert jó a ritmikája? Szereted, ha erős és mély tartalommal töltenek meg egy alkotást és azt még jó minőségben is kivitelezik? Ha igen, akkor októberben csapj le Diana Soto legújabb művére, a Csak a bolondok boldogokra. Elgondolkodtató, esetenként szívet szaggató drámában lesz részed, ami után nagy valószínűséggel elgondolkodsz, és átértékeled a saját családi életedet is.
Szerző
