Kérem szépen, így kell folytatást csinálni! Hányszor találkozhattunk már olyan filmekkel, aminek az első része pazarul sikeredett, a második azonban már kevésbé, vagy akár egyáltalán nem? Az Austin Powers esetében szerencsére nem ez történt: A KicsiKÉM című folytatás ugyan nem lett teljesen ugyanolyan jó, mint az elődje, hiszen volt benne egy-két zavaró tényező, ám összességében egy rendkívül korrekt második felvonás kerekedett ki belőle, ami teljesen hű az elődjéhez, ám némi újat is tud mutatni.
Dr. Genya (Mike Myers) újfent akcióba lendül a múltkori események után: miután újra kilövi magát az űrbe, hogy elmeneküljön, kis idő múlva ismét a Földön landol, és új tervet eszel ki a bolyó leigázására. Először is kerít egy időgépet, amivel visszamegy 1969-be, amikor Austin Powers (szintén Myers) még lefagyasztott állapotban volt a brit Védelmi Minisztériumban, és ellopja a mojóját, ezzel gyakorlatilag kiiktatva őt. Ezek után építtet egy hatalmas lézerágyút a Holdra, amit egyenesen Washington felé irányít, és megfenyegeti az amerikai elnököt (Tim Robbins), hogy ha nem tejel, akkor búcsút mondhat a fővárosnak. Powers eközben megpróbálja visszaszerezni elveszített erejét és megfékezni Dr. Genyát, amiben ezúttal az amerikai Felicity (Heather Graham) segítkezik.
Kezdem azzal, ami nem tetszett, mert már bevált szokásom, meg úgy sem tudok sok mindennel kapcsolatban panaszkodni. Konkrétan csak egyvalami nem tetszett, mégpedig az, hogy lecserélték az első filmben megismert Vanessát (Elizabeth Hurley) Felicityre. Nem önmagában a cserével volt problémám, hanem azzal, ahogyan történt, mivel egy eléggé semmilyen magyarázatot kaptunk Vanessa távollétével kapcsolatban – bár elképzelhető, hogy Myers részéről ez is egy fricska volt a hihetetlen filmes csavarokkal és egyéb írói lépésekkel szemben.
A fent említett apróságot leszámítva azonban az Austin Powers második része hozta mindazt, amiért az első filmet szeretni lehetett: a remek, olykor obszcén humort, a kifordított, kétdimenziós, karikatúraként viselkedő szereplőket, a lazaságot, és most extrán érezhettük a hatvanas évek varázsát is, hiszen a cselekmény fele a múltban játszódik. Kifejezetten tetszett az is, hogy behozták például a Második (Robert Wagner) fiatalabbik énjét (Rob Lowe) a múltban játszódó szcénákba, és jár a piros pont Rob Lowe-nak, mivel hihetetlenül jól átvette Robert Wagner mimikáját és modorát.
Kevés olyan folytatás film van, ami olyan jól sikerült, mint az Austin Powers 2: KicsiKÉM, és őszintén szólva, sok író példát vehetne Mike Myerstől és Michael McCullerstől.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
