*** SPOILERVESZÉLY! ***
Még mindig nincs vége a mély témákat feldolgozó könyvértékelőimnek. Kezdtem a nők elleni erőszakkal, folytattam egy erős társadalomkritikával, most pedig nem mást vettem előtérbe Szaszkó Gabriella: Maradj velem című könyvével, mint a családon belüli erőszakot, a gyermekbántalmazást, az alkoholizmust, a drogfüggőséget, a lelki sérüléseket, az öncsonkítást.
Szaszkó Gabi nem elégedett meg azzal, hogy egy nagyon súlyos, és komoly problémát körbejárjon regényében, hanem végig vezeti az olvasót az abból következő problémák, hozadékok során is. Megjegyzem, nem is akárhogyan.
A történet egy igen erős kiindulóponttal kezdődik, egy halálesettel. Mégpedig Chris Pennington, a sikeres ügyvéd öngyilkosságával. Majd két szálon, két idővonalon fut végig, amitől egy picit olyan érzés kerített hatalmába, hogy egyszerre két könyvet olvasok. De a két szál idővel egyre inkább közeledett egymáshoz, hogy aztán együtt alkossanak egy teljes egészet a kötet végére.
Az egyik szál a visszaemlékezés fonala, amelyen David Pennington elmeséli a saját és testvére, Chris történetét. Elmeséli a szüleik találkozását, egymás mellett maradását, majd a gyermekkoruk legsötétebb titkaitól kezdve, egészen a fiatalkori alkohol és drogproblémákon keresztül eljutva a már felnőtt fiúkat szinte mindennap gyötrő lelkisérülésekig.
A másik szálon, a jelen eseményeit követhetjük végig, ahogy David életébe betoppan bátyja volt menyasszonya, Amy, ahogy a fiú készül a temetésre, ahogy próbálja elfogadni az elfogadhatatlant, és ahogy próbálnak vigaszt találni a lánnyal egymásban, időközben felfedve sok-sok eltitkolt apróságot, amik a jelen katasztrófájához vezettek, vezethettek.
A karakterek szépen kidolgozottak, semmi kétsége nem lehet az olvasónak, hogy valóban olyan szereplőkkel osztja meg az idejét, olyan emberek lelkébe lát bele, akik súlyos terheket cipeltek, cipelnek magukkal évek óta, amik elől a menekülést az öncsonkításban találták meg. Menekülés ez, de nem megoldás.
A visszaemlékezés során olyan személyiségváltozásokat követhetünk végig, amelyeket az életben évtizedek alatt tapasztalunk meg. Az események haladása miatt talán egy tisztább képet kaphatunk arról, hogy milyen hatással lehet egy gyermek fejlődésére, ha ártó környezetben nevelkedik. Talán tisztább képet mutat, hogy hova juthat, milyen küzdelmek árán tud teljes értékű életet élni felnőttként, ha tud egyáltalán.
A történetnek két kulcsfigurája is volt számomra a fiúkon és Amyn kívül, mégpedig David és Chris szülei. Anyjuk, aki depresszióba süllyedt, s ez elől az alkoholban találta meg a vigaszt, amely azonban darabjaira szaggathatta az igazi természetét és bántalmazó szülővé tette. Nem kevésbé fontos karakter az apjuk, aki a lehető legrosszabb módját választotta az apaságnak. Igen, a családot el kell tartani, ezért dolgozni kell, pénzt kell keresni, de nem azen az áron, hogy egy olyan emberrel hagyom a gyermekeimet napokra, aki rabja az alkoholnak. Valahol haragszom erre a férfira, valahol pedig mérhetetlenül sajnálom, amiért magára hagyta a gyerekeit, magára hagyta a feleségét. Ennek a családnak súlyos árat kellett fizetnie azért, mert a szülők túl fiatalon váltak szülőkké. Az anyának orvosi segítségre lett volna szüksége, de fontosabb volt fenntartani a látszatot, az apának a sarkára kellett volna állnia, de – talán tehetetlenségében, talán csalódottságában, talán csak úgy gondolta, hogy ezzel segít – elmenekült a valós probléma elől. Amikor pedig végre összeszedte volna magát, addigra már késő volt.
Így, és ehhez hasonló módokon megy tönkre rengeteg élet a világban. Az írónő pedig ehhez a súlyos problémához mert hozzányúlni. Írói stílusa engem teljesen megvett magának. Életszagú volt, fájdalmas és a legtöbb visszaemlékezésnél fojtogatott a tehetetlen düh, amit éreztem. Segíteni akartam ezeknek a fiúknak, elküldeni az anyjukat elvonóra és felszólítani az apát, hogy szedje össze magát és álljon ki a gyerekeiért. Gabi lehengerlően jól ír. Talán pont amiatt is ragadott meg engem ennyire, amiért ilyen témát választott. Erős mondanivalóval, amit kifejezetten szeretek. Sajnos valós a probléma, beszélni kell róla, meg kell mutatni a világnak, hogy hány, meg hány kirakatcsalád él köztünk, hány, meg hány gyermeket bántalmaznak nap, mint nap, akiknek segítségre van szükségük ahhoz, hogy egészséges felnőttek lehessenek.
A borító csodás, imádom a színeit, mégis egy kicsit talán félrevezető. Nem azt sugallja számomra, hogy egy kifejezetten komoly témával foglalkozó történetet rejtenek a lapok, sokkal inkább egy szerelmi szorira enged következtetni. Talán ez sem áll azért messze tőle, de nem ez a vezérfonala.
Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, hogy ráfért volna még egy átnézés a kéziratra, mielőtt a nyomdába kerül, ugyanis hol helyesírási hibákra bukkantam, hol vessző helyett pont volt, hol fordítva. Kimaradtak betűk, rosszul voltak ragozva a szavak, lemaradt egyszer-egyszer a mondat végéről a pont, vagy éppen a következő mondat kisbetűvel kezdődött. Azt hiszem, hogy ezeket a hibákat a kiadó oldaláról ki lehetne küszöbölni egy tüzetesebb átnézéssel és egy esetleges második kiadással.
Mélyen felkavaró ez a történet. Olyannyira, hogy bár azóta már olvastam másik könyvet, könyveket, mégis amikor eszembe jut, önkéntelenül is összeszorul a torkom. Ez a könyv figyelemfelhívás mindenki számára és csak azt tudom javasolni, amit már az elmúlt két értékelőm során is, hogy aki könnyed, nyári olvasmányra vágyik, az máshol keresgéljen. Viszont aki egy erős és fájdalmas témát feldolgozó cselekménnyel szeretne megbirkózni, annak remek választás lesz.
És itt még nincs vége, ugyanis hamarosan egy súlyos etikai kérdéseket boncolgató könyv értékelőjével érkezem.
Szerző
