Majdnem egy teljes évet kellett várni a Better Call Saul folytatására, ám végül a negyedik szezon ideje is elérkezett. Egy kifejezetten ütős harmadik évad után nagyok az elvárások az új fejezettel kapcsolatban, a Gould-Gilligan írópáros pedig nem is hezitál, hanem egyből bedobja a nézőket a mély vízbe. A Smoke címre hallgató nyitány hozza a már megszokott, lassan építkező, óvatos tempójú cselekményt, ám annak a tartalma közel sem egyszerű és súlytalan, hiszen kőkemény tragédiák és problémák tárulnak elénk és bontakoznak ki szűk ötven perc alatt.
Jimmy (Bob Odenkirk) és a még felépülőfélben lévő Kim (Rhea Seehorn) gyanútlanul tengetik mindennapjaikat, amikor Howard (Patrick Fabian) felkeresi őket és közli a hírt, miszerint Chuck egy lakástűzben életét vesztette. Jimmyt látszólag rendkívül megviseli bátyja halála, még úgy is, hogy az utóbbi időben igencsak hadilábon álltak egymással, és a temetés után is nehezen birkózik meg érzéseivel. Jimmy nincs ezzel egyedül: Howard önmagát okolja Chuck végzetéért, hiszen utolsó tette az idősebbik McGill felé az volt, hogy elbocsátotta őt a cégtől. Eközben Mike (Jonathan Banks) tesz egy látogatást a Madrigal cégnél, akinek vezetőjét, Lydiát nemrég megbízta azzal, segítsen neki pénzt mosni, ám nincs a végletekig megelégedve azzal, amit ott talál. Nachonak (Michael Mando) pedig, Hector Salamanca kórházba kerülésével, egyelőre Juan Bolsa (Javier Grajeda) és Gus Fring (Giancarlo Esposito) társaságában kell helyt állnia.
Már-már hagyománnyá vált a széria történetében, hogy minden évad nyitányában ugrunk egyet előre az időben, a Totál Szívás utáni érába, ahol Jimmyt már a megöregedett, bajszos Gene-ként láthatjuk, aki egy nebraskai Cinnabon üzlet vezetője. Ez a Smoke esetében is így történt, és, szokatlan módon, ez a legelső szcéna volt az epizód egyik csúcspontja. Bob Odenkirk ismét, alig pár szóval, inkább a mimikára támaszkodva vitte a hátán ezt az elnyújtott jelenetet, amit ezúttal is a megszokott fekete-fehérben láthattunk. A rendezői munka ebben az első tíz percben szintén roppantul zseniális volt, hiszen a remekül megválasztott kameraállások végig komoly bezártságérzetet keltettek bennünk, érzékeltetve ezzel Gene lelkiállapotát. Később is remekelt Minkie Spiro és csapata a kamerák mögött, mivel, a szériára eddig nem kifejezetten jellemző, ám meglehetősen üdítő és jól működő látványvilágot tártak elénk.
Ha már az eheti rész legjobb szcénáinál tartunk, muszáj említést tennem a záró jelenetet, ami több szempontból is egy mestermű. Egyrészt, tökéletes a színészi játék, ami nélkül egyértelműen bukott volna ez a pillanat, és itt először a Hamlint alakító Patrick Fabiant emelném ki, aki rendkívül hitelesen hozza az összetört és gyászoló Howardot. A második adag dicséret ismét Bob Odenkirké, akinek most alkalma nyílt megmutatnia főhősünk jellemének dualitását – nem mondom, hogy teljes egészében Saul Goodmant láttuk ebben a jelenetben, de már nagyon közel járunk hozzá. Itt a két perszóna közötti váltás olajozottan, egy szempillantás alatt végbement, és a nézők számára ugyanannyira meghökkentő, mint Kim Wexlernek.
Tudnám még tovább ragozni, mert Vince Gilligan és Peter Gould bőven adtak már most elemezni valót. Egy szó, mint száz, a Better Call Saul negyedik évada kifejezetten ígéretesen kezd, akárcsak elődje, és ha már megelőlegezték az ötödik szezont is a shownak, annyira rossz nem lehet a folytatás sem!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
