Oldal kiválasztása

Nehezen találok szavakat – mint már az előző kritikámban is említettem, a Reverie alkotói bedobták a nagy labdát így a szezon vége felé járva, ami a nézőket garantáltan padlóra küldte. Ehhez képest a The Keyben maximum sebességre kapcsolt a sztori, és Mickey Fisherék egy jókora adag bonyodalmat és csavart raktak a levesbe, ám ez korántsem baj. Bizony már kellett, hogy történjen valami a Reverie háza táján, és az alkotók egyelőre pompásan vezették fel a fő konfliktust, ami valószínűleg a következő részben (vagyis a fináléban) fog igazán nagyot robbanni.

Mara (Sarah Shahi) a múltkor szerzett traumáját próbálja feldolgozni, inkább kevesebb sikerrel, még úgy is, hogy Charlie (Dennis Haysbert), Paul (Sendhil Ramamurthy) és Alexis (Jessica Lu) mind segítségére vannak. A csapatnak azonban nincs sok ideje lazsálni, hiszen újra feltűnik Oliver Hill (Jon Fletcher), aki egy lopott chippel és programmal kiüti magát egy bár kellős közepén. A srácot végül az Onira-Techhez szállítják, főleg azok után, hogy a mellkasára azt véste fel, „Vigyetek Mara Kinthez”. Mara, állapota ellenére belép Oliver Reverie-jébe, hogy kiderítse mit akar: az egykori Onira-Teches nagyágyú Alexisszel akar beszélni a Reverie-n keresztül bocsánatkérés címszó alatt. Alexis végül, a megfelelő biztonsági intézkedések mellett belemegy a virtuális randiba, ami a várthoz hasonlóan katasztrofálisra sikeredik. Eközben Mara Paul és Charlie segítségével olyan dolgokat ás elő a múltjából, amikről nem is tudott, hogy létezett.

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy Oliver Hillből ilyen kompetens gonosz lesz. A creepységből ugyan nem szenvedett hiányt, és tény, hogy volt bőven potenciál az ő mellékszálában, ám számomra eddig nem tűnt elég „egészségesnek” ahhoz, hogy veszélyt jelentsen. Szerencsére hatalmasat tévedtem, mert ugyan tény, hogy valami nagyon rendben ezzel a csávóval, de tény, hogy Oliver ugyan egy piszkos szemétláda, ám ugyanakkor nagyon is jól tudja, hogy mit miért és hogyan csinál. Az Alexisszel folytatott beszélgetése alatt végig a körmeimet rágtam, mert egyszerűen érezni lehetett, hogy ebből rövid időn belül nagy gubanc lesz, és pont emiatt volt olyan zseniális ez az elnyújtott szcéna – amiben egyébként Jessica Lu is hatalmasat alakított, úgyhogy le a kalappal előtte!

Ha már a színészi játékról beszélünk, nem mehetek el Sarah Shahi teljesítménye mellett sem. Főszereplőként nyilván a teher legnagyobb része rá hárul, ám Shahi nem csak, hogy jól veszi az akadályokat, hanem egyenesen átszalad rajtuk. Mara ebben az epizódban ismét egy mélypontot él át, nagyjából ugyanúgy, mint a legelső részben, csak ez esetben visszaesésről van szó, méghozzá nem is kicsiről, hiszen Mara eddig remekül haladt a javulás útján. A még be nem gyógyult sebek felszakadnak, és főhősnőnk rövid időre ismét hitevesztetté válik, és Sarah Shahi ismét csodásan alakítja a pánikrohamokkal és sírógörcsökkel gyötört, összetört Marát.

Amikor megszeretünk egy sorozatot, nagy kockázatot vállalunk vele, főleg akkor, ha sokáig semmi hír a folytatásról – jelenleg én is hasonlót élek át a Reverie-vel. Nem akarom, hogy véget érjen ez a széria, márpedig még mindig nem vetették fel, hogy lenne második szezon. Azért reméljük a legjobbakat, meg jövő héten hátra van még egy finálénk is, amire úgy érzem, nem kevés lelki erőt kell majd összegyűjteni.

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.