Nehezen találok szavakat – mint már az előző kritikámban is említettem, a Reverie alkotói bedobták a nagy labdát így a szezon vége felé járva, ami a nézőket garantáltan padlóra küldte. Ehhez képest a The Keyben maximum sebességre kapcsolt a sztori, és Mickey Fisherék egy jókora adag bonyodalmat és csavart raktak a levesbe, ám ez korántsem baj. Bizony már kellett, hogy történjen valami a Reverie háza táján, és az alkotók egyelőre pompásan vezették fel a fő konfliktust, ami valószínűleg a következő részben (vagyis a fináléban) fog igazán nagyot robbanni.
Mara (Sarah Shahi) a múltkor szerzett traumáját próbálja feldolgozni, inkább kevesebb sikerrel, még úgy is, hogy Charlie (Dennis Haysbert), Paul (Sendhil Ramamurthy) és Alexis (Jessica Lu) mind segítségére vannak. A csapatnak azonban nincs sok ideje lazsálni, hiszen újra feltűnik Oliver Hill (Jon Fletcher), aki egy lopott chippel és programmal kiüti magát egy bár kellős közepén. A srácot végül az Onira-Techhez szállítják, főleg azok után, hogy a mellkasára azt véste fel, „Vigyetek Mara Kinthez”. Mara, állapota ellenére belép Oliver Reverie-jébe, hogy kiderítse mit akar: az egykori Onira-Teches nagyágyú Alexisszel akar beszélni a Reverie-n keresztül bocsánatkérés címszó alatt. Alexis végül, a megfelelő biztonsági intézkedések mellett belemegy a virtuális randiba, ami a várthoz hasonlóan katasztrofálisra sikeredik. Eközben Mara Paul és Charlie segítségével olyan dolgokat ás elő a múltjából, amikről nem is tudott, hogy létezett.
Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy Oliver Hillből ilyen kompetens gonosz lesz. A creepységből ugyan nem szenvedett hiányt, és tény, hogy volt bőven potenciál az ő mellékszálában, ám számomra eddig nem tűnt elég „egészségesnek” ahhoz, hogy veszélyt jelentsen. Szerencsére hatalmasat tévedtem, mert ugyan tény, hogy valami nagyon rendben ezzel a csávóval, de tény, hogy Oliver ugyan egy piszkos szemétláda, ám ugyanakkor nagyon is jól tudja, hogy mit miért és hogyan csinál. Az Alexisszel folytatott beszélgetése alatt végig a körmeimet rágtam, mert egyszerűen érezni lehetett, hogy ebből rövid időn belül nagy gubanc lesz, és pont emiatt volt olyan zseniális ez az elnyújtott szcéna – amiben egyébként Jessica Lu is hatalmasat alakított, úgyhogy le a kalappal előtte!
Ha már a színészi játékról beszélünk, nem mehetek el Sarah Shahi teljesítménye mellett sem. Főszereplőként nyilván a teher legnagyobb része rá hárul, ám Shahi nem csak, hogy jól veszi az akadályokat, hanem egyenesen átszalad rajtuk. Mara ebben az epizódban ismét egy mélypontot él át, nagyjából ugyanúgy, mint a legelső részben, csak ez esetben visszaesésről van szó, méghozzá nem is kicsiről, hiszen Mara eddig remekül haladt a javulás útján. A még be nem gyógyult sebek felszakadnak, és főhősnőnk rövid időre ismét hitevesztetté válik, és Sarah Shahi ismét csodásan alakítja a pánikrohamokkal és sírógörcsökkel gyötört, összetört Marát.
Amikor megszeretünk egy sorozatot, nagy kockázatot vállalunk vele, főleg akkor, ha sokáig semmi hír a folytatásról – jelenleg én is hasonlót élek át a Reverie-vel. Nem akarom, hogy véget érjen ez a széria, márpedig még mindig nem vetették fel, hogy lenne második szezon. Azért reméljük a legjobbakat, meg jövő héten hátra van még egy finálénk is, amire úgy érzem, nem kevés lelki erőt kell majd összegyűjteni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.