Két epizóddal az első évad fináléja előtt bőségesen megkavarták az állóvizet a Reverie alkotói. Már az előző két rész sem volt semmi, ami a tempót és a sztoriba ültetett csavarokat illeti, ám a Despedidában bombaként robbant az a bizonyos függővég. A gyanútlan néző előtte a szokásos, izgalmas nyomozásnak és az érzelmes szcénáknak lehetett szem- és fültanúja, aztán egyszer csak jött a hidegzuhany a befejezésben, méghozzá a lehető legjobbkor.
Pilar Simonet (Anne Betancourt), egy idősotthon lakója, aki ráadásul tüdőrákban szenved, így oxigénpalackkal jár. Az otthonban Pilarnak minden napja szürke, így a Reverie-hez fordul, aminek segítségével egy fiatalkori emlékét idézi meg: egészen 1973-ig utazik vissza az időben, amikor megmentett egy csapatnyi kislányt a chilei katonai hatalomátvétel idején. A probléma csak az, hogy Pilar túl sokáig ragad a Reverie-ben, ami maradandó károsodást okozhat amúgy is gyenge szervezetében. Itt jön a képbe Mara (Sarah Shahi), aki belép Pilar programjába, hogy felébressze őt, ám rosszul határozza meg a nő motivációit, és egyúttal megváltoztatja a Reverie-ben zajló események kimenetelét is, ezzel pedig kivívja Pilar ellenszenvét is. Innentől kezdve Mara kreativitásán és segíteni akarásán múlik, hogy helyretegye, amit elrontott, és kihozza a bent ragadt Pilart. Eközben Alexis (Jessica Lu) a Reverie egy anomáliája miatt felkeresi régi kollégáját, Olivert (Jon Fletcher), hogy tanácsot kérjen, és érdekes dolgokat derít ki a program 2.0-ás verziójáról.
A szériában Mara Kint legnagyobb erőssége eddig kivétel nélkül mindig is a határtalan empátiája, valamint a nagyon jó emberismerete volt. Ugyan azt eddig is lehetett tudni róla, hogy nem tökéletes jellem, ám mégis üdítő volt látni, hogy bizony ő is képes oltári nagy baklövésekre, aminek ezúttal majdnem komoly következményei lettek. Az is igaz, hogy Mara nem lenne Mara, ha nem ismerte volna fel, hogy hibázott, kért volna bocsánatot és próbálta volna jóvá tenni, amit elbaltázott, ami mind meg is történt a Despedidában, és ez csak még közelebb hozta a szívemhez az ő karakterét.
Az is roppantul tetszett, hogy, a múltkori részhez hasonlóan ismét visszacsatoltak egy korábbi mellékszálhoz és mellékszereplőhöz, jelen esetben Oliver Hillhez, és az ő Onira-Teches múltjához, valamint az a lehetőség is fenn áll még mindig, hogy a srác komoly veszélyt jelenthet a jövőben kis csapatunkra. Spekuláció ugyan, de szerintem száz százalék, hogy Olivernek köze van a cliffhangerben történtekhez. Nem akarom lelőni a poént, viszont annyira betalált az a csavar, hogy utána percekig csak pislogni tudtam, és most még inkább várom a következő epizódot!
Úgy érzem, továbbra sem fogunk unatkozni a Reverie nézése közben, és abban is biztos vagyok, hogy a java még csak most jön – jelentsen ez bármit is.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
