Into the Badlands 3. évad 1-8. rész – Visszatért, és jobb, mint valaha

Túl későn vettem észre, hogy már kijött a harmadik évad, mire észbe kaptam, már a fele kinn is volt, de bőven akad még rész, amit még várunk. Úgyhogy úgy döntöttünk, az első nyolc részből írok egy összefoglalót, ezután pedig hetente részenként foglak tájékoztatni a fejleményekről. Ugyanis lesznek itt bőven, és megéri a részenkénti cikket, a sorozat sokkal jobb, mint valaha.

Az előző évad az elsőhöz képest rettenetesen gyengére sikerült. Az egész akörül forgott, hogy Quinn mit szenved a föld alatt, és mindenkinek tulajdonképpen azért lett pocsék az élete, mert Veil megmentette őt, habár a férfi megölte a szüleit, és egyéb nyalánkságok. Mindenki csak szenvedett egy évadon át, hogy aztán a végén se jó se rossz se legyen.

Az új részek viszont felülmúlták a várakozásaimat, sokkal több izgalmat hoznak, mint valaha is reméltem. Nézzük is, mi történt eddig.

Quinn halála után már csak Chau (Elanor Matsuura) az egyetlen báró, aki az Özvegy (Emily Beecham) ostromának ellenáll. A háború még mindig tart, kezdenek kifogyni mindkét fél készletei, sok emberélet veszett oda. Lydia (Orla Brady) az apja gyülekezetének romain menekülttábort vezet, ahova a betegek és a hontalanok menekülnek a csaták elől, majd újra egyezséget köt az Özveggyel, és ő lesz egykori otthonában a helytartó, ahol a mákföldeken dolgozókért felel, és fedélt ad a menekültek feje fölé. Tilda (Ally Ioannides), új nevén a Vasnyúl fosztogatással segít a rászorulókon, később pedig ő is szövetkezik néhai bárójával, csak hogy befejezhessék a háborút. Minerva új régenst talál magának Nathaniel Moon (Sherman Augustus) személyében, aki azért áll a nő mellé, hogy megtalálhassa Sunnyt (Daniel Wu), és végezzen vele, amiért megszégyenítette. Az említett Sunny eközben az erdőben bujkál fiával, akin egy furcsa láz jeleit látja. A sors ismét összehozza Bajie-val (Nick Frost), és együtt indulnak útnak, hogy gyógyítót találjanak Henrynek. Ha pedig ez nem lenne elég, egy új csoport is feltűnik a helyszínen egy vezetővel, aki a Zarándoknak (Babou Ceesay) hívatja magát, és a megváltást ígéri egy földi paradicsomban, Azrában.

Hú, ez aztán nem semmi! A szálak egymástól külön indulnak, de lassan minden szépen összefonódik. Végre kezdik elvarrni a szálakat, amik nagyon zavaróak voltak az előző évadban, és a hatalmas kérdésekre is kezdnek választ adni, amiket korábban csak úgy meglebegtettek az orrunk előtt. Szép lassan minden világossá válik számunkra, és új, érdekes fordulatok történnek a főszereplőinkkel. Abszolút nincs benne filler cselekmény, mindennek oka van, mégsem érezzük, hogy „Jaj, ez most csak azért történt, hogy kiderüljön ez meg ez..”. Épp ellenkezőleg! Egy percre sem hagy nyugodni minket, folyamatosan játszadozik a hangulatunkkal és az érzéseinkkel, a lehető legkirályabb módon.

A karakterek sokkal komplexebbek, szépen fejlődnek, okosabbak és átgondoltabbak. Leginkább az Özvegy indult meg egy jó irányba, felismeri a hibáit, és habár már nem hisznek benne vakon az emberek, felismerte az előző évad-beli hülyeségeit, és arra koncentrál, ami fontos. Tilda is sokkal felnőttebb, már nem másokat követ, hanem azt, amiben ő maga hisz. Bajie meglepően sokat fejlődött, és bár próbálja leplezni az intellektusát és a jó szívét az ivászattal és a folyamatos dumájával, sokkal törődőbb lett, és a múltjáról is kiderül egy-két izgis dolog. MK (Aramis Knight) még mindig kicsit idegesítő, látszik, hogy fogalma sincs róla, mi folyik körülötte, mégis játssza az eszét, néha legszívesebben lecsapnám. Egyedül Sunny az, aki szinte semmit nem változott. Még mindig az erkölcsös gyilkos, aki csak a családját akarja óvni, verekszik és menőzik, de mindig feltétel nélkül jó. Ez persze annyira nem zavaró, tekintve, hogy csak egy ilyen szereplő van, és eddig mindig alaposan rájárt a rúd, megérdemli, hogy azt tegye, ami neki és a fiának jó.

Ami a személyes kedvencem, hogy sokkal több hangsúlyt fektetnek a misztikumok tisztázására, az erők, sötét múltak, elfeledett kapcsolatok feltárására. Végre nem csak valami megmagyarázhatatlan izé van a természetfeletti mögött, értelmet adnak ezeknek, habár így az évad felénél még nem tisztáztak mindent. Van még nyolc rész, és biztos vagyok benne, hogy sok újat tartogat még számunkra.

A szerelmi szálakra is több hangsúlyt fektetnek, bár a legtöbb olyan, ami nem kialakul, hanem valami múltbéli afféron alapul, és nagyon úgy néz ki, senki sem fog boldogan élni, amíg meg nem. Az előző évadból tudhatjuk, hogy az ilyesmi túl szép, hogy igaz legyen, valakinek el kell mennie vagy meg kell halnia, ezért nagyon félve shippelek bárkit is.

A harcjelenetek még mindig hihetetlenül látványosak és menők, de egyre több kezd benne lenni a túlzás. Persze eddig sem voltak éppen a legmegszokottabb, totál lehetséges mozdulatok, de most már nagyon elrugaszkodottak. Az erőviszonyok is elég kiegyensúlyozatlanok, nincs meg benne a következetesség, van, hogy A szereplő laposra veri B szereplőt, de C mégis legyőzi A-t, pedig B-nél is sokkal gyengébb. Ennek ellenére nagyon élvezhető, pedig én aztán nem vagyok oda a „verekszünk és fröcsög a vér” jelenetekért.

Eddig nagyon nagyon ígéretes az évad, és úgy néz ki, itt már nem nagyon van mit elszúrni, annyira jó lett, de azért remélem, nem fogják a második felét sem elkapkodni. Ezentúl péntekenként találkozunk, és kezdünk a kilencedik résszel.