Nem is olyan régen már írtam értékelőt Anne Rice egyik történetéről, A múmiáról. Most pedig rögtön két kötetet is célkeresztbe vettem, ugyanis múlt hónapban olvastam az Új vámpírtörténetek duológiát, azaz a Pandora, a vámpírt és a Vittorio, a vámpírt. Ugyan a szereplőket tekintve teljesen eltérnek a fent említett kötettől, mégis abban hasonlítanak, hogy Pandora és Vittorio önálló, saját történetét ismerhetjük meg.
Mindkét kötet egy-egy vámpír életéről, átalakulásáról, a megélt érzéseiről mesél.
Az első kötet Pandora életét és vámpírrá válását dolgozza fel. Ezt maga Pandora meséli el. A történet az ókori Rómában kezdődik, amikor a nő családjának sokadik csemetéjeként és egyetlen kislány gyermekeként Lídia néven megszületik. Jó neveltetést kap, imádja az irodalmat, jómódú családja révén nem kellett nélkülöznie soha. A szerelmet nagyon hamar megismerte. Halandó életének harmincas évei környékén kellett elmenekülnie otthonából és nem sokkal később lépett a halhatatlanok útjára.
Ezzel szemben Vittorio a XV. században, egy nemes család elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot Olaszországban. Szülei taníttatták, okos, talpraesett fiatal férfit neveltek belőle. A kárhozottak világával korán, tizenhat évesen találkozott először, amelynek hatására halhatatlan szerelem született szívében Ursula (egy vámpírlány) iránt. Sajnos az első találkozás a sötétség gyermekeivel nem nevezhető kifejezetten gyümölcsözőnek, olyannyira nem, hogy Vittorio bosszút esküszik a kárhozottak ellen. Ennek a bosszúnak a történetét ismerhetjük meg a második kötetből.
Éles ellentét a két sztori között, hogy míg Pandora életében jelen vannak a Vámpírkrónikák sorozat szereplői, így találkozhatunk Akasával, Mariusszal, de még Lestat is szóba kerül, addig Vittorio elzárkózik tőlük. Természetesen hallott már az említett karakterekről, de nem tart velük kapcsolatot.
Annak ellenére azonban, hogy mindkét könyvet Anne Rice alkotta meg, szinte ég és földnek éreztem a köztük lévő különbséget. Míg Pandora történetét faltam, imádtam a kort amiről szólt, csodáltam a helyszínleírásokat, szinte úgy éreztem, hogy én is a történetnek otthont adó utcákon sétálok, addig Vittorio sztoriját sokszor kifejezetten unalmasnak éltem meg. Volt, hogy oldalakon keresztül fogalmam sem volt róla mit olvasok, és amikor visszalapoztam újra elolvasni a kérdéses eseményt, ugyanígy jártam. Sajnos ennél a második kötetnél valami nagyon félre siklott. Pedig a stílus maga kiváló, igazi Anne Rice-féle mindkét kötet esetében. Sajnáltam, hogy az utóbbi nem tudott megnyerni magának, pedig nagy reményeket fűztem hozzá.
A két főszereplő karakterrel hasonlóan jártam, mint a történeteikkel. Pandorát nagyon megkedveltem, sőt az ő történetének szerves része volt Marius is, és az ő kapcsolatuk egyszerűen lenyűgözött, hol mosolyt csalt arcomra, hol pedig könnyeket a szemembe.
Vittoriot talán azért nem tudtam a szívembe zárni, mert elzárkózik és a New Orleans-i közösséget lenézi. Azt hiszem, talán már emiatt a legelején kialakult egy kis ellenérzés irányába. Végül a szerelme, Ursula sem tudott meggyőzni engem.
Nagyon szívesen írnék karakterfejlődésről, de bevallom nem egyszerű. Pandora lelkében sok minden játszódhatott le, menekülés során, amikor újra egymásra találtak Mariusszal, a lelkiharcaik miatt is és amikor végül különváltak útjaik. Az biztos, hogy Pandora mindig talpraesett, okos nő volt, és az évszázadok csak még jobban megedzették.
Vittorio esetében is volt karakterfejlődés, de nála inkább a kezdeti bosszúállás alakult át végül elfogadássá, beletörődésé. Erősen viaskodott lelkében a két világ (az emberek és a vámpírok világa).
Amit mindkét könyv esetében elmondhatok, hogy lenyűgöző borítókat kaptak. Amikor megkaptam a könyveket, emlékszem, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal, annyira szép mindkettő.
A kötetek szerkesztése is a már megszokott, kiváló minőséget hozta, szinte zéró helyesírási hibával. Ami hiba volt, az is inkább szerkesztési baki, mint hogy kimaradt egy betű vagy véletlenül egy plusz sikerült a szóba.
Azonban az átlagosnál kicsivel nagyobb formátummal valamiért nem igazán tudok megbarátkozni. Egyszerűen úgy érzem, hogy túl nagy, nem esik olyan jól kézre, mintha kisebb méretű lenne. De ez már legyen az én bajom.
Összegezve, ez a duológia nem hozta a várt eredményt. Míg Pandora történetét abszolút pozitív érzésekkel zártam, addig Vittorio negatív élményekkel gazdagított. Nem mondom, hogy ne olvassátok el az utóbbi könyvet, de az biztos, hogy nem ezzel kell kezdeni az Anne Rice-szal való ismerkedést. Más kérdés, hogy a kronológia szerint ezeket a könyveket még 4-5 kötet meg is előzi. Szóval Pandorát kifejezetten ajánlom, Vittoriot meg … hát annyira nem.
Szerző
