„Hány és hány dolgot teszünk meg vajon elvből, meggyőződésből, neveltetésből, pedig úgy nyomja a lelkünket, és nem is változtat semmit az események menetén?”
A piros notesz remek kikapcsolódást nyújthat a nyári napokon bárkinek, aki odavan a francia hangulatért – vagy a szép noteszekért.
Egy szép párizsi reggelen Laurent Letellier épp a könyvesboltja felé igyekszik, amikor az utcán elhagyott női táskát talál.
Nincs benne semmi, amiből kiderülhetne, kié, ám annál több személyes holmit rejt: fotókat, hajcsatot, egy üveg parfümöt, dobókockákat, mobiltelefon-töltőt, Patrick Modiano egyik regényét és egy feljegyzésekkel teli, piros noteszt. Miközben Laurent a noteszt lapozgatja és az ismeretlen nőtől származó feljegyzéseket olvasgatja, egyre erősebbé válik benne az elhatározás: meg kell találnia a táska tulajdonosát. Kitartó nyomozása szép lassan szerelmi fogócskává alakul, amely nemcsak az ő, de a titokzatos ismeretlen életét is fenekestül felforgatja…
A piros notesz aranyos, könnyed könyvecske, egy szuszra el lehet olvasni. A hangulata olyan tipikus franciás, az író stílusa könnyed és magával ragadó, és van benne könyvesbolt meg macskák, szóval már előnnyel indul.
Egyestés kikapcsolódásnak tökéletes, kedves és romantikus történet… egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy tulajdonképpen mennyire para lenne a valóságban, ha valaki az elveszett táskám tartalma miatt rám kattanna és kinyomozná, hol lakom. Persze ez így könyvben nagyon cuki és szórakoztató, meg tudjuk, hogy Laurent nem volt pszichopata, csak hát na… ha már egyszer felszínre kerültek a negatív gondolataim, akkor maradnak.
De igazából inkább az a gondom vele, hogy én nem sok fantáziát láttam Laure-ban, a táska tulajdonosában. Vagyis nem értem, hogy Laurent számára mi volt benne olyan különleges, mert azon kívül nem sokat árult el a táskája, hogy furákat álmodik, van egy macskája és szeret olvasni meg jegyzetelni. A fülszöveg alapján sokkal izgalmasabb személyiségre számítottam, engem nem igazán varázsolt el. Ettől független tetszett a történet, bájos volt. Laurent is szimpatikus volt, aranyos volt a kapcsolata a lányával, meg hát mégiscsak könyvesboltja van. Bizony, egy könyvesbolttal könnyen le lehet venni a lábamról. Na mindegy, haladjunk.
Mivel nem csak bibliofil vagyok, hanem lelkes noteszharácsoló is, ezért Laure Moleskine notesze is megdobogtatta a szívemet, olyan szépek. Meg drágák is. Azért nekem is van egy szépséges Moleskine noteszem, amit a nővéremtől kaptam, és úgy néz ki, mint Bilbó könyve a Hobbitban, szóval ezzel be is teljesedett a rajongásom. Verseket és mindenféle kis szösszeneteket szoktam bele írni, de ez nincs benne a táskámban, csak egy másik, megviselt és olcsó példány, amibe néhanapján lefirkantok egy-két fontos dolgot. Őszintén szólva nem hiszem, hogy feltárná lelkem sötét titkait, de természetesen elgondolkoztam róla olvasás közben, hogy rólam mit árulna el a táskám.
Muszáj még megjegyeznem, hogy milyen bűbáj a borító, még a színei is olyan franciásak. (Csak egy croissant hiányzik róla.) És még a frissen lakkozott piros körmöm is illett hozzá, szóval adok magamnak egy jutalompontot a stílusos olvasásért.
A piros notesz Antoine Laurain második magyarul megjelent könyve. Az első, Az elnök kalapja szintén a Park kiadó gondozásában jelent meg, és én még nem olvastam, de tervben van. Remélhetőleg hasonlóan kellemes élményt fog nyújtani.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
