Oldal kiválasztása

Ritkán látni tőlem, hogy kissé romantikus, enyhén szappanopera jellegű sorozatról írok, és magam is meglepődtem, mikor elkezdtem nézni az Everwood szériát, hogy mégis mi ütött belém. De a pilot végére már biztos voltam abban, hogy ez a széria bizony nagyon nem az, aminek első látásra tűnt, mert tele van élettel, vidámsággal, szarkazmussal, és olyan szintű életbölcsességgel és társadalomkritikával, amit jó pár sci-fi is megirigyelhetne.

Andy Brown doktor (Treat Williams) világhírű agysebész, aki nemcsak New York kiválósága, hanem a szakma zsenije, aki még a Time magazin címlapján is szerepelt. Azonban a doktor rendkívüli módon elhanyagolja feleségét, Juliát (Brenda Strong), és két gyermekét, Ephramot (Gregory Smith), és Deliát (Vivien Cardone). De egy tragédia arra kényszeríti a Brown családot, hogy megváltoztassák addigi életvitelüket, és Andy úgy dönt, gyermekeivel a Coloradói Everwoodba költöznek, ahol család orvosi praxist nyit, ráadásul ingyen kezeli a betegeket.

A helyiek ugyan örülnek a hírességnek a városban, de a már évtizedek óta háziorvosként praktizáló Dr. Harold Abbott (Tom Amandes) már kevésbé. Pláne azután, hogy kiderül, Ephram érdeklődik a lánya, Amy (Emily VanCamp) után. A családi összefonódások közepette azonban előkerül Amy jelenlegi fiúja, ami felszakít pár sebet Ephramban, és ismét sebészi módba kapcsolja az apját. De vajon egy költözés elég az új élethez, és a megbocsátáshoz?

Bájos, szirupos kisvárosi sorozatot vártam, erre kaptam egy erős, olykor szélsőséges sorozatot, ahol mindent meg mernek kérdezni, pellengérre állítani, és ahol olyan lehetetlen, ám nagyon is valós dolgoknak teszik ki a szereplőket. Milyen lehet, ha a tizenhat éves fiadat alig ismered, de neked kell mostantól nevelned, mennyire nehéz egyedülálló szülőnek lenni, és belátni, hogy annyi fontos dolgot hagytál ki, hogy felsorolni is nehéz?

Andy Brown zseniális orvos, él-hal a munkájáért, de annyi szülői affinitása van, mint a főzőtudománya, korábban erre nem volt szükség, hiszen ott volt az imádott felesége, Julia, aki ezt kisujjból kirázta. De egy baleset folytán egyedül maradt, és olyan kérdésekre kellett választ adnia, amikre nem is gondolt, miközben a fia őt hibáztatja mindenért, és valahol igaza is van.

És miért is kíméletlen a sorozat? Mert szem nem marad szárazon, és nem azért mert annyira romantikus, hanem mert annyira erős, mer beszélni a rasszizmusról, a szülői hibákról, a gyerekkori tévedésekről, tényleg mindenről, és eközben valahol mindenkinek igaza van, de mégsem. Itt semmi sem fekete vagy fehér, hiszen hogy tudnánk hibáztatni egy lányt, aki szerelme életéért küzd, és ezért minden eszközt megragad, vagy egy asszonyt, aki férje halála után újra megtalálta a boldogságot és férjhez ment?

Az első évad nagy hatással volt rám, szó szerint megmelengette a szívem, ugyanakkor a siker után az alkotók minden további évadot elvittek olyan történetszálakkal, amik vagy zavaróak voltak, vagy egyáltalán nem a főhőseink jelleméből fakadt, pusztán azért, hogy újabb konfliktust alakítsanak ki, amin majd a nézők izgulhatnak. Látszik, hogy a széria a tévés aranykorszak előtt született, mert ma már biztosan máshogy oldanák ezt meg, és ezáltal sokkal ütősebb és maradandóbb lenne. Persze még így is hatalmas kedvenc, és örülök, hogy megnéztem, de szinte minden szereplőt sikerült velem megutáltatni, és ez azért igen szomorú.

Az Everwood sorozat az, amit mindenkinek egyszer látnia kell az életben, mert nem ugyanaz leszel utána – órákig ébren tartanak a gondolatfolyamok, amiket kelt – és ez jó, mert szükségünk van az olyan történetekre, amik nemcsak a lelkünket simogatják meg, hanem a saját értékrendszerünket is átalakítják, megkérdőjelezik.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.