A múltkori epizódnál kifogásoltam, hogy meglehetősen lassúra sikerült a tempó, ám a fináléban még komótosabban haladunk a cselekménnyel, ám ez most egyáltalán nem baj. A történetvezetéssel felmerülő problémát is gyakorlatilag teljesen kijavították az alkotók, és ugyan most is felvontam a szemöldökömet egy momentumon, összességében egy igazán pazar lezárást kaphattunk.
A sztori 2005-ben folytatódik, ahol Patrick (Benedict Cumberbatch) édesanyját, Eleanort (Jennifer Jason Leigh) temetik, aki hosszú szenvedés után hagyta el az élők sorát. Patrick lélekben felkészíti magát a ceremóniára, ahol beszédet is kéne mondania, de nem találja a szavakat. Ezen felül főhősünk újra olyan emberekkel találkozik, akiket nem szívesen lát, ám megpróbálja megacélozni magát és túlesni az egészen, amiben felesége, Mary (Anna Madeley) is támogatja. Mindeközben visszatekintő képsorokat láthatunk Patrick gyerekkorából, közvetlenül második gyermeke születése előtt, illetve a jelenlegi sztorinkhoz képest pár évvel korábbról, amikor még alkoholfüggőségével terápiára járt és próbálta megmenteni romokban heverő házasságát.
Javarészt újfent csak dicsérni tudom a Patrick Melrose-t, hiszen a tömény, ám annál zseniálisabb karakterdrámát pazarul támasztja alá a saját kiépített szimbolikájával. Ez a finálé is több ponton elővette a korábban már látott, különös jelentőséggel bíró elemeket, rengeteg visszacsatolás is volt az előző sztorikra, gyönyörűen keretbe foglalva ezzel a történetet. Az, hogy mindez működjön, a rendkívül tehetséges írók és rendezők is kellettek, és te jó ég, a képi világ ugyan még mindig sokszor nyomasztó, ám ugyanakkor lehengerlően szép is. A színészi játékot szintén csak pozitív jelzőkkel tudom illetni, és ebben a részben Cumberbatch mellett – aki szerintem a premier óta most nyújtotta a legjobb alakítását – a feleséget játszó Anna Madeleyt emelném ki – annál a kiborulós jelenetnél borsózott a hátam, de csakis jó értelemben!
Összeteszem a két kis mancsomat az At Last flashback jeleneteiért, mert így visszatekintve már megbocsátható, amiért az írók kihagyták mindezeket az előző epizódból, amit ugye az előző cikkemben meg is említettem. Az egyik szcéna azonban picit zavart, és most vigyázat, spoiler következik! Szóval, van egy pillanat, amikor a kis Patrick édesapjával van egy szobában, aki épp ismét bántani készül őt, amikor Patrick megvédi magát, és azt mondja: „Senkinek sem szabadna ezt tennie másokkal.” Ez a mondat roppantul erős, és be is talál, ám az apa reakciója számomra már kevésbé volt hihető. Ugyan nem vagyok teljesen tisztában a dolgok pszichológiai hátterével, azonban nem hiszem, hogy valaki, aki egész életében erőszakoskodott egy tehetetlen egyénnel, az abbahagyná csak azért, mert ellenkeznek vele. Ezért volt a jelenetnek a vége egy picit kizökkentő, ám minden más szinte tökéletes volt.
A Patrick Melrose egy kőkemény valóságot ábrázoló, ám rendkívül lebilincselő minisorozat, ami végig a karakterfejlődésre épít és minden egyes percéért érdemes a képernyő előtt maradni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
