Oldal kiválasztása

Kevés olyan sorozat van, amiről kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni, és egy kezemen meg tudnám számolni, hogy ezek közül mennyi a sci-fi – a The Expanse egyszerre mindkettő, és még ennél is több!

A második évad pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első ledobta: a Föld, a Mars és az Övbéliek egymásnak feszülése továbbra is folytatódik, sőt, ha lehet ezt mondani, tovább fokozódik az amúgy is pattanásig feszült helyzet, ahol egyetlen egy rossz lépés azonnali retorziót vonhat maga után. Chrisjen Avasarala (Shohreh Aghdashloo) mindent bevet, hogy elkerülje a közeledni látszó háborút, még arra is hajlandó, hogy az ellenségnek hitt személyekkel szövetkezzen, csak hogy megállítsa az értelmetlen vérontást.

Eközben a Mars katonái egy olyan ellenséggel harcolnak a Jupiter egyik holdján, a Ganümédészen, amivel még sohasem találkoztak, és ami örökre megváltoztatja az eddig végletekig Mars-hívő Bobbie Drapert (Frankie Adams). Akinek küzdelme abban a pillanatban kezdődik csak igazán, mikor a Földre viszik kihallgatásra. Ezalatt a Föld és a Mars tudósai egyaránt megpróbálnak rájönni, hogy mi csapódott be a Vénuszba, és mi történt azóta, amit találnak, az pedig minden képzeletüket felülmúlja.

A Rocinante legénysége sem pihenhet, hiszen csak ők tudnak az Eros-on történtekről, és minden erejüket, tudásukat és kapcsolati tőkéjüket be kell vetniük, hogy elkerüljék az újabb katasztrófát, miközben nem is sejtik, hogy egy sokkal nagyobb terv kellős közepébe csöppentek.

Nagyon nehezen vettem magam rá erre az írásra, mert eszméletlenül nehéz leírni a sorozattal kapcsolatos érzelmeket, egyszerűen látni kell, és át kell élni! Még sci-fi soha nem volt ennyire aktuális, mint ez a show, miközben egyszerre képes megmutatni az emberi természet mocskát és szépségét is, azt, hogy ha összefogunk, milyen nagy erőt képviselhetünk, és hogy a mindenre kiterjedő kapzsiság egész civilizációnk végét is jelentheti.

Azt azért szeretném hozzátenni, hogy még (a még-en van a hangsúly!), nem olvastam a könyveket, de úgy vélem, egy adaptációnak nem az a dolga, hogy betűről-betűre kövesse a könyv vagy éppen képregény cselekményét, hanem átadja annak az esszenciáját, az atmoszféráját – meg hogy rávegyen minket arra, hogy az eredeti történetet is ismerjük meg.

Bár imádom a sorozatban a Roci teljes legénységét – nem titkolt kedvencem Amos (Wes Chatham) –, de amit ebben az évadban Avasarala nyújtott, az messzemenően túl van azon, amit bárki letett az asztalra a második évadban. Shohreh Aghdashloo egy zseniális színésznő, akinek a kisujjában van a szakma minden trükkje, miközben egy rendkívül jól megírt szerepet kell eljátszani, amibe látványosan benne van a színésznő szíve-lelke, és szinte lesöpör mindenkit a képernyőről.

Ebben az évadban debütált a marsi erők fantasztikus katonája, Bobbie Draper, akit szerintem sokan a szívükbe zártak: egy rendkívül egyenes karakter, akinek a szíve a helyén, és aki nemcsak egy küldetést lát, hanem a marsi-álmot, miközben végletekig harcol katonái életéért. Drapert alakító Frankie Adams ugyan még keveset szerepelt, de már most látszik, hogy mennyire tökéletes választás volt ő a casting részéről.

Bár szinte minden epizódra jutott legalább két kiemelkedő jelenet, ami egyszerre kiszorította a szuszt a nézőből és a magaslatokba emelte, számomra a személyes kedvenc mégis Drapper és Aghdashloo  találkozása a kihallgatáson, a két nő valami fantasztikusat alkot ott, és bár szavakat használnak, mégis világok, világnézetek csapnak ott össze másodpercek alatt.

Így lehet, és így is kell igazán jó sci-fit csinálni, nemcsak űrhajók és időutazás kell bele vagy űrlények, hanem valódi tartalom, valódi morális kétkedés, az emberiség legjobb pillanatai, a lehetőség, amivé válhatunk, és a rettenet, amivé szintén válhatunk! A The Expanse a science fiction magasiskolája!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.