Amikor anno belekezdtem ebbe a sorozatba, majdnem elűzött a kinézete, és az első részek alapján az akkor még éppencsak kibontakozni készülő történet sem tetszett kimondottan, de a Houseki no Kuni esetében is igaznak bizonyult az a mondás, hogy nem szabad a borítója alapján megítélni a könyvet.

Animénk történetének főhősei tudattal rendelkező, hallhatatlan ámde nem törhetetlen ékkövek, akik élik mindennapi életüket kis világukban, és közben próbálják egy darabban megúszni az ún. Holdbéliek rendszeres támadásait – akik, ha sikerrel járnak darabokra törik és elviszik őket. A kövek között a legfiatalabb, egyben legtörékenyebb Phos történetünk főhőse, aki eleinte egy lusta, hangos és felettéb gyerekes személy, de ahogy fokozottan megismeri a körülötte lévő világot, egyre több kérdés merül fel abban a kis zöld buksijában.

Amennyire kezdetben nem érdekelt – vagy a kinézete már sokkal inkább el akart üldözni – rájöttem, hogy mégis érdekes az, amit ez a sorozat mondani akar. Ahogy Phos egyre jobban átalakul (vagy sokkal inkább kibővül) veszít el persze emlékeket, de szerez mellette olyan dolgokat, amik képesek előre lökni az amúgy egyhangú, halhatatlan létét. Az ő fejlődése pedig nagyban kihat a többi ékkőre is: a kedves és erős, ám ezek ellenére is komplexusos Dia (Diamond), az önkéntes magányba vonuló tsundere Cinnabar, vagy a mindig morcos és agresszív Bort.

Bár elsőre eléggé sablonosnak tűnt a legtöbb karakter, szerencsénkre tényleg csak az első pár epizód alatt tűnnek annak, aztán a történettel együtt fokozatosan bontakozik ki a többi ékkő jelleme, motivációja. A sorozat egyik érdekes fogása, hogy az egyik legkomolyabb üzenetét egy olyan karakter által mondatja ki, aki bár alig szerepel pár percet a képernyőn éberlétben – pont amiatt, aki válik még fajsúlyosabbá a szájából elhangzottak.

Információ pedig van bőven, jó hangosan kimondva, vagy inkább némán, csak puszta jelenetekként bemutatva (pl: Kongo-sensei meditációja, Antarc munkája), a lényeg, hogy figyelni kell alaposan ahhoz, hogy képes legyél megérteni a sorozatban történteket és a dolgok szimbolikáját – különös tekintettel a Holdbéliekre.

A sorozat nem mondja ki nyíltan, de lehet sejteni, hogy egy óriási kataklizma után játszódik jóval a történet, és ami megmaradt élhető terület, azon a lét új formákat alakított ki: a halhatatlan ámde, voltaképpen üres léttel rendelkező ékköveket, a rövid ellenben kalandos életű Vízi lényeket, és a látszólag kifogyhatatlan számú Holdbélieket. Hogy eközött a három nép között azonban mi a kapocs, az maradjon egyenlőre titok.

Legszívesebben a sorozatot egy anime stílusú Steven Universe-hez hasonlítanám: ékkövek  a központi szereplők, kissé döcögősen indult mind a kettő, de miután beindult egyik sem okozott csalódást, csak sok eltöltött órát az epizódok nézésével. A Houseki no Kuni, ha elsőre nem is tűnik annak, egy jó és érdekes sorozat, csak jobban a látvány mögé kell nézni – már akit nem űzött el az első öt percben az animáció.

Szerző

Hanama

Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Korábbi cikkek

• Horror játék2022-06-25Prognostic
• Akció/Kaland játék2022-04-17Csak én és az anomáliák – Desolate
• Akció/Kaland játék2022-02-26Öt kedvenc boss a Dark Souls játékokból
• Akció/Kaland játék2022-02-13Öt kedvenc Dead by Daylight gyilkos